-         Azt kétlem. Adj hálát az égnek, hogy ilyen tesóval áldott meg.

-         Nem felejtek el kitérőt tenni a templomba – vigyorog elégedetten Nicole és már szedelőzködött másnapra, hogy ne reggel kelljen kapkodnia. Mindent most kikészített.

-         Haha… akkor már ne felejts el a holnapért is imát mondani.

-         Második dolgom lesz – szólt ki immár a szobájából az idősebbik iker.

Amilyen mosollyal az arcán feküdt le aznap este Audrey, olyan gyomorgörccsel bújt ki a paplan alól egy óra múlva. Nem tudott aludni. Nem akart lebukni, kissé izgult. Talán még jobban, mint bármi más előtt ikre. Az a mosoly is csak azért ült addig is levakarhatatlanul az arcán, mert testvére győzött, és nem tudott rá haragudni az elvetemült ötleteiért. Miután körbejárta a szobát legalább háromszor, visszadőlt az ágyba és nagy nehezen elaludt. Reggel még bátorító szavakat akart hallani nővérétől. Sietősen ki is pattant az ébresztő hallatán az ágyból és futott ki a nappaliba. Síri csend… Nem igazán szeret egyedül lenni, nem hiába laknak ikrével együtt. Végig futott rajta a borzongás, csak a gondolattól, hogy kong a lakás.  Csak pár bátorító szó. Olyan nagy kérés lett volna megvárni? Bizonyára. Bebandukolt a konyhába hogy nagy csalódottan életet igyon magába. Azonban az asztalon egy cetli várta. „Bátorság Audrey! Nem lesz gond, veled leszek végig ;) Ha hiányzom, nézz tükörbe, Pussz”

-         Kiesett volna a fogad, ha ezt személyesen kellett volna elmondanod – motyogja még a kóma közepén lábadozva Audrey.

Ezután gyors öltözködés következett. Legalább 3-szor fordult meg a tükör előtt, 3 különböző szettben, hogy megtalálja, melyik hasonlít leginkább arra, amit nővére hord. Egyik se tetszett neki, de az idő fogyása az utolsó ruhát hagyta rajta, majd le is rohant. Hova is kell mennie? A papírt fent hagyta… Ismét egy kör és már a kocsival hajtott is a leírt helyszínre. Rápillantott az órára és sietve közeledett az ajtó felé, ahol ugyanolyan iramban hátra arcot is vágott.

-         Ezt nagyon meg fogom bánni, ezt nagyon… meg fogom bánni, meg fogom bánni… - mondogatta magában remegő végtagokkal és indult visszafele az ajtóhoz, aminek a kilincsét gyorsan lenyomva, már bent is volt.

Remegő térdekkel tipegett arra a helyre, folyosóra, ajtóhoz, ahonnan férfihangokat hallott. Gondolta ott megtalálja a munkatársakat. Az ajtó előtt megállt, mert tisztán hallatszódott, miket is beszélnek odabent, de nem tudott odafigyelni, csak egy hangra. Egy mély férfi hangra, ami sokkal érdekesebbnek, magával ragadóbbnak tűnt, mint a többi bentlévőé.

-         Miért kell ilyen helyzetekbe hoznod a húgodat te percekkel vénebb liba! – motyogta maga elé rendes gyomorgörccsel párosítva. – menni fog… mennie kell… mennie kell… nem fog menni… késő… - nézett fel maga elé, ugyanis motyogása közben kinyitotta az ajtót. A bent ülők kíváncsian meredtek rá, hogy mi volt ez a privát motyogás. – sziasztok! – libbent be. Próbált természetesen, többé-kevésbé. – Nicole vagyok. – mutatkozott be. A zavartság fölös mondatokat szül. A reakciókból mindent leszűrt a lány.

-         Hello – hallatszódott kórusban a bentiektől.

-         Tudjuk. – mosolyog rá lehengerlően, elnézően Tom. A hang forrása! Ő volt az! Audrey felismerte a hangot és szinte majd szétfolyt a parkettán.

Bill egy köszönés után kifogyott egyelőre a szókincséből. Félt, hogy harapós kedvében van a lány.

-         Ha nem zavarom meg a megszeppent arcot, ami a szexi testeden foglal helyet, akkor akár hozzánk is láthatsz, ugyanis nemsokára megyünk élő adásban közvetített műsorba interjúra. – mosolygott szélesen szegény lányra, akinek az arca vöröslött.

