Ha a döbbenetet 10-es skálán lehetne mérni, akkor, ami Tomot érte az most a 20-at súrolná. Ideje nem volt gondolkodni a düh olyan gyorsan vette át a kormányt az esze felett. Odatrappolt a pároshoz és Billt szó szerint letépte Nicole-ról. Kérdezni se kellett volna mi a baja, hiszen sugárzott belőle, hogy most egy hadsereget képes lenne megfojtani egy kézzel.

-         Eszednél vagy? – emelte meg a hangját a sötétebbik iker. Viszont mielőtt folytathatta volna, Tom ökle már átrendezte az arcát.

-         Tom! – ütötte meg a magas C-t hangjával Nicole.

-         Ne üsd bele az orrod! Nő létedre te is megérdemelnéd! – oltotta le. És igaza volt. Nicole most úgy süllyedt volna a föld alá, mintha oda is autópálya út vezetne, s oda egy sportkocsival hajtana le, egészen a poklok pokláig, a legmélyebb bugyráig. – neked, amit beszéltünk már nem is ér semmit? Egyik füleden be, a másikon meg ki? Kialudtad a dolgokat vagy mi? – emeli meg a hangját.

-         De hát veled is haragba vagyok! – szinte gépiesen pörögtek a „tanult” emlékek a szemei előtt.

-         Már hogy lennél?! Megbeszéltünk mindent! A tegnapi verekedést is! A telefonos dolgot is! Este beszélgettünk! Szenilis vagy? – akad ki. Hát még Nicole, aki az esti telefonról nem is tudott. Kezdett összezavarodni. Van, amiről még nem tud? Válasz helyet, szemét csak a két férfin jártatta, hátha választ kap saját kérdéseire, saját belső hangjaira. Ugyanakkor válasz helyett viszonzott értetlen nézéseket kapott az ikerpártól.

Válaszolni már nem tudott, ezért csak halkan kilépdelt az épületből. Friss levegőt kellett szívnia, mielőtt az Istenek lába elé ájul. Nem mehetett el onnan. Féltette az állását, habár ilyen körülmények között dolgozni már elég nehéznek tartotta. Rendelt magának Kínai kaját, amit kint evett meg az épület előtt.

-         És az ízlésed is napról napra változik… - jegyzi meg egy hang mellette. Meg se fordult a lány, hogy megnézze, ki szól be már megint. A hangból felismerte. Nem is válaszolt, csak evett tovább. Egy pillanatra nézett csak odébb, már nem ált mellette senki. Milyen hazugsággal állhatna elő? Vajon bevennének e még valamit? Fogalma sem volt és arról sem, hogy eddig miket hazudott, mit mondott igazat, stb.

A srácok 3 méteres távolságot tartottak egymás között a nap folyamán, és egyik sem igazán beszélt Nicole-hoz. Ez egyrészt nyomasztó volt, másrészt pedig megkönnyebbülés a lány számára, így nem kell félrebeszélnie, csak végeznie azt, amiért fizetik… és az nem a hazugság…

Ilyen csend sem volt még hármójuk közt. A munka befejeztével Nicole távozott is. Kitérővel ment haza, így mire hazaért már testvére nem volt otthon. Legalább most nem vezeti le rajta a feszültséget.

Mindeközben Audrey nem túl kiöltözve ült az étteremben Adammal szemben. Útban odafelé azon járt az esze, hogy Nicole, hogyan boldogult a nap folyamán. Remélte nem nagy következménye van az esti beszélgetésnek a napra nézve. Kerekei rendesen forogtak a téma körül, mígnem meglátott a szeme előtt egy kezet lebegtetni.

-         Itt vagy Audrey? Figyelsz rám?

-         Igen persze – bólint „felébredve” a kérdezett.

-         Ismételd meg, amit mondtam utoljára – szűkítette a szemeit.

-         Khm, itt vagy Audrey? – az irónia az hallatszott kellemes hangjában.

-         Haha nagyon vicces. Itt járatom a szám és nem is figyelsz rám…

-         Mint mióta kettémentünk. És ezen te még csodálkozol?

-         Igazad van, nem újdonság.

-         Kac-kac. Meddig tervezted a vacsit, mert dolgom lenne. – nézett az órájára a lány.

-         Miféle dolgod? – húzta fel a szemöldökét kíváncsian Adam.

-         Hazamenni – szúrós nézése ismét előkerült és azzal szurkálta teli a szembeülő férfit.

-         Ennyire csak nem lehetek taszító!

-         Mondd már, hogy miért hívtál ide.

-         Hogy megbeszéljük!

-         Azon belül – forgatta az ujját a lány körbe, jelezve az előrehaladást, siettetést.

-         Nagyon sajnálom, ami történt.

-         Ez gyenge.

-         Miért nem érted meg, hogy megbántam, hogy akarlak?

-         Miért nem érted meg, hogy túlléptem rajtad?

-         Az a nő csak egy hiba volt.

-         Most már legalább nem tagadod.

-         A kedvedért…

-         És akkor? Akkor a te kedvedért hallgattál? Jókor lettem fontos.

-         Ez te is tudod, hogy nem így van. És már megint mi bajod? – kérdezte a férfi. Audrey eléggé sok problémával küszködött mostanság. Ez a csereberés dolog sok gondot okozott eddig is neki, rengeteg fejtörést.

-         Semmi. – fújta ki magát.

-         Kezdjük előröl. Még mindig ugyanúgy szeretlek, mint akkor is és azóta is. Olyan jó volt minden és az a buta lépés…

-         Én már nem szeretlek… azóta. Akkor volt esélyed, most nincs. Tudod, hogy egy rossz lépés a lépcsőn sem felfele fog vezetni.

-         Ez nem lépcső!

-         Hanem egy kapcsolat… Volt. Tudod, talán ha az első pillanatokban loholsz így utánam, akkor lehet, hogy mára jobb szemmel néznék rád, és nem tartom kizártnak, hogy talán együtt is lennénk, de te le se sz*rtál és az idő alatt sikerült elfelejtenelek és mostmár másra koncentrálok.

-         Arra hogy egy ikerpárból hülyét csináljatok Nicollal?!

-         Ezt te nem értheted!

-         Akkor magyarázd el!

-         Nicole kapta ezt az állást, csak már az első napokban közbe jött neki valami és nem kérhetett ki rá szabadságot, mégiscsak az első napok, nem úgy kéne kezdenie…

-         És akkor kerültél te a képbe…

-         Igen és…

-         Azóta is, ha kell, te ott vagy…

-         Igen és…

-         És már nagy szart kavartatok magatok körül.

-         Igen és…

-         És tartsam a számat.

-         Megkérnélek.

-         Jó rendben, de cserébe…

-         Itt ülök veled. Ez volt a kitétel, emlékezz csak vissza. Meghallgattalak, beszélgettünk. Én nem szegtem meg a szavam, hát te se tedd. – komolyan nézett Adam szemébe.

-         Rendben, igaz. Azt megtudhatom, hogy ki az aki miatt én második helyre kerültem?

-         Khm… utolsó – javította ki. – és Tom Kaulitz. Azthiszem nekem már nincs étvágyam. – állt fel az asztaltól. – minden jót. – indult meg ki. Remélte, hogy ezzel a vacsorával le lett zárva minden. Nyugodtan, szeretett volna hazamenni, azonban mikor kiment, majd’ megállt az ütő benne. – hát te? Hogy kerülsz ide?