A lehetőség, hogy nem vélekedik rosszul, komolyan elgondolkodtatta, persze csak egy pillanatig. Ahogy kiért és beszállt mellé a nő, már rá kellett koncentrálnia. Semmi kedve nem volt a bambulását magyarázni. Lehet a végén meglepő választ kapna a nőtől, amire szintén nincs felkészülve. Létezhet még lehetetlen? Nincs… most már nincs. Ránézett a nőre. Csinos volt, izgatott mosoly díszelgett az arcán. Elképzelte, hogy egy másik nő ül mellette, aki gyönyörű. Hmm… mekkora különbségeket is rejthet két ugyanúgy pozitív szó is. Nagy levegő és a motor felbőgött és a kerekek már gurultak is a pedál nyomása alatt keletkezett hajtó erő miatt.

-          Annyira csendben vagy Tom – törte meg az említett csendet a lány.

-          Csak gondolkodom, hova vigyelek.

-          Azthittem úgy jöttél már, hogy tudod – az arca elárulta, hogy ez rossz pont nála.

-          Néha a spontán dolgok érdekesebbek – a mondatok közbe a lányra se nézett, csak a kormányt markolta és igyekezett ezúttal nem egy fának szaladni.

Állatkertbe vitte, nemtudni milyen felindulásból. Talán az élete is kezd elállatiasodni a férfinak. Bementek. Hiába beszélt hozzá a lány, meg se hallotta. A ketreceket nézte. Akár ő is bemászhatott volna az egyik majom mellé és vergődhetne. Lehet jó tükre lenne az életének, hiszen belül most is ezt érzi. Tombolna, de nem törhet ki, nem omolhat össze. Miért kell neki pont az a nő, aki nem lehet az övé. Jobb kérdés, miért került az ő közelébe? Hát persze. Két főn áll a vásár. Mégiscsak van valami a dologban, ami sántít. Túl bonyolult! Vagy talán pont hogy túl egyszerű a válasz és ezért olyan bonyolult? Megesik.

-          Jaj de cukik ezek a kis macskák! – Már ki is libbentette elmélkedéséből a tipikusan magas női hang, amikor valami édeset lát meg. Odanézett. Valóban aranyosak voltak. Aranyos, akárcsak Nicole és a legváratlanabb pillanatban marnak képen, ahogy a nő is teszi. Micsoda párhuzamok!

-          Igen azok. Édesek. – zárta le ennyivel.

-          Remélem a gyerekeinkre is ezt mondod majd. – mosolygott a nő. Poénnak még a szaga se sejlett.

-          Na ennyire messzire ne menjünk ez még csak egy randi!

-          És mit gondolsz, az emberek miért randevúznak? – sértődött meg a nő.

-          Hogy megismerjék egymást. – kezdett feszült lenni.

-          És miért akarják megismerni egymást?

-          Hogy tudják milyen emberrel állnak szemben és, hogyha lehet jobban megkedveljék, szeressék egymást. Az értékeiket megismerjék. És…

-          Bizony és, hogy utána elkötelezzék magukat és családot alapítsanak, mikor már ideje lesz.

-          Ezt nagyon sorra vetted – mellre szívta az egészet. Eléggé kényelmetlenül érezte magát a témában. A lány semmi buktatót nem vázolt a lineáris történetbe. Pedig van, hohó de mennyi van.

-          Nem képzelsz el velem semmiféle jövőt? – sértődött meg Susan.

-          Már ne is haragudj, de nem a sokadik randink ez, nem vagyunk együtt, és olyan kérdéseket teszel fel nekem, amikhez valami alap kell! Itt még nincs alap! A ház tetejét sem az alap előtt készítik el.

-          Egy életünk van.

Na Tom számára itt lett vége minden apró varázsnak, az egész randinak. Igen egy életünk van. És ilyen kicseszettül nehéz. Az az egy ember aki fontos, más életét egészíti ki, ő pedig összefanyarodva marad a világ szélén arra várva, hogy majd a monszun lefújja. Visszavitte a lányt a munkahelyére. Szegény Audrey pedig azóta is tartja a frontot. Nem nagy állatkert volt az, ahova mentek, de mégis elvette az idejüket. Túl egyenesen beszélt vele Susan, így a maradék varázsa is elszállt ennek az egésznek. Hazament és kattogott az agya. Akar ő még valamit vele? Nem. Semmiképpen.

A stúdióban a kis létszám és a feszültség miatt néma csend honolt. Nicolenak sem volt most dolga. Minek kenje ki akármelyiket is, minek csináljon bármit is. Mindenki csak ült, vagy állt, erre vagy arra ment. Ha nem teljes a csapat, akkor a döntés lehetetlen. Ha nincs döntés, nincs munka, ha nincs munka, punnyadás van.

