Tom mindenre elszántan állta öccse tekintetét, aki egy pillanat alatt komolyodott meg testvére arcát látva. Elmondja neki? Már elkezdte... de még visszakozhat. Vajon Bill ezt érdemli? A válasz könnyű volt, de úgy érezte, mégis meg kell tennie. Ez elég fontos dolog ahhoz, hogy tudjon róla. Az igazság fáj, de a hazugság sokkal rosszabb, ő így gondolta. És különben sem képes tovább úgy a szemébe nézni nap, mint nap, hogy tudja, Nicole és ő elárulták. Mikor lett ilyen fontos neki ez a lány? Képes volt az öccse ellen ezt tenni.

Nicole az ajtóból látta a srácokat, amint farkasszemet néztek egymással. Mi történik itt? Tom azt mondta, nem kell aggódnia, most mégis úgy néztek egymásra, mintha bármikor felszínre kerülne egy sötét titok. Vagy már felszínre is került? Hogyan reagálna egy ilyen hírre Bill? Bűntudata volt, pedig nem követett el semmit. De akarva, akaratlanul is, ő indított el mindent. Amikor még kisebbek voltak, Audrey-val gyakran kicserélték egymást, mókának tűnt az egész. De így jár az ember lánya, ha felnőtt fejjel bolondozik, nemde? Alsó ajkába harapva figyelte őket, odamenjen? Megmagyarázza? Mit tegyen? Ebben a pillanatban nézett rá Tom, öccse válla felett, majd mintha sóhajtott volna egyet. Nem hallotta, mit mondott öccsének, de aztán elsétált mellette, egyenesen a lány felé. Megúszta... Mégsem könnyebbült meg. A titok attól még titok maradt, ami egyre csak nyomasztotta. Ő nem ilyen, nem szokott titkolózni, ő megbízható, rá lehet számítani. Mégis, mióta először kicserélték egymást nővérével, teljesen kifordult önmagából...

- Bill! – lépett közelebb kedveséhez, ha nevezheti még annak azok után, ami most következik.

- Igen? – fordult felé kíváncsian.

- Mondanom kell valamit!

- Nicole... – torpant meg Tom és visszanézett rájuk.

- Baj van?

- Valamit el kell mondanom. Nem könnyű, így inkább kimondom gyorsan, nem kertelek...

- Mi a baj?

- Nicole...

- Tokyo-ban lefeküdtem Tommal! – legszívesebben behunyta volna a szemét és addig ki sem nyitotta volna, míg a föld meg nem nyílik alatta és a pokolban nem lesz. De nem úszhatja meg ennyivel, akár ő a bűnös, akár nem. Ő indította el a lavinát, nem hagyhatja, hogy testvére szenvedjen érte.

- Na persze... – mosolyodott el Bill, de amikor nem talált viszonzásra, arca megfagyott – Mi... mi van?

- Tokyo-ban...

- Hallottam! – csattant fel – Hogy viccelődhetsz ezzel, ez ki van zárva. Igaz Tom?

- Ami azt illeti... igaz.

- Nem... – rázta a fejét – Dehogy igaz. Ti... mi? Azt akarod mondani, hogy míg ott voltunk, te és a bátyám, az ikrem, a másik felem...

- Nem vagyok rá büszke... – súgta Tom maga elé. Pocsékul érezte magát, de hát ezt akarta, nem?

- Azt meghiszem! Mégis mit gondoltatok? Nicole, te az én barátnőm vagy...

- Tudom... – lábadt könnybe a lány szeme.

- Szeretitek egymást, vagy mi?

- Igen!

- Nem!

- Ez érdekes... – nézett felváltva rájuk.

- Én téged szeretlek Bill. – lépett közelebb Nicole, de megállt, amikor Bill hátrálni kezdett.

- Kibaszottul nem jól mutatod ki, az a helyzet. És te Tom! Hát tőled aztán nem vártam ilyesmit.

Tom már nem tudott mit mondani, gyűlölte magát, amiért ezt tették vele, de azért még jobban, amit érzett. Miért pont Nicole? Az öccse barátnője. Az Isten szerelmére, hiszen azt hitte, már vége ennek, de mégsem. Mi fogta meg ebben a lányban ennyire? Valami megfoghatatlan kisugárzás, mely egyre csak azt súgta, hogy ő az. Ő kell neki. Őt akarja.

- Látni sem bírlak titeket! – fordult sarkon és otthagyta őket, hagy főjenek a levükben.

- Nem kellett volna elmondanod... úgy értem... de talán jobb is...

