37#

-          Milyen színészkedésről volt szó? – ráncolta a homlokát Bill.

-          Nem túl vonzó, ha egy pasi a női mosdó előtt hallgatózik... – jegyezte meg Adurey és egy pillanatra le is döbbent, ugyanis eszébe jutott egy kifogás, alig kellett hozzá két másodperc. De jó, hogy már ilyen könnyen jön a hazugság...

-          Én nem, én csak...

-          Egyébként egy ismerősömmel beszéltem, aki egy filmforgatáson dolgozik, és mindenképp bele akar rángatni statisztának.

-          Nem úgy tűnt, mintha le akarnád rázni, azt mondtad, hogy tökéletes színésznő lennél.

-          Ironizáltam Bill... Én és a kamera? Isten ments, már a tiétektől is szorongok néha, pedig nem rám irányulnak.

-          Akkor mit mondjuk mi? – mosolyodott el Bill kissé felszabadultabban, Audrey pedig gondolatban vállon veregette magát.

-          Ti földönkívüliek vagytok, vagy nem tudom! – erőltetett magára egy jókedvű mosolyt és egy apró puszi után visszament a többiekhez és leült az asztalhoz.

Teltek a percek, a srácok vidáman beszélgettek evés közben, csupán Audrey járt máshol. Egy egészen más kontinensen, ahol egyedül volt. Azaz majdnem egyedül... Elfojtott mosollyal az arcán pásztázta Tomot, nem tudott parancsolni szemeinek, valahogy mindig nála lyukadtak ki, bárhogyan is igyekezett másra koncentrálni. Például Billre. Minden hiába. Túlságosan is élénken éltek még benne az éjszaka emlékei.

Tomnak hasonlóan nehéz dolga volt, folyton folyvást emlékeztetnie kellett magát, arra amit tett. Nem mintha egy pillanatra is elfelejtette volna, hogy Nicole és ő... csupán az a részlet volt illúzióromboló, hogy történetesen ő az öccse barátnője. Pedig már majdnem sikerült elfelejtenie őt. Miért nem megy neki? Talán a szemei miatt? A szája miatt? Az íze miatt? Vagy talán azért, mert mindig Ő jár a fejedben, így nem könnyű elfeledkezni róla... és az sem segít, hogy minden nap látod...

-          Szóval? – rántotta vissza a valóságba öccse hangja hirtelen. Mennyi idő is telt el?

-          Hm?

-          Azt kérdeztem, hogy végeztél-e, ugyanis negyed órája hozzá sem nyúltál.

-          Ja... igen, mehetünk!

-          Elszaladok a mosdóba még! – állt fel Audrey.

-          Én meg fizetek, menjetek előre addig, a kocsiban találkozunk.

Audrey gyorsan felfrissítette magát, megmosta az arcát, hátha attól visszatér a Föld nevű bolygóra a Tom csillagról. Kiérve ismét egy Kaulitz-ba botlott, de most nem abba, akibe korábban...

-          Ez így nem mehet tovább... – húzta magához Tom a szűk folyosón.

-          Tudom. – sóhajtott fel tehetetlenül a lány.

-          Mennünk kell, különben még rájönnek.

-          Tudom.

-          Megbeszéltük, hogy elfelejtjük, de... – súgta Audrey nyakába rekedten Tom. Alig bírt uralkodni magán, mi a fene van vele? Soha nem veszett még meg ennyire egyetlen nőért sem.

-          Tudom... Menjünk Tom. – nézett fel rá bátortalanul.

-          Megyünk. – hajolt végül még közelebb és megcsókolta őt.

Audrey még akkor sem tért magához, amikor beszálltak a kocsiba. Elvarázsolódva nézett ki az ablakon és önkéntelenül is többször végignyal ajkain. Érezte Tom ízét, gyomra mindannyiszor görcsbe rándult, amikor eszébe jutott a csók. És az sem volt elhanyagolandó, hogy a srác egyik ujja észrevétlenül cirógatta a lábát, mit sem sejtve arról, hogy valaki figyeli őt, mégpedig nem a lány.

