Két Lotti
Agnusdei & Bess Tibety 2016.03.16. 18:34
- Mi a baj? – tett egy lépést a lány felé Bill, de valamiért megállt. Valami azt súgta neki, hogy ne menjen tovább, talán mert látta Nicole-on, hogy nagy a baj, vagy csak mert zavarta a tekintetében tükröződő fájdalom. Na és mert úgy érezte, hogy az inkább Tomnak szól…
- Hogy lehetsz itt, amikor az előbb még… - Tom értetlenkedve ráncolta a homlokát, kezdett komolyan kételkedni az épelméjűségében.
- Kérlek, most ne kérdezzetek semmit… Csak hallgassatok meg. Mindent tisztázni fogok…
A két srác karba tett kezekkel, feszülten figyeltek. Legyűrték a késztetést, hogy egymás szavába vágva kérdések millióját zúdítsák a lányra. Audrey nagyon hálás volt nekik ezért.
- Rendben… - fújta ki a levegőt Bill jelezve, hogy bármikor kezdheti… leginkább azonnal.
- Nos… nem is tudom… - kezdett bele Audrey bizonytalanul. Na igen, idefelé jövet nem igazán azon gondolkodott, hogy mit mondjon. Inkább megszállottan hajtogatta, hogy „elmondom, elmondom, vége lesz… elmondom” – Tudom, nevetségesen hangzik, de… nos… hm… talán ti is láttatok már olyan filmet, amiben két iker szerepelt… akik mint két tojás, annyira hasonlítottak egymásra. Mindenféle turpisságokat eszeltek ki ennek ürügyén, például hogy helyet cserélnek egymással és megviccelik a körülöttük élőket.
- Bevallom, egyszer-kétszer mi is csináltunk ilyet… - szólt közbe Bill- Persze amikor még egyformábbak voltunk… - köszörülte meg a torkát…
- Ismertem egy testvérpárt, akik a munkahelyükön is képesek voltak megtenni ezt…
- Nem értem, mire akarsz kilyukadni! Engem az érdekel, veled mi van! – türelmetlenkedett Tom.
- Az egyik testvér inkább sportosabb volt, míg a másik divatosabb… de ezt leszámítva… könnyedén ment a csere. – folytatta Audrey.
- És?
- És…
- A hugom azt akarja kinyögni… - szólalt meg egy hang Tom háta mögött, mire mindenki arra fordult- Hogy mi vagyunk az a testvérpár… Döbbent csend fogadta eme kijelentést, a két srác talán még sosem nézett ekkora szemekkel. Mintha kísértetet látnának, úgy meredtek Nicole-ra, aki lassan odasétált testvére mellé.
- Tudnotok kell… - folytatta a lány - … hogy Audrey-nak ehhez semmi köze. Én találtam ki az egészet, az én hibám, őt nem terheli semmilyen felelősség.
- Hogy mi…
- Ez nem igaz, én is benne voltam, ketten csináltuk. –vágott Tom szavába Audrey – Kettőn áll a vásár. Ugyanúgy hibás vagyok én is…
- T-te vagy Audrey? – kérdezte keserűen Tom, közelebb lépve hozzá. Karja a lány felé lendült, gyengéden, szerelmesen. De arca ekkor megváltozott, száját összeszorítva visszahúzta maga mellé, ökölbe szorítva kezeit – Nem hiszem el…
- Én vagyok… - eddig bírta könnyek nélkül, azok kíméletlenül végigcsorogtak arcán, keresztül a Tom által annyira imádott anyajegyen is.
- Te pedig Nicole… - szólt most Bill. Ő nem mozdult, megdermedve állt, Nicole alig bírt ránézni.
Nehéz lett volna eldönteni, négyük közül ki szenved legjobban, de ha tippelni kellett volna, holtverseny alakult volna ki. Néhány pillanatig néma csend támadt a szobában, a lányok nem mertek többet szólni, a fiúk talán azt fontolgatták, mit lehet ilyenkor reagálni. Aztán hajszálpontosan egyszerre fakadtak ki mindketten.
- TI… NORMÁLISAK VAGYTOK??? – kiabálták.
- Bill…
- Tom…
- Nem! Ne Billezz nekem, mi ez az elmebeteg játék? Normálisak vagytok? Nicole… már ha ez az IGAZI neved… Hogy talál ki ilyet valaki felnőtt fejjel? Aláírom, hogy mi is csináltunk néha ilyet kiskorunkban, de 7 évesen, és nem felnőtt fejjel! Belerángattad a testvéredet is ebbe az egészbe, és…
- Csak ne védd Audrey-t, számtalan alkalma lett volna, hogy színt valljon ő is… - szólt közbe dühösen Tom- Csak azt akarom tudni, hogy szándékosan csináltátok-e ezt velünk… Várjunk csak… amikor mi… mi… én… kivel…
- Én egy pillanatig sem néztem rád… úgy… - mondta Nicole.
- Akkor te… - fordult most a másik lány felé- Veled volt… minden?
- Nagyjából… - pirult fülig szégyenében.
- Ez mit jelent?
- Nos… olykor, amikor egyik nap történt… valami… és másnap én voltam bent… engem talált meg egy-két próbálkozásod… - vallotta be Nicole – De azok nem jelentettek és nem is voltak semmik sem…
- Ez baromi jó… Ez mégis hogy fér bele nálatok?
- Te sem hagytál valami sok választást, rendszerint letámadtál, mielőtt mondhattam volna bármit is!
- Szép, most már az én hibám, mert rossz lányt hittem a szerelmemnek…
- Tom… - lépett közelebb Audrey – El kell hinned, hogy ami köztünk történt… minden, őszinte volt.
- Nem tudok hinni neked…
- A testvérem sokszor szenvedett miattam, és én is őrlődtem emiatt. Sokkal, sokkal hamarabb el kellett volna mondanunk… - halkult el a végére Nicole.
- Végre valami, amiben egyet értünk! – morrant fel Bill- Azaz mégsem! El sem kellett volna kezdenetek. Ez nem játék, nem tehetitek ezt következmények nélkül! A legkevesebb az, hogy ki vagy rúgva. Vagyis ki vagytok… Vagyis… rohadt életbe! Egyikőtöket sem akarom látni soha többé!
- Bill, Nicole nem akart megbántani téged, nagyon fontos vagy neki…
- Látom. Olyan titkaimat osztottam meg vele, mint még senkivel. Fontos volt nekem!
- Még mindig az. Ha nem lenne, nem fájna így…
- Átvertétek, ahogy engem is… hogy ne fájna… Tűnjetek el… - szűrte a fogai közt Tom- Most még kedvesen mondtam. Talán Davidnek nem kell megtudnia a részleteket, de ez az egyetlen, amire hajlandóak vagyunk! Végeztünk örökre!
|