Amíg Audrey, Tommal sétált, addig Nicole otthon a kanapén ülve figyelte a telefonját. Húga tanácsára nem hívta fel Billt a randit illetően. Legalábbis még nem. Mégis hogy nézne ki, hogy mikor Tom hazatér, hogy beszámolót tartson öccsének az estéről valahogy szóba jön, hogy Nicole lebeszélte vele a randit, miközben amúgy Tommal sétált. Várnia kellett, míg testvére hazajön, de addig meg majd megpukkad. Ütemesen dobbantott a lábával, járt fel és alá a nappaliban. Egyszerűen nem lelte a helyét a házban. Ha egyikőjük szabad, a másiknak lapulnia kell. Unalmában kinézett az ablakon, majd amit látott, attól azonnal a falhoz vágta magát háttal, abban a pillanatban kezét is kinyújtotta és a villanyt lekapcsolta. Halk imát morzsolt az orra alatt, miközben mellkasa fel s alá járt az ijedtségtől. Miért pont erre kellett jönniük? Még szerencse, hogy észrevette őket. Még nagyobb szerencse, hogy a házban máshol nem égett a villany. Türelmetlenül várta haza testvérét. Már szinte bealudt, amikor meghallotta az ajtó hangját és azonnal felkelt, mintha le se feküdt volna.

-         Szia Nicole, hát te még ébren vagy? – tette le táskáját fáradtan Audrey és lehuppant a kanapéra nővérével szemben.

-         Már ébren vagyok, hogy helyesbítsek. Nagy mákotok volt, hogy észrevettelek titeket az ablakon keresztül. Ha nem kapcsolom le a villanyt gyorsan, Tom észreveszi, hogy valami nem oké.

-         Tudom, bocs. Nem akartam erre jönni, de Tom erősködött, mondván, hogy örül neki, hogy ez lesz az összekötő út köztünk.

-         V-várj. Összekötő út? Miféle összekötő? Mit köt össze?

-         A mi házunkat, a Toméval.

-         Az képtelenség!

-         Adam talált egy lakást nem messze innen, pontosabban a szomszédos utcában. Tom meg persze habozás nélkül lecsapott a házra. A legrosszabb, hogy miattam.

-         Ez a vég! – folyt le döbbenten hatalmas szemekkel a kanapéról Nicole.

-         Nyugodj meg, nem lesz semmi baj – nyugtatta húga. Nicole olyan nézést vetett Audrey-ra, amiből a lány mindent értett. – nem lesz… már van – mondta ki testvére ki nem ejtett szavait.

-         Nyakig vagyunk a szarban, valahogy semmi nem sikerül! Mintha minden nap péntek 13 lenne! – pattant föl a földről Nicole, ám beverte a térdét a kis dohányzóasztalba, a telefontja pedig a földre esett. Azonnal felcsillant a szeme – Bill! Ha már ennyire beleástuk magunkat ebbe, akkor legalább jól csináljuk. Bill randizni hívott? Ám legyen! – emelte a füléhez a telefont. Magabiztossága egy pillanat alatt szállt el, mikor Bill felvette a vonal túlsó végén. Egy jó dolog volt. Az elhatározása a lánynak nem maradt alább.

-         Nicole? – szólalt meg Bill a túloldalon. A lány meg se mert hírtelen mukkanni.

-         Én lennék. – elég bénán válaszolt.

-         Te hívtál.

-         Igen tudom, nos izé, amit mondtál ma, azzal kapcsolatban. – ügyes vagy Nicole. Pont úgy beszélsz, mint aki alig emlékszik egy filmre. Végülis, ez a pár nap már filmbe illő lenne…

-         Holnap hétre eléd megyek – hallatszódott a megértő és mintha picit talán mosolygós hangja.

-         Tökéletes, jó éjt – vigyorgott magának Nicole és letette a telefont. – Imádlak! – mondta a telefonnak nagy boldogságába. Bill nem fogott gyanút. Lejöhetett neki, hogy a lány zavarban van, ami igaz is volt. Egyről felejtkezett el csak Nicole. A vonalat nem szakította még meg és Bill sem még. Azonnal vörösbe borult az arca és kinyomta a készüléket. – ezt tényleg nem hiszem el.

-         Nah, akkor?

-         Holnap 7-re értem jön. Elbizonytalanodtam.

-         Legalább ennyit engedj meg magadnak. Ha már én mászkálhattam Tommal, habár az véletlen vigasz volt Adam után, akkor te is lehetsz Billel. Csak nem történik semmi gáz, nem?

-         Te még a mesékben hiszel?

-         Én benned hiszek tesó és ha valami gáz is lesz – nagy levegőt szívott be, hogy folytassa – akkor csak eggyel több, már nem is számít, igaz?

-         Most hogy így mondod, ilyen szemszögből, tényleg nem sok.

A lányok nyugovóra tértek. Másnap Nicole ment be dolgozni, de nem figyelt sem Tomra, sem pedig Billre. Szigorúan a munkájára figyelt. Nem hagyta, hogy a fürkésző tekintetek megállásra késztessék. Tudta, hogy az ikrek szépen megdumálták este egymás között, hogy mi is történt. Próbált nem agyalni ezen, mert akkor eljutna egy olyan pontba, ahol felszínre törhetne a kétségbeesés a lebukás miatt, avagy a további bonyodalmak miatt. De miért is ezen aggódik, ha este így is tovább lesznek fonva azok a bizonyos szálak? Munka után sietősen távozott és otthon kicsinosította magát. Talán ezzel rásegít Bill kibékítésre, amit Audrey intézett neki. Jól esik hírtelen másra fogni a dolgot, de valljuk be ő kezdte és ő is csinált galibát. A tükörbe nézett és elégedetten ment ki a fürdőszobából, ahova eddig kényelmesen bezárkózott. Az ajtó előtt testvére ment el, jól meg is ijesztve őt.