- Miért, ezt akartad, nem? – nem nézett rá, úgy érezte képtelen lenne. Csak azt a pontot nézte, ahol az imént még Bill állt.

- Igen, de mégsem... – sóhajtott – Hagyjuk, hogy lenyugodjon...

- Mást nem is igazán tehetünk, nemde?

- És... most, hogy ez kiderült...

- Nem... – szakította félbe a lány – Amit mondtam, megmondtam. Vége. Ezek után meg pláne... ennyi volt...

Nicole csak ült maga előtt egy félreeső fotelban és gondolkodott. Jól tette, hogy elmondta? Mást nemigen tehetett, igaz? Nem feküdt le Tommal, de Tom azt hiszi, ő volt az, így mégis olyan, mintha megtették volna. Egy órával később Davidet látta fel-alá járkálni egyik szobából a másikba...

- Keresel valamit? – kérdezte segítőkészen.

- Az énekesünk felszívódott!

- Micsoda? Mikor ment el? Hova ment?

- Fogalmam sincs, csak eltűnt. A mobilját nem veszi fel, Tom sem tudja, hol van. Egy óra múlva interjúja lesz, erősen ajánlom, hogy addigra előkerüljön.

- Talán szétnézhetnék a városban néhány helyen. – ajánlotta fel, borzasztóan elkezdett aggódni Bill miatt. Hová tűnhetett? Ráadásul olyan idegállapotban...

- Nem is rossz ötlet. Tom veled megy, több szem többet lát.

- Oh...

- Gyere! – intett felé az említett és már ott se voltak – Tudom, hogy most nem én vagyok a legjobb társaság, de...

- Csak keressük meg! - vágott közbe Nicole aggodalmaskodva.

Audrey meglepetten nézett az órára, amikor kiállt a zuhany alól. Este 8 óra, Nicole-nak már haza kellett volna érnie. Megnézte a telefonját, de nem érkezett sem üzenet, sem hívás. Biztosan közbe jött valami, vagy nem tudott jelezni neki, hogy még maradnia kell. Kis híján halálra rémült a hirtelen dörömböléstől a bejárati ajtón. Gyorsan magára kapott egy köntöst és kikukucskált. Bill? Mi a fenét keres itt?

Egy pillanatig gondolkodott csupán, és már tépte is fel az ajtót. Mi történhetett?

- Bill?

- Nicole! – szinte beesett az ajtón, magához szorította a lányt és ajkaival végigcirógatta annak illatos nyakát – Nicole, Nicole, Nicole... Miért tetted ezt velem?

- Miről van szó? Hol van... – majdnem kimondta, hogy Nicole – Mit keresel itt? Miért vagy részeg?

- Hogy tehetted ezt velem? – engedte el és dühösen nézett a lányra.

- De hát mit? Mit tettem?

- Mi az, hogy mit, hiszen te magad árultad el! Te és Tom! Lefeküdtetek Japánban!

- Halkabban, ha lehet. Gyere be, feküdj inkább le egy kicsit, alig állsz a lábadon. Csoda, hogy eltaláltál ide!

- Nem akarok lefeküdni! Magyarázatot követelek.

Audrey azt sem tudta, mit mondjon. Bill láthatóan megtudta, mi történt a bátyja és ő közte. De kitől? És vajon mennyit tudott még? Ide jött, de Nicole-nak szólította, így nyilván nem a stúdióból egyenesen. Ráadásul részegen. Így a szerepcseréről még nem tud. De ki és miért árulta el neki, mi történt Tokyo-ban? Georg? Tom? Vagy ne adj’ Isten, Nicole? Az biztos, hogy már alig várta, hogy hazaérjen.

- Így ni! Szépen... – a tántorgó Billt leültette a kanapéra, aki azonnal el is dőlt rajta. Néhány pillanattal később szuszogva merült mély, bortól mámoros álomba. Audrey azonnal tárcsázta Nicole számát, de ő nem vette fel. A mozdulatsort 10 percenként megismételte, de mind hiába. Húga valamiért nem vette fel a telefont, de mi lehetett az a nyomós ok? Végül fél 10-kor nyílt a bejárati ajtó, amin egy hullafáradt Nicole esett be.

- Na végre! Először is két kérdésem lenne! – tette csípőre kezeit Audrey mérgesen.

- Ne most...

- Ó, de bizony, hogy most! Először is miért nem vetted fel a telefonodat?

- Tommal voltam, nem tudtam volna megoldani...

- És másodszor! Miért fekszik egy részeg Bill a nappalink kanapéján?