-Nicole... -állította meg Bill az említettet idegesen az egyik üres szobában, ahol végre utolérte.
-Igen? -rántotta el a kezét a lány és keresztbe fonta karjait a mellkasán.
-Szedd le rólam!
-Nem szedem! Ha jól emlékszem, nem mondtad, milyen sminket akarsz! Hát akkor viseld büszkén a következményeket! Szerintem nagyon... cuki... -pukkadozott Nicole.
-Nem vagy vicces!
-Kiemeli a szemed színét Bill!
-Ha nem szeded le...
-Ne haragudj... de nehéz téged komolyan venni ilyen fejjel... bocsánat... pofival... -már-már nyüszített.
-Akkor most komolyan fogsz! -rántotta magához Nicole-t a srác és egyenesen a szemébe intézte következő szavait- Ha nem szeded le azonnal, megcsókollak!
-Hagyjuk ezt Bill, nem mernél... -azonban Bill húsos ajkai csendet parancsoltak, ahogy édesen falták a lányét. Nicole ledermedt. Tényleg nem hitte, hogy meg meri tenni. Amint megérezte selymes nyelvét befurakodni az övéhez, valami meleg érzés indult szanaszét a gerincéből. Megragadta Bill ingjének gallérját és magához húzta, úgy viszonozta egyre szenvedélyesebb csókját.
Ám hirtelen valami más is vegyült az élvezetbe, mégpedig düh. Hiszen csalódott Billben. Villámgyorsan taszította el magától és azzal a lendülettel majdnem fek is pofozta, ám megálljt parancsolt kezének, mely már Bill arca felé lendült. Vett egy mély levegőt, elszámolt magában tízig, majd leeresztette kezét.
-Kaulitz... -köszörülte meg a torkát Nicole és halkan, ám annál fészjóslóbban folytatta- Indíts vissza a székedbe!
Bill, mint akit halálosan megfenyegettek egy pisztollyal a halántékánál, már rohant is eleget téve Nicole... kérésének.
Nicole várt néhány percet, összeszedte gondolatait, mik elég zavarosak voltak és bizony mind Bill körül, pontosabban annak csókja körül forogtak. Mi a fene üthetett belé? Na és magába, hogy hagyta? Sőt, viszonozta! Téboly...
Mély levegőt vett visszament a srácokhoz. Tom képéről levakarta a barnítót és Bill arcát is helyrehozta. Mindezt úgy, hogy a lehető legkevesebbszer igyekezett az énekes bőréhez érni, hiszen akárhányszor ez megtörtént, érezte a szikrákat pattogni a bőrén. vajon ezt csak ő érzi? Hálát adott az égnek, amikor végre végzett. Egy interjúra mentek a srácok, ami után Nicole is haza mehetett.
-Szia! -köszönt ikrének nagyot sóhajtva, amikor hazaért.
-Hm... talán nem volt jó napod? -szűrte le Audrey eszesen.
-Ez egyre rosszabb... -dőlt le a kanapéra Nicole.
-Mi? Vagy inkább ki? Mi lett azzal, hogy álommeló?
-Az azelőtt volt, hogy összevesztem Bille, mert csalódtam benne, meg azelőtt, hogy újra összevesztem vele és megcsókolt! Ez...
-Állj! Menjünk visszább! Megcsókolt? -nyelt nagyokat Audrey.
-Meg! Istenem, az a hülye...
-Mégis mosolyogsz...
-Mi? Én nem! -kapott a szája elé Nicole.
-Már késő, láttam! Tetszik neked!
-Nagyon, nagyon, nagyon haragszom rá! -állt fel sértődötten Nicole és felvonult a szobájába, hogy aztán nyugtató fürdőt vehessen. És persze azért, hogy zavartalanul agyalhasson tovább azon a csókon.
Elmélkedését telefonja csörgése zavarta meg. Magára kapott egy köntöst és felvette. Sejtette, hogy munka lesz és igaza is lett.
-Nicole Wheit! --- Ó, szia... igen, Los Angelesben vagyok! --- Nem is tudom! --- Megtisztelő, hogy rám gondoltál, de... --- Oké... jó, persze! --- Szívesen! Akkor holnap! --- Szia! -tette is le.
Már megszokta, hogy a sztárok mindig sietnek. Egy régebbi ügyfele hívta, aki annak idején fel is akarta venni állandóra magához Nicole-t, ám a lány nem vállalta a végeláthatatlan utazgatások miatt. Neki LA az otthona. Cserébe viszont megígérte, hogy ha Los Angelesben jár, Nicole mindenképp elvállalja. Végülis csak egy napos meló... ám addig mi lesz az ikrekkel? Nincs képe máris szabadnapot kérni...
Hirtelen ötlettől vezérelve lement drága, egyetlen tesókájához.
-Audreyyy... -kezdte szempilláit rebegtetve.
-Nem! -vágta rá amaz.
-Még azt sem tudod, mit akarok!
-De tudom, hogy pocsék ötlet!
-Csak hallgass meg!
-Ugyan mindek...
-Kérlek...
-Rendben, de tudom, hogy meg fogom bánni... -sóhajtott beletörődve Audrey- Hallgatlak!
-Felhívott egy nagyon fontos ügyfelem, hogy engem akar! Holnap!
-Remek!
-Nem, nem az! ha máris szabit kérek, kirúgnak! Kérlek, segíts!
-Mégis hogyan? -kérdezte, ám testvére tekintetéből már ki is olvasta a választ és nem tetszett neki... nagyon nem- Neeem Nicole, megigértük, hogy leállunk azóta a múltkori eset óta...
-Az csak középsuli volt és különben is megúsztuk egy figyelmeztetővel!
-Nem megyek be helyetted! Ki van zárva!
-Hogy lehetsz ilyen önző...
-Én önző? Te akarsz rávenni egy törvénytelen dologra!
-Ugyan kérlek, ne ragadtasd el magad, sosem veszik észre! Egyetlen egy nap! Kérlek! Kérlek! Kérlek!
-De...
-Oké! Ha belemész, a fizetésemből, amit holnap kapok, megveszem neked azt a barna bőrdzsekit, amit kinéztél magadnak!
-Ezt nem teheted... utálom, amikor megzsarolsz!
-Utálom, hogy csak így tudlak rávenni a dolgokra! -mosolyodott el Nicole, tudta, már győzött.
-Hogy én mennyire...
-Tudom, tudom, szeretsz! -ugrott a nyakába Nicole és puszikkal árasztotta el testvérét.
-De! Csak egyetlen nap! -kötötte kis Audrey.
-Ki tudja, az is lehet, hogy a végén még jól is érzed magad!