Egy katonás utasítás ismétlődött a fejében: „Álarcot fel! Megfordul! És műsör indul!”. Ezt követve cselekedett is. Felvett egy kis mosolyt, miután kilehelte fáradt lelkét is, és a következő lélegzettel valami hamis örömöt szívott magába. Nicole üzemmódba kapcsolt, de az éles váltás miatt elfelejtette, hogy mi is van most a testvére és Bill között. Kellett vagy 2 perc, mire rájött, hogy Nicole haragszik Billre, így a felvett mosoly egy pillanat alatt szaladt egyenes vonallá és az örömtől csillogó szem bosszússá.

-         Hűha mi volt ez az éles váltás? – pislogott Bill a lányra. Ezek szerint minden látszódott, hogyan is változott meg a lány hangulata egyik pillanatról a másikra.

-         Megláttalak – felelte nyersen „Nicole”.

-         Ne csináld kérlek – ez a hidegség megborzongatta Billt.

-         És eszembe jutott, mekkora idióta vagy.

-         Más is eszedbe juthatna – gondolt bármelyik együtt töltött időre – burkoltan talán leginkább a kis hancúrra. Miért mindig a legrosszabbra gondolnak a nők? Ennyire megbántotta volna? Audrey sejtette milyen rejtett tartalom bujkál a szavak mögött így egy erős pofonnal jutalmazta a srácot. Billnek feltűnt, hogy nincs finomkodás ebben a mozdulatban. El se tudta eddig képzelni, hogy ilyen pofont kapjon egy gyengécske nőtől. Talán titokban sportol… - Ezt meg miért? Ne értsd félre kérlek, amit mondtam. – felsóhajtott – sajnálom, ami történt. A féltékenységi műsorom, hogy úgy beszéltem veled. Nem érdemelted meg.

-         Kellett az a pofon… - nézte a srácot. Valahogy most nem tudott Nicole-osan nézni. De a próbálkozás legalább annyiban segített, hogy Bill nem jött rá a cserére.

-         Ne haragudj, nem tudom mi ütött belém. El sem tudod képzelni mennyit jelentesz számomra. – Audrey szinte mintha cetlikre irogatná fel magában a szavakat, úgy érezte magát, hogy aztán otthon ezeket átadhassa testvérének, pedig ezeket nem neki kéne hallania közvetlen közelről… milyen faramuci helyzet! Várja már azt a pillanatot, amikor jót röhögnek ezen.

-         Fátylat rá – mondta megadó szemekkel kis tettetett mérlegelés után. Belegondolt, hogy Nicolenak mennyit is jelent Bill. Ha testéve nem is akart még megbocsátani neki… nos akkor egy gonddal kevesebb.

-         Tényleg? – pislogott rá meglepetten. Nem gondolta, hogy ennyire könnyen fog menni.

-         Nincs semmi értelme haragot tartani. Mellesleg nélkülözni téged nekem is nehéz – mosolyog fel rá. Mekkora szívességet is tesz most? Vagy épp rosszat? Még nem is tudta, csak ösztönösen cselekedett, legalábbis azt, ami a testvérének szerinte a legjobb. Bill természetesen ennek felettébb örült. Megölelte Nicole-t, hálásan simogatta. Audrey-ban az ütő akkor állt meg, mikor csókot kellett volna viszonoznia. Nem nem azt már nem! Eltolta magától a férfit. – most mennem kell, ne haragudj – azonnal el is tűnt előle.

Bill csak pislogott a lány után. Ha valaki, akkor ő aztán már tényleg nem tudta mi ez az egész. Hasonlót akkor élt át, mikor még a lány hol Tommal szemezett, hol ő vele. Reménykedett benne, hogy valamikor azért majd választ kap az abszurd kérdéseire, amik felmerülnek benne egyre gyakrabban, mióta ismeri a lányt. Csalódottan is meg boldogan indult haza. Otthon is csak az üres ház várja majd. Apropó, a kutyákról ne feledkezzünk meg! Na ők legalább nem vágják pofon az embert, nem válogatnak, ösztöneikre hallgatnak, hűségesek.