-         Rossz a lelkiismereted? – kuncogott a fiatalabbik.

-         Te tudod a legjobban mennyire. – igazgatta a már így is tökéletesen álló ruháját.

-         Ideges vagy.

-         Egyértelmű megállapítás volt. – az órára nézett. – már itt kell lennie. Áh mehetek is – csillant fel a szeme a duda hangjára és remegve futott az ajtóhoz.

-         Érezd jól magad – mosolygott rajta Audrey.

-         Tudod, csak most nem akarok szart kavarni. – nyomta le a kilincset.

-         Beszív, kilélegez – ölelte meg mosolyogva. – lesz, ami lesz.

-         Fontos nekem.

-         Tudom. – mosolygott bátorítóan, pedig nem ez az első, hogy ketten lennének. Lehet talán csak a tegnapi eset lett neki már sok, és persze közrejátszott, hogy nagyon is akarta ezt a randit, de tudta, hogy nem olyan felhőtlen, mint lehetne.

Audrey szinte érezte testvére örömét és egyszerre bánatát. És most ő lapult meg a házban, a lehető legnagyobb csendben.

Nicole leért és elmosolyodott. Igazából nem tudta, hogy az énekes mit gondol, hogy áll most hozzá, mit érezhet.

-         Gyönyörű vagy – szólalt meg végre Bill, akinek a szavaira könnyebbé váltak a lány lábai, és már nem érezte magát annyira bizonytalannak. És az ezt a kijelentést követő mosolya a férfinek, csak tovább javította a helyzetet.

-         Köszönöm. Te is kitettél magadért – mosolyog, amit válaszként viszonzott is az énekes.

-         Nem messze láttam egy kifáradhatatlan hotdogost. Gondoltam a feltűnő étterem helyett, inkább sétálhatnánk – ajánlotta.

-         Tetszik az ötlet – mosolyogta meg a lány miközben el is indultak abba az irányba. Nicole nem tudta, milyen témát dobjon fel, vagy hogy mit is mondhatna. Szerencsére a rövid csendet Bill szakította meg.

-         Érdekes nő vagy – kezdte. – rendkívül kiszámíthatatlan és változó hangulatú. Néha azt hiszem, hogy olyan gyorsan változnak az érzéseid, ahogy a hangulatod is.

-         Ez nem így van! Tudod, ezt elég nehéz elmagyarázni és hosszú is. De nem szórakozok. Nagyon kedvellek. Jobban, mint az a munkatársi viszonyba belefér.

-         Valóban? És Tomot és Adamet is? – vonta fel a szemöldökét. Kicsit talán vádlón nézett a lányra, de ez érthető volt a történtek miatt.

-         Nem. – válaszolta szűken a lány. Gondolkodott, hogyan is magyarázhatná meg. Egyszerű lenne mindent bevallani, elmondani ki is Adam és hogy Tommal nem ő kavar, hanem a húga. De akkor ennek a randinak abban a pillanatban vége szakadna, és a srácok bizalmát is elveszítené. Hírtelen csapott belé egy felismerés. Örökre titkolózniuk kéne? Nagy szemekkel bámult maga elé, miközben ezeket a gondolatokat vetítette előre. Bill keze zökkentette ki elmélkedéséből.

-         Nagyon elkalandoztál.

-         Igen, ne haragudj, csak érzem, hogy magyarázattal tartozom. – mentette a helyzetet.

-         Na arra kíváncsi vagyok. – Bill miközben cseverészett Nicollal, kérte is a hotdog-okat, mert addigra oda is értek.

-         Adam egy senki. Számomra senki. Egy múltbéli férfi, akivel sajnos most ismét a munka miatt ugye találkoztunk és… a lényeg, hogy nem érdekel ő. Bármit is csinál vagy akar, nem számít. – tejesen őszintén hatottak a szavai. És meglepő volt, de ez a kis szöveg hazugságoktól mentes volt. Lehetett volna mélyíteni, hogy a múltban milyen szerepű a férfi és, hogy miért nem hagyja most is békén, de ezzel a dióhéjjal legalább most nem hazudott semmit.

-         És Tom is egy senki? – húzta fel a szemöldökét az énekes.

-         Tom egy nőfaló. Ismerhetnéd, hiszen a testvéred.

-         De te élvezed, mikor vele vagy, tehát ez nem csak az ő hibája. – ezzel a kijelentéssel megfogta a lányt.

-         Neki nem én kellek… - mondta halkan.

-         De te kellesz neki… - fordult vele szembe és egyenest a szemébe nézett, olyan komolyan, amilyennek még sose látta őt Nicole és valószínűleg még Audrey sem. A lány már nyitotta volna a száját, de Bill mutatóujját rátéve bírta hallgatásra. – onnan tudom, hogy ikrek vagyunk, beszélgetünk, de még erre sincs szükség, hogy tudjam Tom mit érez. Egy az elménk és…..az érzéseink is.

Nicole egyszerre örült és nem. Hiszen ha Tom ugyanúgy érez, mint Bill, akkor vagy mind a ketten kikészülnek tőle, amit teljes mértékben megértene, avagy mindketten odavannak érte, ami némi problémát vet fel, bár ezzel jelen pillanatban nem tudott ebbe belegondolni, ahhoz túlságosan le volt döbbenve, és túlságosan örült a hallottak egy részének.

-         És… mi ez az érzés? – kíváncsian nézett a srác szemeibe.

-         Ez – hajolt közelebb és lágyan megcsókolta.