-          Nem teheted! – mondta Nicole nővérének határozottan.

-          Tudom… - sóhajtott idősebbik, mintha ezzel a sóhajjal akarta volna kilehelni meggyötrött lelkét is, Nicole elképesztően sajnálta, de nem volt mit tenni. Lehetetlen, hogy találkozzanak.

-          Mondd le…

-          Rendben. – bólintott Audrey, majd felhívta Tomot, hogy minél előbb túleshessen rajta.

-          Haló?

-          Audrey vagyok, szia… - mosolyodott el a srác hangját hallva és intett húgának, hogy menjen ki.

-          Szia!

-          Gondoltam felhívlak még a vacsi előtt, ugyanis…

-          Nagyon várom már a vacsorát. Nem volt valami jó időszakom, de örülök, hogy ma találkozunk.

-          Nos…

-          Talán megláthatlak végre maszk nélkül is! – nevetett a vonal másik felén.

-          Hihetetlen, hogy úgy láttál… - mosolyodott el végül Audrey is.

-          De ugye nem vagy egy perverz kertvárosi néni, aki így cserkészi be áldozatait, mert már ráunt a macskáira?

-          Nem, határozottan nem.

-          Akkor jó… Lehet, hogy hülyeségeket beszéltem tegnap este… - változott meg Tom hangja egyszeriben komolyabbra.

-          Te hülyeségeket beszéltél, én hülyén néztem ki, tökéletes párosítás.

-          Az… Nem tudom, ilyeneket a tesóm hord össze, de tényleg úgy éreztem, hogy ismerlek valahonnan. Te nem?

-          De igen…

-          Különös…

-          Az. – sóhajtott Audrey lemondóan. Ez nem fog menni.

-          Vissza kell mennem, akkor este találkozunk Audrey. – volt valami a hangjában, ahogyan kiejtette a lány nevét, amitől annak szíve hatalmasat dobbant. Ez az Ő neve. Nem Nicole-é, sem senki másé.

-          Este Tom.

Amint letették a telefont, Audrey a fejét törve dőlt neki a falnak. Most mi a fenét csináljon, nem tudta megtenni, hogy lemondja a randit. Nála gyávább nőszemélyt még nem hordott hátán ez a föld, az egyszer tuti. El kell mennie a randira. De nem neki. Valaki másnak. De abba belehal. Pedig muszáj lesz. Elküld valakit maga helyett, aki majd kiábrándítja magából Tomot, ez lesz az! Felpattant és a notesze után kutakodva kiáltott Nicole-ért. Ha ezt meghallja, kiakad és talán egy diliházba záratja. De ennél többet mit veszíthet? Nem lehet Tommal. Akkor már nem mindegy?

-          Elment az eszem… - rakta le poharát a konyhapultra Audrey. Már sötétedett odakint, az eget gyönyörű narancssárgára és itt-ott rózsaszínesre festette a lemenő nap.

-          Igen, elment… - értett egyet Nicole, muszáj volt kimondania.

-          Ahogyan Susan is a randira… - erőltetett magára egy mosolyt az idősebbik, de aligha ment. Susan a boltban dolgozott, ahol ő, és jött neki egy szívességgel. Audrey sosem akarta számon kérni rajta, most mégis megtette. Megkérte, hogy menjen el helyette a randira és okozzon csalódást Tomnak. Mindegy, hogyan csinálja, csak a férfi ne akarjon vele találkozni ismét. Susan nagy nehezen belement, de utólag belegondolva mégsem ez volt az évszázad ötlete.

-          Már megint azt csinálom… - meredt maga elé Audrey.

-          Mit?

-          Átverem. Hazudok neki. Manipulálom! És ezt nem akarom…

-          Fél 8 van…

-          Már talán úton van…

-          De lehet, hogy még nem.

-          Oda megyek és megállítom, mielőtt…

-          Túl sokat beszélsz tesó, menj már! – lökdöste a kijárat felé Audrey-t Nicole.

A lány már ott sem volt, az sem érdekelte, hogy strandpapucsban, az alvós pólójában és rövid nadrágjában indult útnak, muszáj volt megállítania Susant. Tom nem ezt érdemli. Arra pedig már gondolni sem volt képes, mi lenne, ha Tom megkedvelné Susant, és Susan is őt. Nem lehetetlen. Simán megtörténhet. Ez nem történhet meg!!! Újabb erőt nyerve iramodott neki még gyorsabban és öt perc alatt a megbeszélt helyen volt, egy aranyos udvari étteremmel szemben. Kiszúrta Susant a túloldalon és nem foglalkozva a forgalommal átszaladt, hogy megállítsa.

-          Várj! – kiálltott utána, de amint megpillantotta Tomot egy asztalnál állva, megdermedt a járdán. Nem láthatja meg. És Susan már odament hozzá. Mosolyogva fogtak kezet, Tom hellyel kínálta és betolta alá a széket. Susan jól nézett ki. Túl jól, ahhoz képest, hogy a cél az elrettentés volt. Tom pedig továbbra is mosolygott és könnyed csevegésbe kezdett. Remek… és Audrey? Ő továbbra is csak megfagyva állt ott és nézte őket. Nézte, miként beszélgetnek. Nézte miként esznek, isznak, nevetgélnek. Miként vesz részt Susan az Ő randiján. Nincs igazság.

Tom mintha érezte volna, hogy figyelik, úgy kapta oda a lányra tekintetét. Talán a nap miatt, de mintha felcsillant volna a szeme, miközben halványan elmosolyodott. Audrey szintén mosolyt erőltetett magára, szíve hevesen kalimpált bordái mögött. A srác intett neki, a lány viszonozta a gesztust, de kis híján elbőgte magát. Neki kellene most ott ülnie, neki kellene most nevetgélnie, ennie és innia vele. NEKI. De ez nem nagyon fog összejönni, legalábbis ebben az életben nem, az tuti.

-          Ez van Audrey, szokj hozzá… - húzta el a száját, majd elszakítva pillantását elindult a járdán hazafelé. Ha átment volna rajta egy úthenger, azt sem veszi már észre.

Tom furcsán érezte magát, mióta meglátta Nicole-t az étterem előtt, talán csak véletlen járt erre. Mégis valami furcsa bizsergést kezdett érezni, olyat, amit már hetek óta nem. Túl lépett rajta, felfogta, és elfogadta, hogy ő Billel van. Tényleg nem volt már olyan rossz. De úgy érezte, meg kell magyaráznia, miért van más lánnyal és nem vele, még ha ismeri is őt, akkor is. Ez hülyeség, miért kellene magyarázkodnia, ő az öccsével van és boldogok. A tekintetéből mégsem ezt olvasta ki, de vajon miért nem? Megőrül ettől a nőtől… azt hitte, elfelejtette, akkor most miért rajta agyal, miközben itt ül vele szemben egy szép nő, akihez az első pillanatban úgy vonzotta valami, akár egy mágnes, pedig csak a szemét látta. A szemeit…

Audrey kedvetlenül sétált hazafelé, igyekezett visszatartani magát, hogy legalább ne az utcán törjön rá a sírás, de piszok nehéz volt. Mély levegőket vett és igyekezett elterelni a figyelmét és még csak véletlenül sem arra gondolni, milyen jól érezheti most magát Susan és Tom.

-          Nicole! – húzta magához valaki hirtelen, a hosszú karokhoz és erős mellkashoz nem más tartozott, mint Bill. Oh, már csak ez hiányzott neki ma estére…