Még Audrey maga is összekavarja a helyzetet, holott az előbb simította el. Bonyolultak ezek a dolgok. Vicces lenne már, ha valami simán menne… mondjuk, így is elég komikus helyzet. Örült, hogy a férfi nem jön utána. Elképzelni se tudta, milyen hazugsággal állt volna elő, miért nem hajlandó a megbocsátás után szóba állni vele.

Milyen elgondolkodtató, hogy Nicole saját helyzetét mentve, Audrey-tól kért segítséget, és most Audrey-n volt a sor, hogy saját helyzetére Susan-től kért segítséget. Ördögi játszma. Szegény 3. lány is bele lett vonva, de neki annyival könnyebb volt a helyzet, hogy nem kell ebben a játékban benne maradnia. Ebben irigyelte őt Audrey, na meg persze, hogy éppen azzal randizik, akivel neki kéne, aki Őt hívta meg és nem mást. Akivel éppen csak pár igaz mondatot tudott beszélni és most ismét hazugságba temetkezik. Egyenesen hazament, ahol ott volt Nicole is természetesen.

-         Na hogy sikerült? Meg tudtad állítani?

-         Ami azt illeti nem – húzta a száját – elkéstem, de Tom észrevett, tehát látott… téged – fülét farkát behúzta, remélte nem kap még erre választ. Elég lesz a legvégén a nagy bumm. – aztán, ahogy jöttem visszafele, találkoztam Billel, akit felképeltem és bocsánatot is kért tőlem, azaz tőled a féltékenykedése miatt, én pedig megbocsátottam neki, tehát te megbocsátottál neki. Aztán meg akart csókolni, de otthagytam, azaz most otthagytad, de ki vagytok békülve. – mondta el egy szuszra. Igazán most nézett csak fel testvérére és várta a lecseszést. Hosszú ideig, percekig pisloghattak egymásra, mire Nicole nagy nevetésben tört ki, de már Audrey is. Kész röhej az egész.

-         Igazából még akartam rá haragudni, de így is jó. Mellesleg… nélkülözni őt nekem is nehéz volt – mosolygott.

-         Ikrem – széles mosollyal válaszolt az alacsonyabbik testvér, visszagondolva, hogy ő ugyanezt mondta.

Egy asztalnál két ember ül. Egy nő és egy férfi. Egy nő, aki tudja, miért van ott, és a férfi, aki azt se tudta, miért van az a nő ott, és miért jár egy másik nő a fejében ismét. A hangok tompa zajjá, háttérkellékké minősültek le, és csak bámult maga elé, hol az asztalra, hol a lányra. Egy szó kavargott még benne, a szeme… pont ezért is nézett fel a lányra, már amikor ezt megtette. Csak a szeme érdekelte, de nem ugyanazt látta, mint az első pillanatban. Nem érezte, hogy már ismerné, nem érezte azt, hogy meg kéne ismernie, ahogyan korábban érezte. Nem tudta eldönteni, hogy ez Nicole miatt van e, hogy felbukkant véletlenül, vagy ő ismerte félre a lányt és saját magát is egyúttal. Harsányan elmosolyodott a saját eszmefuttatásán. Szinte nem is nagyon magyarázkodott, csak megköszönte a lánynak, hogy szánt rá időt, eljött vele a randira, és sajnálkozások közepette a randit be is rekesztette. Talán majd máskor… talán. Amiben biztos volt, miközben hazafele ment, hogy az első csillogás, ami vonzotta a lányhoz, kísértetiesen hasonlított Nicole-hoz. Megrázta a fejét mosolyogva, ahogy felnézett az felhőtlen csillagos égre. Mindenkiben Nicole-t látja és keresi… ez nem jelenthet mást, mintsem, hogy még mindig szereti…