Teljesen elmerült a látványban, melyet gondolataiban részletes elemzésnek vetett alá. Egyre erősödött benne az érzés, hogy jó helyen van. Bámulását és elmélkedését David zavarta meg.

-         Ha nem gond, most nem zavarnám meg a fiúkat. Ilyenkor készülnek a legjobb felvételek, mikor igazán benne vannak a dologban.

-         Semmi baj, látszik is. – kicsi elvarázsolt mosoly futott végig az arcán.

-         A dalokat szeretik annak megfelelően előadni fellépésekkor. Ebbe így főként Bill esetében a smink is nagyon fontos. Na mit gondolsz, menni fog velük a munka?

-         Így, habár még nem beszéltem velük, nem tűnnek ellenszenvesnek. Zökkenőmentes lesz az egész.

-         Hát remélem a kritikát is ilyen zökkenőmentesen kezeled majd. Billnek csak a tökéletes elég jó.

-         Akkor emberére talált. – rendíthetetlenül ott csüngött a magabiztos mosoly a nő arcán, de azért reménykedett abban, hogy a munkája majd elnyeri az énekes tetszését.

-         Ez a hozzáállás tetszik. Sok szerencsét! – Daviden is megjelent egy kisebb mosoly. Amolyan üzleti mosoly, hogy jó ember került a munkakörébe. – Itt megvárhatod míg szünetet nem tartanak, ami mindjárt lesz is, igazam van Mike?

-         Igen, egy hosszabb szünetet. Nem most kezdték…

-         Akkor azalatt meg is mutathatod fiúknak, hogy érdemes foglalkoztatni téged. – mosolygott úgy, mint az előbb is a lányra, hogy felkeltse benne, ha eddig nem lett volna meg, a bizonyítási vágy, hogy alkalmas a munkára.

Nicole csak egy magabiztos bólintással válaszolt és várta, amíg a fiúk végeznek. Nem ült tűkön a srácokra várva, akkor sem, ha már szívesen megismerte volna őket, főleg azt a felet, akinek a külseje már az első pillanatban magával ragadta a tekintetét, hogy azon keresztül megfertőzze, a férfi felé irányuló hatalmas kíváncsisággal. A gondolatok hadával csak pár pillanatnak tűnt az a jópár perc még, amit ott várt. Amint a srácok abbahagyták a munkát, észrevették az új hölgyeményt.

Azért külsőre sem egy utolsó lány volt Nicole. Mindkét zenészre kedves mosolyt kerített az, amint meglátták közelebbről is az új lányt.

-         Srácok, ő itt Nicole White, a sminkesetek. Fiatal mégis nagyon tapasztalt, és ami a legjobb, hogy nagy tehetség a szakmájában. – mutatta be David a lányt a két mosolygósnak.

-         Sziasztok. – köszönt lelkes mosollyal az arcán a srácoknak. És persze az is tetszett neki, hiába szeret olykor szerénykedni, hogy fényezik őt.

-         Szia. Bill vagyok – Bill kedvesen köszönt és kezet fogott lánnyal. Férfiasan eres és szőrös kezében a lány puha és kicsi keze szinte elveszett. Bill egy pillanatra nézett le az üdvözlés idejéig összekulcsolt kezükre, hogy láthassa is azt a kellemes selymes bőrrel bevont kezet, amit ő épp a nagy kezében tart, majd tekintetét visszavarázsolta a lányéval egy vonalba.

Nicole repdesve magában, hogy láthatja ezt a különleges kisugárzással rendelkező férfit, azonnal jobban, mégis a külvilágnak titkoltan vizsgálni kezdte Bill arcvonását és jegyezte meg magának.

-          Hello, én pedig Tom – köszönt a feketeség másik fele is, aki szintén kezet nyújtott a lánynak, tekintete pedig első állomásként a lány melleire araszolt, majd végig karcsú alakján, háromdimenziós bombanő képet alkotva a képzeletében. Kezében, a lányé ugyanúgy eltűnt, mint öcséében.

-         Tudom, David már bemutatott titeket, miközben dolgoztatok.

