Két Lotti
Agnusdei & Bess Tibety 2014.04.04. 18:31
- Mi mindent mondtál el? – ez a kérdés csak úgy visított a telefont túlsó oldaláról. Még szerencse, hogy Audrey kihangosította és most a készülék a dohányzó asztalon hever. Tuti megsüketült volna a tökéletes magas „C”-től.
- Nem tehettem mást.
- Mi az, hogy nem tehettél mást! Audrey ez gyenge kifogás!
- Lefeküdtem Tommal.
- Ez már erős… - kis szünet – lefeküdtél Tommal?! Bill tud róla? Hogy tehetted! Tudod, most mekkora szarba hozol engem? Gondoltál te arra, hogy emiatt mi lesz velem?!
- És te gondoltál arra, hogy velem mi lesz? Főleg, ha azzal az emberrel zársz össze, akit egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből és úgy vonz, mint egy mágnes mióta csak ismerem?! Akit nem tudok elfelejteni?! – nagy csönd fogadta a vonal túlsó végén. Nem is csoda, hiszen igaza volt. Nicole csak olajat öntött a tűzre, mikor Audreyt és Tomot ilyen úton összeeresztette. Gondolhatott volna a következményekre. Mégis ki ő, hogy megszabja a testvére érzéseit és uralkodjon felette? Nem mellesleg csakis jómaga tehet az egészről, mégis a testvérét hurrogja le egy olyan botlás miatt, amit az érzelmek és nem a rosszindulat vezérelt.
- Ez kezd egyre bonyolultabbá válni… - sóhajtott fel végül a másik oldalon – sajnálom, hogy ennek tettelek ki.
- Most már mindent értek, jobban, mint mikor elmesélted – szólt közbe Georg.
- Kihangosítottál Audrey?
- Elég hangos vagy te anélkül is.
- Audrey…
- Igen, hogy higgyen nekem. Nem fog elárulni a srácoknak. Igaz Georg?
- Elég nagy szart kavartatok és még mindig meg vagyok lepve. Nem tudom, meddig akarjátok ezt játszani, de remélem, nem nyúlik hosszúra. Addig mindent megteszek, hogy Bill ne fogjon gyanút a Tomos dologban és idő előtt egyikőjük se jöjjön rá a turpisságotokra, ugyanis mindenki előtt egyszerre fogjátok ti ketten elmondani az igazságot, mindenféle kertelés nélkül, tisztán és egyenesen.
- Úgy is lesz és addig is köszönjük a segítséget. Én azthiszem most teszek egy kört. Szia Audrey – tette le Nicole és valóban muszáj volt pár kört tennie a házban, hogy le tudjon csillapodni.
- És én már lassan kezdtem azt hinni skizofrén vagy – nevetett Georg. Már nem tudott mást reagálni erre, ez tényleg az év sztorija és ami a legjobb, hogy igaz is.
- Néha mi is ezt érezzük magunkról – fakadt mosolyra az érintett is.
- Nem is csodálom, na de itt maradsz vagy átjössz hozzánk?
- Ha itt maradok, Bill tuti átjön, nem biztos hogy kitudok találni bármit is, ha átmegyek akkor legalább ott vagy.
- Örülök, hogy fontos lettem.
- Eddig is az voltál, meg ne sértődj – bohókásan belebokszolt a vállába.
- De most még fontosabb – poénkodott tovább.
- De azért… köszi, hogy falazol. Sokat jelent.
- Ez csak természetes kicsi lány. – nevet.
- Nagy vagyok – nyitották ki az ajtót, hogy menjenek. Georg udvariasan maga elé engedte a „nagy” hölgyet.
- Köszönöm. – ment ki Audrey.
- Mire kell falazni? – szólalt meg egy hang kettejük mögül. Mindketten hátra néztek, és nagy szemekkel látták, hogy Tom az ajtófélfának dőlve szigorúan pásztázza őket. Mindent hallott volna?
- Há-hát… - kezdte Audrey.
- A másik ludas. Szerintem nagyon jól tudod, miben kell falaznom neki…és neked. Szégyelljétek magatokat, hogy Bill háta mögött ezt művelitek. Igen Tom úgy ahogy nézel, pont úgy… mindent tudok, eléggé feltűnően „bujkáltatok”. Csoda, hogy Bill nem vette észre. A nagy rózsaszín felhőtől nem lát semmit… a saját öcséd. Én tartom a szám, de ti is tartsátok magatokat távol egymástól. – mondta egy kis szigorú nézést bevetve.