-          Hol csavarog a gitárosunk? – lépett be a dohányzásra kijelölt szobába David. Köhécselt közbe, ahogy megcsapta az erős füst, még a szemét is csípte. Hogy lehet ilyen helyen akár 10 másodpercet is kibírni?

-          Susannal randizik. – püfögte karikákat fújva Bill.

-          Ezek szerint ő este szeretne dolgozni? Hát jó… - azonnal már menekült is ki a szobából – szellőztess is azért!

Bill bólintott és elnyomta a cigit. Köhécselt egy-kettőt, mintha most vette volna észre, hogy tényleg beragadt a füst. kiszellőztetett és kiment. Első dolga volt megszagolni magát, mennyire itta be a ruhája a szagot. Befújta magát. Nicole ment el előtte. Egy pillanatra megállt. Nem nagyon tudta, mit mondhatna. Bill tört meg először.

-          Lenne kedves esetlen csak egy… - szegény dadogott és össze-vissza beszélt, mintha a saját kis zsákutcájába futott volna be.

-          Kedves esetlen? – elmosolyodott Nicole. Aranyosnak vélte, ahogy próbálkozik Bill, de ugyanakkor tudta azt is, hogy nem Billnek kéne ilyen helyzetben lennie. – mit szeretnél?

-          Szóval lenne kedved esetleg egy teára? Semmi olyanról nem lenne szó, csak egy ártatlan tea, egy… erdei gyümölcsös – ha Nicole nem szól közbe, zavarában akár a teljes receptet elmondja.

-          Lennék olyan kedves, hogy esetlenül kezdett meghívásodra igent mondjak. – halványan rámosolygott.

-          Rendben – elmosolyodott és már engedte is ki maga előtt a lányt. Az enyhülés jelei mutatkoztak rajta, legalábbis Nicole szerette volna így hinni.

Audrey, miután kissé leosztotta Susant, amiért csak úgy otthagyta annyi időre, hazament. Nicole nem volt otthon, csak egy üzenetet hagyott neki, hogy nem tudja, mikor jön, randin van. Örült neki, hogy legalább testvérénél helyre látszódnak rendeződni a dolgok. Takarítgatott otthon, mikor csengettek. Rohant is ajtót nyitni. Megjött Nicole. Alig várja, hogy kifaggassa.

-          Szia Nic..! – elállt a szava, mikor kinyitotta az ajtót és nem éppen Nicole állt előtte, hanem Tom.

-          Zavarok? – nézett fel rá. eddig a földet nézte. Nem is tudta, hogy miért jött ide.

-          N-nem egyáltalán, öhm, gyere csak be, baj van?

-          Azthittem Billel randizol.

-          Úgy is volt. Már itt vagyok.

-          Sikerült kibékülnetek?

-          Fogjuk rá – nyelt nagyot. Valójában Nicole még mindig a randin volt és Audrey csak remélni tudta, hogy most nem a levegőbe beszél.

-          Ki az a Nick? -  a fene! sikerült elcsípnie ezt a szót.

-          Nick? Én nem mondtam ilyet.

-          Kinyitottad az ajtót és…

-          Jah igen, csak bemutatkozó szöveg tudod, mint a telefonnál, de még mindig nem mondtad, miért vagy itt? Bill valamit mondott? Történt valami?

-          Szakítottam Susannal… épp fél órája hívtam fel. Igazából együtt sem voltunk. Inkább a lehetőséggel szakítottam, amit adtam kettőnknek. – az a bántódott lehajtott fej, szomorú hang. Látszott Tomon, hogy nem a legjobb napján van túl és most is mazochista üzemmódban pont ott van, ahol a legnagyobb fájdalom érheti.

-          Sajnálom. – nemtudta, miért vall pont neki. – kérsz egy kis teát? – kísérte a nappaliba és szó nélkül hozta neki az édes nedűt, amit a férfi boldogan el is fogadott.

-          Hihetetlen, hogy pont itt vagyok…

-          Valakivel beszélned kell, Bill sehol?

-          Mikor eljöttem, még nem érhetett haza. Jut eszembe, jó gyorsan átöltöztél.

-          Ki se voltam öltözve – a lábával a kanapé mögé tolta a felmosó vödröt.

-          Nincs szerencsém…

-          Dehogyis nem! Nézz pozitívan előre! – bátorította a lány. Tom ránézett, hiszen a lány előtte állt. azonban mögötte az ajtó kinyílt, amire Tom tökéletesen rá is látott. Mindkettejük szeme elkerekedett, kinek a döbbenettől és kinek a rémülettől.