Egy mondvacsinált ürüggyel vonult el a szobájába, hogy a délutánt egy kicsit egyedült töltse. Nem sikerült elég jól játszania szerepét, csupán mázlija volt, hogy senki nem vette észre, hogy majd’ kiesik a szeme. Be kell ezt fejeznie. Egy papírral és tollal ült le az ágya szélére. Levelet készült írni Tomnak. Csak ezt nem tudta még, pontosan mit írjon. Magyarázatot kell adnia a viselkedéséről. Tom nem hülye, nem sokáig játszhatják el a szerelmeseket, akik Bill háta mögött kavarnak. Milyen lánynak fogja gondolni őt? Na és akkor milyennek fogja, ha megtudja az igazat. Azt nem írhatja le. De valami ütős szöveggel véget vethetne a kettejük közötti kapcsolatnak. Vagy románcnak... vagy mindek is nevezze. Pillangóhadjáratnak a gyomrában. Olyasmi kellene, amivel ki tudná ábrándítani magából őt. Nehéz ügy, hiszen eddig sem tett semmi olyat, amivel kifejezetten el akarta volna csavarni a fejét. Egyszerűen csak úgy vonzzák egymást, mint a legerősebb mágnes. Ijedten kapta fel a fejét, amikor kopogtak. Csak ne Tom legyen, csak ne Tom legyen...

-          Szia! – köszönt meglepetten, amikor ajtót nyitott – Bill nincs itt.

-          Nem őt keresem, hanem téged. – lépett beljebb Georg, meg sem várva az esetleges invitálást.

-          Valami gond van?

-          Mi a fenét szórakozol Nicole? – kérdezte cseppet sem kedves hangnemben, mire a lány ösztönösen becsukta az ajtót mögötte. Valahogy érezte, hogy a következő téma nem való illetéktelen füleknek.

-          Nem értelek...

-          Látlak titeket. Valami történt.

-          Billel?

-          Nem. Tommal. Lefeküdtetek, igaz?

-          Te-tessék? Mi? Ezt honnan... miből...

-          El kell mondanom Billnek, úgy beléd van zúgva, mint a huzat, közben meg nem is sejti, hogy a bátyjával dugsz agyba főbe! Na és Tom. Benne is kibaszott nagyot csalódtam. Hogy vagytok képesek... – indult el dühödten az ajtó felé, és Audrey teljesen kétségbeesett. Ha elmondja Billnek, összetörik.

-          Várj!

-          Mire? Csupán meg akartam bizonyosodni arról, hogy nem képzelődtem, amikor azon kaptalak titeket az étteremben, hogy le sem veszitek egymásról a szemeteket. Na és az a ciróka-tipi-tapi a kocsiban. Fogalmam sincs, hogy lehetnek ilyen vakok a többiek... Megcsalod Billt.

-          Én nem csalom meg, hiszen...

-          Hiszen? – nézett vissza rá- Az, hogy jártok és közben lefekszel a testvérének, nálad mit jelent? Picsi-pacsit? Sakkozást? Kellemes időtöltést?

-          Megmagyarázom... – súgta halkan maga elé. Most nem sírhatja el magát, akármilyen ideges is.

-          Tudod mit... – nevetett fel gúnyosan- Meghallgatom, talán az évszázad sztorija lesz...

-          Ami azt illeti, nem áll távol tőle... – dünnyögte- De talán el sem fogod hinni.

-          Talán tégy próbára! – ült le a dohányzóasztalhoz Georg és karba tett kezekkel várta a lány magyarázatát. Hogy ismerhette ennyire félre? Na és Tom? Vele mi van, hogy képes csak úgy átgázolni a testvérén egy nő miatt? Mindenesetre kíváncsian hallgatta „Nicole” meséjét, egyre nagyobb szemekkel meredve rá.

-          Ez most... komoly? – kérdezte végül. Köpni-nyelni nem tudott. Vagy tényleg ez az igazság, vagy pedig ez egy kibaszottul jól begyakorolt mese, mert furcsa, de hitt neki-

-          Felhívom neked Nicole-t... – halászta elő telefonját Audrey megtörten és tárcsázta ikrét. Hogy mit fog ő még kapni ezért. De ez még a kisebb rossz, mintsem hogy Bill megtudja, mi folyik itt- Szia Nicole, van egy hírem... mindent elmondtam Georgnak...