Látszólag Tom bevette a dumát, hiszen hatalmas szemekkel kereste az esélyt hogy levegőhöz jusson a döbbenettől. Georg előrement, de előtte még nem feledkezett meg megmutatni neki, hogy a pároson tartja a szemét.
- Elmondtad neki? – szisszent fel halkan, mikor Georg elfordult, Tom.
- Észrevette – súgta vissza áldozat szemeket meresztve.
Bementek a szobába, ahol Gustav és Bill folytatott egy mélyebb eszmecserét. Mindhárom újonnan érkezőnek dobbant egyet a szíve, mikor beért. Most már 3-an tartogattak egy titkot. Ebből 2-en több mint egyet tartogattak. Az eszmecsere abbamaradt, mintha csak érezték volna, hogy „gonosz” erők jutnak a szobába, kapásból egy trióval.
Audrey kénytelen kelletlen Bill mellé ült. Automatikusan ment volna pedig Tom mellé. A nagy macsó hírében álló férfi vagy a padlót nézte, vagy Audreyt, olyan volt, mintha meg akarná fejteni a megfejthetetlent. Érezte, hogy valami nem úgy van, ahogy látja, látják, de ezt a gondolatot sem ideje, sem kedve sem bizonyítéka nem volt boncolgatni.
- Miért vagy elkenődve? – ikre észrevette, hogy nincs köztük Tom.
- Hogy? – nézett fel választ keresve. Elvesztette a fonalat. Nem, mintha eddig figyelt volna.
- Épp ez az bátyó! Mi van veled? Fura vagy…
- Csak… hiányzik… - eléggé Audrey-ra nézett. Billnek is feltűnt és ő is ránézett a lányra, hogy mi van.
- Oh! Nő hiányzik neked, pontosabban Audrey azthiszem ugye? Nem is beszéltél sokat a randiról.
- A randiról? Akivel az ajtóba beszélgettem annak olyan kisugárzása volt… - „mint Nicole-nak” gondolta magában. – illetve, akivel randiztam… ott mintha a megfelelés miatt megjátszotta volna magát. Egyszerűen… nem magát adta, az nem ő volt, nem az, akivel én találkozni akartam. Miért akar minden nő megváltozni miattam? – egész jól kimentette magát Audrey-n forgó gondolataiból, ugyanakkor most ez is kezdte érdekelni. Végre egy lány, akinek a kisugárzása jobban hatott rá, mint a Nicole-é, aztán a lány megváltozik miatta és végül ugyanazt a vonzalmat, ugyanazt a kisugárzást ismét Nicole-ban találja meg. Hol megszűnik ez a varázs, mert hideg vele, hol fellobban minden, hiszen az öccsétől a hideg rázza. Megint belebonyolódott a gondolkodásba és megint kezdett nem érteni semmit.
- Fura egy barátnőd van – nézett Bill „Nicole”-ra, aki csak süllyedt, miközben Tom mesélt.
- Igen… tudom – nyelte le fel-feltörő üvöltését, amely kiszabadulni vágyik és mondani, hogy „Én vagyok Audrey!” Georg is csak fél szemmel nézett a lányra. Most, hogy tudja az igazat, már olvasni is tud a lány gondolataiban. Érti, hogy miért néz olyan kétségbeesetten, elesetten.
Audrey felállt, hogy kimenjen. Szorult a hurok körülötte, legalábbis így érezte. Nem mellesleg megérezte telefonja rezgését. Előkotorta a zsebéből. Sms. Nicole küldte, Bill egy újabb sms-ét, amit korábban kapott, de most vette észre. Gustav gyors mozdulata Georg felé meglökte a lányt és a telefon a földön landolt.
- Felveszem – mosolygott kedvesen Bill.
- Neee! – szaladt ki Audrey száján, ezzel is felkeltve mindenki figyelmét.
Bill mégis felvette és rápillantott a kijelzőre. A lány tiltakozására valamiféle féltékenység futott át a gondolataiban. Először nem is lepődött annyira meg, hisz a saját sms-e volt… de miért csak most érkezett meg? És a küldő partner, miért Nicole?
|