A gyönyörű kilátásból beszűrődő esti mesterséges fény volt az egyetlen, ami bevilágította a szobát, hogy a férfi még egy ideig élvezhesse a rajta alvó nő csodálását. Egy ideig járkáltak a fejében azok a gondolatok, amik felvetődtek benne, kérdések hada, de ahogy álmosodott, úgy folytak össze ezek a képek. Sikerült az éjszakának őt is elnyelnie, ahogy a lányt is.

A szobában csönd honolt, de nem sokáig. A nap még nem köszönt fel, de Tom már mocorgott. Amint megérezte a keze alatt pihenő nőt, azonnal kipattantak a szemei. Neki mennie kell innen. Nem helyes, amit tettek, akármit is érez. Adott egy apró csókot a lány homlokára, majd óvatosan lefejtette magáról Audreyt és a sötétben összekutatva a ruháit, felkapta azokat, felöltözött és csendes léptekkel kiosont a szobából. „Nicole” ugyan csak tettette az alvást eleinte, de sikerült a saját csapdájába esnie. Reggel ébredt fel, ahogy a nap még bántó sugarai szúrták a szemét. Kinyitotta résnyire a szemét, majd miután megküzdött a fénnyel, rendesen is szemügyre vette a szobát lustán feküdve az ágyban. Tehát csak álom volt… egyedül van. Pedig olyan valóságos volt… a kimonó ott ahol landolt, az ő ruhái is szanaszét. Na ácsi. Saját magának csak nem nyomott egy sztriptízt este! - Te jó ég! Nem álom volt az előző este! - Amint erre rájött, összekapta a szobát és magát, hogy szalonképes állapotba mehessen a többiek elé. Hogy fog így Bill szemébe nézni vagy Toméba vagy akárkiébe? Csak ne fusson össze Billel, legalábbis még ne most. Ezekkel az aggályokkal lépett ki szobájának ajtaján és indult meg le, hogy reggelizzen, azonban egy kar megragadta.

-         Ki a… Tom! – nézett vissza hátra nagy szemekkel – megijesztesz, azt hittem már Bi…. – itt be is fejezte. Nem szép, hogy ilyet mond, még ha jogosan gondolja is.

-         Nyugi, az öcsém még alszik. A tegnap estéről van szó. Tudom, hogy Billt szereted, illetve… mindegy, ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem? A lényeg, hogy ami tegnap történt, azt nem bántam meg, de felejtsük el. Jobb lesz mindkettőnknek így.

-         Igazad van – préselte ki nagy nehezen magából. Úgy érezte magát, mint akivel most szakítottak, pedig erről szó sincs, együtt se voltak, semmi sincs köztük, bár ez utóbbi egy külön téma. Sokkal szívesebben mondta volna, hogy esze ágában sincs elfelejteni sőt akarna folytatást, de ezt nem mondhatja neki, talán erős gyanút keltene. Másfelől pedig jobb, ha ebbe bele se éli magát, így is eléggé fáj neki ez az egész játék. És hiába fáradt bele ebbe a színjátékba, ahelyett, hogy lepihenne vagy felfedné magát, most még inkább rá kell játszania Nicole szerepét, ugyanis ami történt, nagyon befolyásolhatja a viselkedését.

-         Nem tudom mi zajlik le benned, nem tudom megfejteni, de remélem nem fogod megbántani az öcsémet. Én is hibás vagyok tudom, de én már próbáltalak elfelejteni, de mintha te nem tudnád, hogy mit akarsz. – ezt még megmondta a lánynak, mielőtt továbbállt. Nem is csoda, hogy Audrey csak nézett Tom hűlt helyére, pislogott a nagyvilágra. Nem tudhatja meg, hogy mi történt Nicole. Kivájná a szemét, az biztos. Azért jött ide, hogy kisegítse testvérét, akinek a szorgos keze most nagyon kapós és nem azért, hogy derékba törje a karrierjét. Apropó karrier… kié is fontos?

Rendelt fel reggelit magának, valami jóval is indítani kell a napot, nem? Kopogtak, megérkezett a reggeli. Ugyanakkor nem is számított arra, hogy a reggelivel jön valaki. Pislogott az előtte álló férfin, akinek eléggé kérdő szemei voltak. Megtudta, hogy Tommal mit tettek? Ki akarja rúgni? El nem tudta dönteni, hogy a szemek miről akarnak árulkodni. David állt előtte laptop táskával, vélhetően benne a munkaeszközzel.

-         Reggelt David. Valami baj van?

-         Azt majd te elmondod – ment beljebb a reggelivel, amit a személyzettől elvett. Kényelmesen leült. Audrey mint valami fadarab nézte végig, hogy kényelembe helyezi magát a főnöke, előszedi a laptopját, keresgél rajta valamit. – ülj csak le ide.

-         Mit kell néznem? – szinte remegve foglalt helyet.

-         Ezt – egy képet nagyított ki. Képek egy forgatásról, amik a napokban készültek és valami okos tojás feltette netre.

-         Ezen mit kell nézni?

-         Az ott véletlenül nem te vagy?

-         David, ez a kép bármikor készülhetett, mellesleg a képen nem én vagyok, és bárki hasonlíthat rám. És ha ennek sem hiszel, felvilágosítalak, hogy manipulált képek is léteznek. Ezeket neked illő lenne tudnod.

