Audrey kétségbeesetten gondolkodott, de csak nehezítette Tom vizslató tekintete. Valami megoldást kell találnia, kell egy indok, amiért elszólta magát, valami... magyarázat! Megvan!
-Őőő... n-nem akarom, hogy tudják az igazi nevem! -nyögte ki fülig vörösödve.
-Miért?
-Nem tudom... én csak... a magánéletem miatt! Igen! Ezért!
-Értem... -mosolyodott el Tom- Én már azt sem tudom, mi az a magánélet! -mosolya keserűvé változott és Audrey egy kicsit megsajnálta. Szerette volna lecsókolni a srác arcáról azt a bánatos kifejezést. Nem, nem teheti! Nem ezért van itt!
-Ő... menjünk tovább! -ejtette inkább a témát, mielőtt a hangnak ellent mondva a fejében, valóban Tomnak esik.
-Oké!
-Tom... izé én... köszönöm, hogy... hogy kimentettél a tömegből... Nélküled egy méterig sem jutottam volna!
-Nincs mit Nicole... -simított végig az arcán újabb remegések sorát elindítva ezzel a lány testén.
Audrey csak nézte az arcát. Ennek a srácnak rengeteg arca van és ő olyan szívesen megfejtené mindet. Van macsósan nagyképű, aggódó és gondviselő... és ez csak másfél nap alatt... kíváncsi volt, vajon hány személyiség rejtőzik még Tomban.
-Nicole! Tom! Mozgás! -fordult feléjük David, mire Audrey is feleszmélt kábultságából.
A francba, hát persze. Nicole! Ő most Nicole! Elkapta a tekintetét és elsietett onnan, messzire Tom hatásától. Az interjú elkezdődött, Audrey a színfalak mögül nézte végig, néma csendben és közben Tomot bámulta. Muszáj lesz valahogyan megmondania neki, hogy hagyja békén. De hogyan tefye mindezt, ha a szája azt is mondja, de a szíve mást akar? A fenébe!
-Szerintem mindenki kíváncsi rá, hogy ki az új sminkesetek! Ő volt az a lány, aki veletek jött, ugye? Hogy hívják? -eszmélt fel a rádióműsor vezetőre kíváncsiskodó hangjára.
Egyből elkapta a pánik, mi lesz ebből...
-Ő Audrey! -mondta Tom, mielőtt öccse megszólalhatott volna- És igen, a sminkesünk! Több mondanivalónk nincs róla! -nézett Billre nyomatékosan. Még jó, hogy ez rádió és a hallgatók nem látták azt a tekintetet. Audrey csak nézett, tátott szájjal, apró mosollyal az arcán. Nagyon megkönnyebbült, ám egy magyarázatot majd Nicole-nak is elő kell adnia. Viszonylag lenyugodott, mire vége lett az interjúnak, újabb sminkigazítás a srácoknál, fotózás és mehettek ebédelni.
-Hová menjünk? -tette fel a kérdést Bill ikrének és neki, ugyanis Georgékat akkorra kitették a reptéren, mert siettek haza Németországba, David pedig visszament az irodába.
-Olaszt! -vágta rá Audrey. Képtelen lett volna újra végigülni egy sushis ebédet, márpedig majd' kilyukadt a gyomra.
Amikor már azt hitte, végre túl van a nap egyik nehezén, az olasz étterem előtt éppen volt barátjába, Adambe botlott, aki éppen onnan távozott.
-Szüzanyám, segíts... -minden erejével arra koncentrált, hogy erejét összeszedje. Mi jühet még ma?
-Audrey! -kezdte Adam mosolyogva.
-Szia Adam! -vágott közbe a lány- Ők tudják az igazi nevem, gyere! Beszélgessünk! -azzal karon ragadta, intett az ikreknek, hogy mindjárt megy és már ott sem volt.
-Mi ez az egész? -nézett a srácok után a férfi.
-Semmi különös...
-Audrey...
-Tényleg semmi! -legalább is semmi közöd hozzá, gondolta- Most nekik dolgozom! Ők a...
-Tokio Hotel két tagja, tudom! Annak idején a menedzserük engem bízott meg, hogy találjak nekik egy megfelelő lakást.
-De... ők nem is ismertek meg téged!
-Mert nem találkoztunk, Daviden keresztül kommunikáltunk!
-Értem! Azt hiszem, ideje mennem...
-Jó volt újra látni Audrey... -nézett a lányra sóvárogva Adam.
-Átadom Davidnek, hogy üdvözlöd! -azzal sietősen bement az étterembe.
Akárhogyan is váltak szét útjaik, Audrey nem felejtette el a szakítás okát, fájdalmát mélyen magában raktározta. Ám ha Tomra nézett, minden problémája olyan távolinak tűnt. Újra szerelmes volt, kész őrület!
Szerencsére és Audrey nagyon nagy megkönnyebbülésére, aznap már semmi katasztrofális dolog nem történt, ám a nap végére még ott lebegett a kérdés... hogyan koptassa le Tomot?
-Várj csak Nicole! -szaladt utána Tom, amikor a lány a munka végén elköszönt tőlük és távozni készült. Ám igazából csak friss levegőt akart szívni, mielőtt visszamegy és beszél vele. Épp a kocsijánál tartott, amikor a srác utolérte.
-Igen?
-Valami baj van? Úgy láttam, mintha nyomasztana valami! Nekem elmondhatod! Tom doki meggyógyít! -mosolygott rá észveszejtően édesen.
-Tom... hagyjuk ezt abba... -mondta végül nagy nehezen.
-Mit?
-Ezt! Mindent... -nyitotta kis a kocsi ajtót, de Tom megfogta a kezét.
-Úgy érted...
-Mindent! -nézett fel a srác szemeibe kishíján elsírva magát, majd beszállt és elhajtott. Hát megvan, megcsinálta. És rettentő pocsékul érezte magát miatta.
Nővére még nem volt otthon, de most örült neki. Csak egyedül akart lenni. Lezuhanyozott, utána írt neki egy cetlit és lefeküdt aludni.
Nicole szintén hullafáradtan ért haza késő este, minden erejét összeszedve lezuhanyozott, majd elolvasta Audrey rövid beszámolóját a napról. "Találkoztam Adammel, és megmondtam Tomnak, amit kértél... Audrey." -állt a párnáján talált cetlin. Pár perc múlva már ő is aludt, hogy másnap reggel újult erővel mehessen dolgozni. Kissé fáradtan, ám jókedvűen vezetett a stúdió felé, ám ez sem sokáig tartott...
-Mi a... -hangerőt adott a rádióra, majd erősen fülelt.
-... a lány, aki veletek jött, ugye? Hogy hívják? -a tegnapi interjú mondatait hallotta.
-Ő Audrey! -szólt Tom hangja.
-Atya úristen! -kapcsolta kis ilyedtében- Ki fognak rúgni! Tudják! Mindent tudnak! -sápítozott és rettegve szállt ki a parkolóban a kocsiból, ahová időközben megérkezett. Vett egy mély levegőt. Muszáj lesz bemennie, vállalnia kell a következményeket, hiszen ő kérte meg a testvérét, hogy helyettesítse.
-Jó, hogy jössz, éppen téged kerestünk! -közeledtek felé odabenn az ikrek.
-meg tudom magyarázni! .fakadt ki Nicole kétségbeesetten.