|
Két Lotti
Agnusdei & Bess Tibety 2011.11.05. 01:40
Nicole értetlenül bámult Tomra és azon törte a fejét, hogyan szedhetne ki belőle mindent- ha már Audrey nem méltóztatott mondani neki semmit- úgy, hogy ne nézzen ki komplett idiótának. És ő még ott hagyta hugának a dzsekit, hogy az megtalálja, ha felébredt.
-Bocs Tom... de... egy kicsit homályos a tegnapi nap... nem voltam valami jól!
-Azért a csókunkra csak emlékszel! Mert tudod... nem volt ám akármilyen... -birizgálta meg piercingjét az alsóajkában. Nicole nem tudta, hogyan jöhet be valakinek az ilyesmi.
-Igen... rémlik! -köszörülte meg a torkát a lány zavartan.
-Este mondtam, hogy nyugodtan maradj otthon...
-Már jól vagyok... -lépett hátrább Nicole- Most... beszélnem kell Billel! -és már ott sem volt.
Idegesen sietett Bill után, úgy érezte magyarázattal tartozik neki, holott semmi sem volt köztük, mégis tisztázni akarta a dolgokat.
-Bill... beszélhetnénk? -kérdezte bizonytalanul a stúdiószobába érve. A srác az üveg túloldalán nézegette a kottákat, Nicole mikrofonon át szólt hozzá.
-Dolgozom... -fordított hátat neki az énekes.
A lány mély levegőt vett, majd úgy döntött, nem hagyja annyiban. Muszáj megbeszélniük, mert ha továbbra is feszült marad a légkör, nehezebb lesz dolgozni. Kifújta a levegőt és benyitott Billhez.
-Mondtam, hogy...
-Mi bajod van? -tette fel a kérdért kertelés nélkül.
-Semmi... -lapozott a papírok közt rá sem nézve a lányra.
-Bill... -Nicole türelme egyre csak fogyott, fogta a papírokat és kitépte Bill kezéből.
-Miért vagy itt Nicole? Menj inkább a bátyámhoz, vár téged!
-A csók a bajod?
-Nem érdekel, mi van köztetek...
-Billl... én nem akartam azt a csókot!
-Elhiszem... -köszörülte meg a torkát, nem volt valami meggyőző.
-Ismered Tomot, nem? Minden lánynak csapja a szelet, méh ha az nem is akarja! Mint például nekem is, mióta csak idejöttem! Ő csókolt meg engem, de az nem azt jelenti, hogy akartam is! Egyáltalán miért is magyarázkodom... -próbált lehiggadni Nicole és sarkon fordult, de Bill elkapta a csuklóját és visszahúzta. A következő, amit látott, az az énekes szeme volt, nagyon közelről, majd a következő pillanatban puha ajkai hívták fel a figyelmét, melyeket a sajátjain érzett. Lágy csók volt, olyan egész testet megbizsergető és Nicole majd' szétolvadt. Ez a csók ezerszer finomabb, mint amilyen Tommal "lehetett", ebben biztos volt.
-Bill... -ejtette ki halkan a nevet, maga sem tudta miért, de annyi biztos volt, hogy nem az ellenkezés hangja volt.
-Ne haragudj... -hagyta abba a csókot Bill, pedig azt tudta, ezt a végkimerülésig képes lenne folytatni- Nem tudom, mi ütött belém... -homlokát a lányéhoz érintette és mély levegőt vett.
-Jobb, ha most megyek... nem vagyok jól...
-Tom mondta, hogy tegnap rosszul voltál! Ha gondolod menj haza, ma úgysem lesz szereplés... -mosolygott az énekes kedvesen.
-Rendben... köszönöm!
-Nicole! -szólt még utána habozva a feketeség.
-Igen?
-Remélem... izé... hogy nem a csókom miatt... -pirult el.
-Nem! -mosolyodott el Nicole- A csókod... -letörölte Bill ajkairól a rákenődött szájfényét, míg kereste a megfelelő szavakat- Mesés volt... -nyögte ki végre és már ott sem volt, Bill pedig vigyorogva nézett utána.
Nicole nem beszélt hülyeséget, ugyan nem volt beteg és láza sem volt, megis úgy érezte, mintha egy vulkán tört volna ki benne. Tomot a legnagyobb ügyességgel sikerült elkerülnie, majd a kocsijához eljutva csak beszállt és elvigyorodott. Az a csók...
Hazafelé vette az irányt és kishíján már azt is elfelejtette, hogy milyen dühös, amikor is SMS-e érkezett Tomtól.
„Ajjaj még mindig beteg az én kis vadmacskám? Sok csók mindenhová! ;-)”
Ezzel az a bizonyos pohár újra megtelt és trappolva lépett be a házba.
-Nicole? –jött elő a konyhából Audrey.
-Teljes életnagyságban!
-Mi a… mi történt? –kérdezte álmosan.
-Én is ezt kérdezem! Egy napra mész be és máris mindent felforgatsz! Ez még hagyján, de be sem avatsz! Na halljam! Mi történt közted és Tom között?
-Nem hiszem, hogy közöd lenne hozzá! Ha jól emlékszem, te sem avattál be semmibe sem és még elvártad, hogy bemenjek helyetted!
-Megkértelek Audrey! És igenis közöm van hozzá, ugyanis amint beléptem, Tom megcsókolt!
-Tényleg? –meresztgette a szemeit fiatalabbik.
-Tényleg! Valami esti csókról is beszélt…
-Ó…
-Igen, ó! Totális hülyét csináltam magamból! Szóval?
-Este felhívott, hogy jobbulást… mert megcsókolt! Én pedig elrohantam, hogy rosszul vagyok!
-Szóval egy nap alatt rendesen bekavartál! Billnek tök’ rossz kedve volt reggel… Tom biztosan a csókról dicsekedett!
-Erről nem tehetek! Ő csókolt meg!
-Te pedig viszonoztad, ahogy azt hallottam! És a telefon! Mikor beszéltél vele?
-Amikor tudoltál, csörgött! Én meg felvettem…
-És mikor akartál beavatni engem?
-Nem tudtam, hogyan kezdjek bele! Nicole, nekem Tom… nagyon tetszik!
-Felfoghatatlan, hogy mit bírsz rajta! Nagyképű, erőszakos és…
-És nekem úgy látszik bejön, magam sem értem… és mégis!
-Akárhogy is, többet nem találkozhattok!
-Tudom…
-Mi a fenét kezdjek most Tommal… -törte a fejét Nicole bosszúsan. Már nem is hugára haragudott, hanem erre a reménytelenül összekuszálódott helyzetre. Mit tegyen most?
-Ha tudnám, jóvá tenném, hidd el…
-Elhiszem! –sóhajtott fel Nicole és előhalászta csörgő telefonját. Azért imádkozott, nehogy az egyik Kaulitz keresse, ugyanis Tomot biztosan leordítaná, Billel pedig most nem tudna mit kezdeni. Ám egyikőjük sem hívta. Pár percig beszélt, majd letette és ismét testvére felé fordult.
-Hát jó, itt az esély!
-Tessék? –ráncolta a homlokát Audrey.
-Holnapra más munkát kaptam, te pedig bemész és megmondod Tomnak, hogy felejtsen el!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