-         Ha ezt ennyire biztosan állítod, hiszek neked. És igazad legyen. Ne ültess fel minket! – szigorúan nézett rá, szinte már fenyegetően és így lassan távozott is.

Remek! Most már nemcsak Bill, Nicole és Tom érzéseivel játszik, kapcsolatok pengeélén táncol, a lebukás esélyének minden formájához közel jut, hanem most már testvére álmával, munkájával is. Túl sok minden forog kockán, túl sok került fel erre a lapra. Érdemes ezt folytatni, halmozni vagy végre bevallhatna mindent? Ez utóbbi lenne a leghelyesebb, de még nem most. Együtt kell Nicole-lal, tehát még van egy kis ideje erre.

Megreggelizett gyorsan, hogy ne tűnjön úgy, hogy felszívódott és a srácokkal tudjon lenni, hátha szükségük van rá.

-         Szia kicsim – suhant be Bill az ajtón nagy jókedvvel.

-         Jó napod van – mosolygott Audrey.

-         Neked is az lesz. Megyünk körbenézni, gyere velünk, sőt kötelező.

-         Köszönöm a választási lehetőséget – kicsit jobb kedve is volt meg nem is. Fura kettősség. – tegnap én már voltam

-         Voltál és senkinek sem szóltál?

-         Tomnak meséltem – oh a fene, hogy tartanád a szád te lány!

-         Tomnak? És nekem miért nem mondtad? – kissé lemaradva érezte magát.

-         Jah öhm izé az este volt, hogy neki mondtam. Fáradt voltam és csak beköszönt. De jó menjünk. – vágta ki magát gyorsan

-         Nem is mesélte Tom, akkor már te is be tudod mutatni a helyet – karolta át szerelmét és mentek le.

Audrey most ugyan kissé visszafogva magát, de mégis lelkesen mesélte hol járt, mit látott és mit még nem, miről tud már valamit és mit ismerne még meg. Bill persze itta minden szavát. Tom próbált nem az estére emlékezni, a többiek pedig természetesnek vették. Hamar beültek valami megnevezhetetlen nevű étterembe és válogattak a furábbnál furább ételek között.

-         Mit próbáltál ki édesem? Mi az amit ne rendeljek neked?

-         Nem emlékszem a nevére – ártatlan arccal szinte mindenkit rászedett igazára, de csak ő ájult le majdnem a székről, hogy jóformán szinte semmit sem evett itt, legfeljebb a tegnapi sétán egy két harapás kóstolót, de attól meg nem lett semmi baja. Rámutatott egy ételre a menüben, hogy legyen az, bár nem tudta mit vállal be éppen.

Minduntalan magán érezte Tom pillantásait és Billét is. Szinte egyiken sem lepődött meg. Megrendelték az ételeket, és amíg azokat hozták ki, addig Bill édes, hízelgő szavaitól olvadhatott el. Azaz szinte jóformán csak a füle az ő esetében. Bill suttogott neki, bókolt halkan, de ő csak kényelmetlenül érezte magát, a leghitelesebb hamis mosolyt varázsolta magára.

-         Bill ne már tömeg van itt az étteremben, fogd vissza magad egy picit, amíg visszaérünk és gondolj a paparazzikra. – segítette ki a lányt esti partnere, azaz Tom.

Bill csak elhúzódott és sms-ekben folytatta. Igazi modern megoldás, vagy fiatalos, ma már bármit lehet erre mondani. Már a második sms-ét küldte a lánynak, de ő még csak a zsebéhez, de a táskájához se nyúlt, amerre a telefon lehet, hogy megnézze. Nem hallatszott semmi.

-         Ne haragudjatok – vette elő csörgő mobilját az egyetlen nőnemű egyén a társaságban. – Nicole? – suttogta maga elé és sietősen a mosdó felé vette az irányt, nem törődve a pislogó „közönséggel”. – szia mesélj.

-         Tükröm-tükröm mondd meg szépen, mi a fene folyik arra éppen?

-         Hogy érted?

-         Bill sms-ei támadnak engem. Gáz van, úgy látom nem cseréltük ki a kártyánkat.

-         Láttam, hogy Bill sms-t írogat, de nem jutott ez eszembe. Nem lenne jó, hanem tudnám miket ír, nem bújhatnék mindig amögé, hogy rossz számra küldte, elnyomta meg ilyesmi.

-         Minden Billtől érkező sms-t továbbítok neked. Csak szólni akartam, hogy ez a helyzet. Amúgy mindent a kezedben tartasz ugye?

-         Semmi baj nem történt, minden sínen van, olyan profi színész vagyok, hogy akár szerepelhetnék a melletted forgatott filmben is.

-         Mint főszereplő – mosolygott a vonal túl oldalán testvére.

-         Legközelebb mellékszerepet vállalok csak – utalt jelenlegi helyzetére, bár éppen csak mosolyogni tudott a lehetetlen kialakult helyzeten. Majd ki is tört a nevetés mindkettejükből, mintha mindketten ugyanarra gondoltak volna.

-         Légy jó, majd még beszélünk, szia – jobb kedvvel tették le a telefont. Audrey pedig végre kicsit felvillanyozva lépett ki a mosdó ajtaján.

-         Minden rendben? – kicsit komolyabb vételű kérdés ütötte meg a fülét a lánynak.

-         Bill, te? – nézett rá meglepetten, miért jött utána.