-         Rendben, csak reggel van még – próbálta kivágni magát valahogy. – foglalj helyet.

-         Látszik. – direkt jó közel sétált hozzá, mintha csak tudná, hogy még egy lépés és a lány olvadt csokiként folyik rá.

Nem csak a mély férfias hangja tetszett a lánynak, hanem a széles vállak, amik a csípővel V alakot formált. A trikó, amin át, látszottak a tökéletesre kidolgozott izmok. De a pillanat, míg tüzetesebben végigszánthatta tekintetét a férfin, szó szerint csak egy futó pillanat volt, mégis elég ahhoz, hogy teljesen levegye az amúgy is remegő térdeken álló lányt a lábáról. Ezután beült a székbe, hogy a lány, kezelésbe vehesse. Audrey, már attól félt, hogy elrontja az egészet úgy, ahogy van, olyan szinten remegett a keze. Kicsit lazulnia kéne, még a végén lebukik.

Billnek nem tetszett bátyja viselkedése, de megszokott volt már, így ráhagyta, inkább csak figyelte egyre nagyobb szemekkel, hogy mit is csinál a lány.

-         Tom… - próbálta figyelmeztetni testvérét, hogy még véletlenül se jómaga szóljon a lánynak, hogy mit csinál.

-         Ne most, mint látod, tündéri kezek ápolása alatt vagyok.

-         Majd meglátod, hogy kifestenek azok a tündéri kezek.

-         Ne szólj bele Bill. Tudom, hogy csak irigy vagy. – csücsörít bátyja, mielőtt még elvigyorodna.

-         Az biztos, mivel az én sminkem keni rád. – már nevetett a soron kívüli .- de határozottan jobban áll, mint a tegnapi barnító – pukkadozott.

-         Micsoda?? – azonnal felpattant Tom és a tükörbe kémlelte magát. – nem lehetsz ennyire dühös rám! Úgy nézek ki, mint egy… - már szorította össze a száját és fél szemmel lenézett Billre, úgy hogy a fejét meg nem mozdította a tükör elől. Bill ujja még fenyegetően állt. – hmm öcsi, hosszú ujjak, de én nem azzal dicsekednék. Hidd el jobban értékelik a nők is hogyha nagyobbra van töltve a kolbászod, mint az ujjad – vigyorog öccsére.

-         Elég annyit tudnom, hogy hosszabb, mint a tied. – vigyorog vissza öccse. – de a témát itt berekesztjük.

Szegény lány, azt sem, tudta, hogy hova kapja a fejét.

-         Olyan csendes vagy Nicole. – pislogott fel mogyoróbarna szemeivel a gitáros.

-         Miért, milyennek kéne lennem?

-         Haragosnak. Bár nem kell annak lenned, csak tegnap még úgy tűnt…

-         Nem tudok rátok haragudni. – ártatlan szemeket meresztett a két srácra, közben szedte le a sminket Tomról. Nem akart ő haragban lenni a fiúkkal. Jófejnek látta őket.

-         Ezt örömmel hallom. – mosolyog a fonatos.

-         Hát még én – sóhajtott megkönnyebbülten Bill.

-         Biztos kezeid vannak aranyom. – vizslatta a lány ujjait, mikor az asztalon motoszkált előtte, természetesen az elé kínálkozó, tartókosárba töltött csodák is karnyújtásnyira voltak. Bill szúrós pillantásai és figyelmeztető hangját figyelmen kívül hagyva, merészkedett mellet fogni az előtte nyújtózkodóval. Arra nem számított, hogy visszakézből, olyan pofont kap, hogy a nyoma is ott marad. – áhúúú! – fogta az arcát és nézte a nyomot. – Ezt hogy magyarázom ki? – kérte számon a lányt.

-         Új trend. – egyenesedett ki komoly ábrázattal, felhúzott szemöldökkel, komoly hanggal a lány. Mintha csak visszatért volna a tegnapi Nicole.

-         Tom… egyszer tanulhatnál egy kis jómodort… - rázta a fejét rosszallóan öccse.

-         Te pedig, hogy befogd a szádat – főleg ilyenkor. Gondolta még tovább magába.