Audrey csak nézett Billre leblokkoltan. Mi a fenét keres nála a telefonja? Hogy merte venni a bátorságot, hogy felvegye, ha csörög? Aztán bepánikolt, hogy vajon ki kereshette? Végül pedig a pánikot felváltotta a düh, amit Billre akart zúdítani minden feszültségével együtt.
-Te meg… mi a fenét képzelsz? –tépte ki a srác kezéből a telefont.
-Csak csörgött és…
-És te felvetted! Nem volt jogod! Egyszerűen… mi a fenét képzelsz? Elegem van! Egész nap martátok egymást és ha ez nem lenne elég, az exemmel kell vacsoráznom, te pedig fogod magad és felveszed a csörgő telefonomat!
-Nicole… -szólt közbe Tom.
-Ne, hagyjál! Mára végeztem! –fogta a táskáját és kiviharzott az étteremből. Irtó dühös volt még magára is, hisz eltúlozta, de a mai nap után ez az ordibálás volt a legkevesebb.
-Audrey! –érte utol Adam az utcán.
-Mit akarsz? –fordult felé ingerülten az említett egy hatalmas sóhaj keretében.
-Mi ez az egész, mostmár beavatnál?
-Hagyj békén Adam, csak haza akarok menni végre!
-Nem rázhattok le mindig! Valami itt nagyon nincs rendben!
-Ehhez neked semmi közöd! Már semmi közöd hozzám, és azt te szúrtad el!
-De meg sem hallgattál, pedig…
-Nem volt miért, a dolgok egyértelműek voltak!
-Rendben! Ha eljössz velem vacsorázni… és meghallgatsz, nem kérdezősködöm tovább! És a fiúknak sem szólok!
-Van bőr a képeden megzsarolni?
-Bármit megteszek, hogy meghallgass!
-Legyen… de nem ígérek semmit! És most hagyj! –intett le egy taxit- Ez volt életem egyik legrosszabb napja…
-Majd hívlak! –kiabált utána Adam, de már nem is foglalkozott vele.
És ha még ez sem lett volna elég, az éjszaka közepén Tom is felhívta. Nem is akármiért.
-Mi a fenét akarsz? –vette fel félálomban Audrey.
-Neked is szia! Másodszor pedig, egy kérdésem lenne hozzád!
-Most ne…
-Szóval amikor az öcsém felvette a telefonodat, megjegyezném, hogy nagy tapló volt!
-Térj a lényegre!
-Szóval akkor a mamád hívott! Azt kérdezte, hogy van Nicole, de az elején úgy szólt bele, mintha Audrey-t keresné! Nem igazán értem ezt az egészet… azt mondtad, az Audrey álnév, de…
Audrey egy pillanat alatt felébredt, felült az ágyban és körmét rágva gondolkodni kezdett valami kifogáson. Le kellene már szoknia a körömrágásról, Nicole is folyton cseszteti érte, de neki nem igen jönnek be a műkörmök és egyéb cicomák. Még egy különbség köztük. Audrey a nemes egyszerűség és a kényelem, Nicole a divat bármi áron.
-Tom, tudod… a mamám már nem éppen fiatal… tudod, hogy van ez…
-Szóval… szóval…
-Nincs egészen rendben vele minden… -el sem hitte, hogy képes volt ilyet mondani, lassan tényleg gyónia kell majd, ha már nem késő egyáltalán. A pokol egyik bugyrában már biztosan foglaltak neki egy helyet, de az biztos, hogy Nicole-t is magával rántja. Az ő hibája minden! Nem győzte magát ezzel nyugtatni.
-Ó… ne haragudj, nem akartam tapintatlan lenni…
-Semmi baj Tom! –mosolyodott el a srác kétségbeesett hangjára.
-Egyébként jól vagy? Minden oké? Eléggé kiakasztottunk ma, ugye?
-Mit mondjak? Az őszintét, vagy amit hallani akarsz?
-Hm… inkább, amit hallani akarok! Azt legalább túlélném!
-Neem, egyáltalán nem akasztottatok ki! –nevetett Audrey, először a nap folyamán és ezt Tom érte el.
Egészen hajnalig beszélgettek, a lány meglepetésére igen jól eltársalogtak, Tom jópofa volt és laza. És veszélyesen édes. Fogalma sem volt, mikor tették le, csak arra ébredt fel, hogy Nicole keltegeti.
-Audrey, ébredj…
-Hagyjááál… -nyafogott álmosan.
-Kérlek, utána visszafekhetsz! De meg kell beszélnünk, mi volt tegnap…
-Oké, oké…
-Miért alszol a telefonnal?
-Mi? Ó… nem érdekes! –emelte a füléhez a készüléket, amiből Tom halk szuszogása hallatszott. Úgy látszik, beszélgetés közben aludtak el. Vigyorogva nyomta ki a telefont és igyekezett ikrére koncentrálni és hiányosság nélkül elmesélni az eseményeket, persze az éjszakai telefonbeszélgetést kihagyta, az a magánügye.
-Szóval most haragszom Billre… -szűrte le a következtetést Nicole eszesen.
-Pontosan! Mert egy tapló, egy igazi…
-Elég lesz, köszi! És ki hívott?
-A nagyi! Azt kérdezte tőlem, hogy hogy vagy!
-Bukta! –meresztett hatalmas szemeket Nicole.
-Majdnem, ugyanis kimagyaráztam, hogy… nincs… minden rendben… vele…
-A pokolban fogunk égni…
-Szokj hozzá a gondolathoz, én már megtettem! Most pedig húzzál be dolgozni, engem pedig ma már ne nyaggass! Az ágyat fogom nyomni, este pedig Adammel vacsorázom…
-Mi?
-Ne is kérdezd, természetesen ez is a te hibád!
-Ajjaj, lassan kezdj el listát írni, mi is még az én hibám, esküszöm, kiadom és alá is írom neked!
-Annyi oldal nincs a világon, de meglátom, mit tehetek! –vigyorgott rá Audrey bűbájosan.
-Na mentem hugi, ha hiányzom, csak…
-Nem fogsz, szia! –dőlt vissza a puha párnák közé.
-Én is téged, na pá! –forgatta a szemét Nicole mosolyogva, majd bement a stúdióba.
-Nicole, kérlek, bocsáss meg a tegnapi miatt! –támadta le Bill ahogy beért- Én nem akartam…
Nicole csak nézte a srácot, és annyira haragudni akart rá… de nem ment.
-Semmi baj Bill… -nézett fel az énekes szemeibe.
-Biztos? –lépett közelebb amaz.
-Biztos…
-Ennek örülök! –mosolyodott el, majd mikor Tomot hallotta meg közeledni, fogta magát és megcsókolta Nicole-t.