-         Szerintem fáradjunk át a másik helységbe, ahol elkészítheti a próbasminket Nicole. – ajánlotta David.

Jost vezetésével át is mentek mentek máshova, majd az addig ott felsorakozó sminkes cuccot átengedte Nicolnak.

-         Igazából még nem nagyon láttam rólatok olyan képet ahol már megjelentetek volna különösebben. – vallotta - De ha jól sejtem ugyanaz kell rátok, mint esetleg más híres pasira.

-         Rám nem. – kezdte a magyarázást Bill, amivel kissé meglepte az előtte álló nőt.

Nicole-nak igazán csak most kezdett el kirajzolódni, hogy mit is kell Billel csinálnia. Kiemelni azokat a gyönyörű barna szemeket. Egy pillanatig se jutott eszébe róla, hogy lányos lenne a dolog. Előző munkái során már ebbe is beleszokott és nem feltétlen rossz, ha egy pasi is festi magát. Legalábbis őt nem zavarja.

-         Akkor foglalj helyet. – vezette a tükör és az asztal előtti székbe, ahol könnyebben hozzáfér, nem úgy, mint azok a kis kanapén, ahol bent eddig helyet foglaltak.

Akár csak a srácok az imént a munkába, úgy most is a sminkelésbe Nicole is belemerült. Tudta mit csinál, hogy akarja és reménykedett benne, hogy az alanyának is tetszeni fog. Bátornak tartotta Billt, amiért meg mer jelenni így az utcán, miközben rengeteg pletyka indulhat meg emiatt. És ehhez még csak utána se kell néznie az eddig történteknek a Tokio Hotel létezésében.

Mikor készen lett Bill, az elégedetten nézte magát a tükörben.

-         Én megtartom – mosolyog a tükrön keresztül a lányra és ezt egyúttal Davidnek is intézte.

-         Szóval tetszik – szűrte le lelkes mosollyal a lány.

-         Mi az hogy! – lelkendezett a másik, majd felállt a helyéről. Nicole, közben Tomot kezdte nézni, neki milyen legyen.

-         Hajajj én nem olyan vagyok, mint öcsikém. Engem nem kell nőiessé varázsolni. – mentegetőzött a fonatos szívózva öccsével, aki kecsesen beintett neki. – Tudom Bill – bólintott rá, mintha csak azt hallotta volna, hogy szeretik.

-         Akkor neked Tom?

-         Nekem nem kell semmi sok, csak hogy ne csillogjon a képem a TV-ben vagy koncerteken, habár, ha elmosolyodok, akkor úgyis hiába – mosolyog szélesen.

Nicole kis hitetlen mosollyal párosítva megforgatta a szemeit, majd mattá varázsolta Tom arcát. Na ez nem volt kihívás. Ezután David visszahívta az irodájába a lányt, hogy aláírhassa a munkaszerződést.

-         Akkor vállalja? – nézett a lányra némi reménykedéssel a szemében.

-         Természetesen – mosolyodott el az immár új munkatársnő és alá is írta a szerződést.

-         Üdvözöljük nálunk! – felvillanyozódva fogott kezet a lánnyal.

-         Jó nő – jegyezte meg Tom, miután Nicole távozott Daviddel.

-         Az. – bólintott rá öccse. – Szép szeme van és mosolya – emlékszik vissza, ugyancsak elmosolyodva. Bátyja előtt hiába titkolná, hogy észrevette ezeket.

-         Te ezeket nézted? – meglepődöttség és játszott felháborodás szűrődött ki a hangjából.

-         Észrevettem az apróbb részleteket…

-         Én a NAGYobb részleteket néztem – széles mosolya, vigyorba torkollott.

-         Te sose változol…

-         Az ősi ösztön hangjára hallgatok. Ez az amolyan belső hang. – húzta ki magát.

-         Az nekem ott kezdődik, hogy észreveszem, hogy szép a szeme, és a kezének jó a tapintása, fogása. Szinte selymes bőre van. – adagolta bátyjának.

-         El vagy tévedve öcsi. Jó fogása másnak van jóval fentebb, mint a kezek.