Nicole határozottan szedte a lábát, egyiket a másik után. Gondolatok ezrei úszkáltak a fejében, melyeknek a témája egy és ugyanaz, mégis egyetlen egy volt, ami jelenleg a legnagyobb erővel bírt és öntötte el az elméjét, az a düh.

-         Nicole… - pislogott földbe gyökerezett lábakkal a lány után Bill, majd mintha ágyúból lőtték volna, sietett a nő után. – Várj meg kérlek… elmagyarázom.

Nicole a férfira se nézve állt karba tett kezekkel a kocsi ajtajához fordulva, várva nyissa már ki neki a közelében lévő az ajtót.

-         Én nem akartam… ő… - kezdte a magyarázkodást.

-         Meddig várjak? – hallatta türelmetlen hangját az ajtónál álló.

-         Ne hara… - ezt se tudta befejezni.

-         20 másodperced van, ebből 15 letelt! Ha nem nyitod ki akkor sétálva indulok el! – mondta haragosan, mire egy sóhajtást hallott, majd azt, hogy az automata zár kattan egyet és a kocsi nyitva. Nicole azonnal beült hátulra és nem nézve ki az ablakon várta a másik két egyént is.

Tom is hamar beérte Billt és vele együtt beültek az elülső két ülésbe. Némán ültek ők is egymás mellett. Valahogy Bill jobbnak látta csöndben maradni, és tesójának kevesebb megjegyzésre lehetőséget adni.

Miután Nicole kocsija leparkolt hazaérkezve, már ment is felfele. Sütött róla, hogy nincs valami rendben.

-         Szia – köszönt mosollyal az arcán ikre, Audrey, viszont az arcára is fagyott az, mikor meglátta testvérét. – kérdezzek rá? – húzta el a száját.

-         Ne… - köszönés helyett.

-         Mi történt a vacsorán?

-         Semmi…

-         Ne kelljen harapófogót elővennem, bár tudod, hogy úgysem lesz rá szükség. Ismerlek – pislog rá ikre áthatóan.

-         Most nem fog menni, semmilyen nézésed, semmilyen lelkizés, most nem mondok semmit, pihenni akarok…

-         Tehát Bill megelőzött és nem tudtál vele beszélni mielőtt Tomig elért volna az a szexi, magas, fekete hajú énekes. – tett úgy, mintha magától szeretne rájönni.

-         Dehogy is! Elkaptam még és én kértem meg rá és megígérte! Ez a baj! Aztán meg megint beégettem magam, mert nevetgéltek valamin és azt hittem, hogy elmondta neki és mégsem, aztán az étteremben meg tényleg elmondta neki… Pedig direkt megkértem rá! Kínos helyzetbe hozott. Most nagyon nem szimpatizálok vele… csalódtam benne.

-         Nem is igazán ismered. De azért még mindig szexi, magas, feketehajú és énekes. –mosolyodik el.

-         Az. – fújt egyet dühében a másik fél, mintha ezzel megszűnne az az érzés, ami most marja belülről. Felnézett testvérére és egyre értetlenebb fejet vágva próbált az előtte ülő egyre szélesebb vigyora mögé látni. – most meg mi van?

-         Tudtam, hogy úgyis eldalolod nekem – győztes vigyor.

-         Kösz, hogy mondod, legközelebb ezt a hibát nem követem el.

-         Ajj ugyan már. Lehet az a szexi énekesed is így adta be a derekát – ezzel próbálta jobb belátásra bírni nővérét, de az már erre nem is figyelve, bement a szobájába és ott is maradt egy jódarabig.

Reggel Nicole gyorskészülőben tette magát munkaképessé, bár tegnapi hangulata mondhatni mit sem változott. Húga még aludt, mikor ő már kitette a lábát otthonról és kocsijával munkába indult, majd ért. Mindenkinek köszönt, inkább a „sziasztok” és a „hello mindenki” rövid köszönést alkalmazta, így nem kell külön köszönni azoknak, akiknek most nem szeretne, viszont így legalább nem bunkó.

-         Nicole… - állt fel addigi helyéről Bill, mikor észrevette, hogy megérkezett a lány és azonnal útját állta. – Beszélhetnénk?

-         Igen. Kezdem én. Mikorra is kell készen lennetek? – kérdezte felhúzva a szemöldökét, tekintélyt sugározva, jelezve, ezen kívül semmi másról nem óhajt beszélni.

-         Nem erre gondoltam…

-         Én pedig igen, ha nem válaszolsz, akkor vagy késik a dolog vagy nem is lesz és álmatag fejjel fogsz betipegni a kamerák elé. – vetette oda kíméletlen hangon és már ki is kerülte a férfit. Azt hiába tagadta volna, hogy még mindig ugyanolyan helyesnek tartja, mint előző nap, viszont a haragja most ezen érzést ellepte.

Bill ezután szó nélkül beült a tükör elé a székre, mellé nem sokkal Tom is helyet foglalt.

-         Olyan kis pukkancs vagy ma. – jegyezte meg a fonatos.

-         Tom… - nézett egy pillanatra bátyjára a fiatalabbik, közben hagyta, hogy a lány sminkelje.

-         Hát öcsi, én szívesebben lennék a kezei alatt, mint te – vigyorogva válaszol, a rászólást tekintetbe se véve.

-         Tom…

-         Azok a… - nem mondta ki, de szemmel végignézett a lányon, a nagy melleken, a karcsú derékon és a hosszú combokon. Még az ajkait is megnyalta.

Jelenlegi helyzetben zavarta ez a helyzet a lányt, de nem szólalt meg, helyette inkább dolgozott. Billtől eljött, mikor végzett és ment a másik úrfihoz, ahol barnítót kent az arcára nem pedig amit kellett volna. Majd kecses járással távozott is. Bill csak ekkor nézett tükörbe, mert eddig a lányt figyelte, hogy mennyire pipa még rájuk. Azt hitte, kiesnek a szemei! Rózsaszínre volt festve a szemhéja, zöldre kihúzva a szeme és kék szempillaspirál emelte ki a szemét. Arcán barbie-s pirosító. Röhögést hallott maga mellől. Bátyja jólesően kacagott öccse ábrázatán, de nem sokáig. Csak amíg Bill szúrós pillantásaival kísérve, jómaga is belenézett a tukörbe.

-         Nicole!!! – pattant fel a székéből.