Két Lotti
Agnusdei & Bess Tibety 2016.04.02. 19:51
- Menjünk… - nézett testvérére Nicole csüggedten. Tudta, hogy még a legjobban jártak, ezerszer rosszabb is lehetett volna, például ha az egész stúdiót idecsődítik és jelenetet csapnak. Bár az sem lett volna semmi ahhoz képest, amit Bill szemében látott. Undor. Csalódottság. Fájdalom. Pontosan ezt látta volna a sajátjában is, ha tükörbe néz. Ahogy Toméban és Audrey-éban is. Magának köszönhetik.
- Oké… - bólintott Audrey és sarkon fordultak.
A két fiú dühösen nézett utánuk, ahogyan lassú léptekkel elhagyják a szobát, de aztán…
- Várjatok! – kiáltott utánuk Tom - Audrey!
A lány reménykedve nézett vissza rá.
- Te Audrey vagy…
- Igen… - sóhajtott csalódottan. Miért döf bele még egy utolsót?
- Akkor ki az az Audrey, akit egyszer láttam nálatok? És akivel utána randiztam???
Kicsit meglepte a lányt a hirtelen kérdés, ami teljesen jogos volt. Mennyit hazudtak…
- Az első én voltam… engem láttál bemaszkolt arccal.
- És a második? – türelmetlen hang.
- A kollégám – fújta ki magát.
- Oh tényleg el is felejtem lassan, te nem is itt dolgoztál, csak alkalmanként. Kíváncsi vagyok, hogyan magyaráztad ki a kieséseid a másik helyről, illetve, hogy mi is az a másik hely!
- Egyszer ott vetted fel őt…ott dolgozok én is – látta az arcokon hogy feszülnek, rándulnak az izmok alatta, kérdések hada a tekintetek előtt. Ragadjon meg egyet és magától kezdjen beszélni, vagy várjon?
- Már értem. Szóval, akit Nicole barátnőjének hittem, az valójában a te kolléganőd és te miattad lett Susannak Audrey a második neve véletlenül. Túl nagy lett a kavar és beadagoltátok végül a saját nevét is. Hogy képzelted ezt?! Ebben a buliban már hárman is benne vagytok?
- Ő tényleg megkedvelt. – mondta és belegondolt, hogy többen is tudtak már róla.
- És én azzal mit csináljak?! Azt hittem ő az, akit megláttam az ajtóban aznap… de nem azt kaptam, amit „rendeltem”… csalódtam természetesen. Gondoltam majd vele feledem Nicole-t… azaz téged. Semmire nem mentem vele és kiderül, hogy ez is a ti játékotok része volt?!
- Tom…
- Kifelé!!! … Még mindig itt vagytok?! – Nagyon ki volt borulva. Nem is csoda. Bill most nem szólt közbe, hatalmas csalódottság látszott az arcáról. Szó szerint nem találta a szavakat. Nagy pofon ez.
A lányok kisétáltak onnan lassan, hátha eszükbe jut még valami, de nem történt ilyesmi, illetve, ha mégis, inkább elhessegették a gondolatot. Ők is már távolabb akartak lenni ettől a nyomást keltő helyzettől, mégis minden lépésnél vissza akartak fordulni, hogy bocsánatot kérjenek. Ez ide édes kevés. Ahogy hazaértek, Audrey a kanapén összetörve zokogásban tört ki, Nicole pedig egy darabig megsemmisülve nézte. Mindketten sokat vesztettek most. És miért? Nicole karriervágya és telhetetlensége miatt. Legalábbis ezzel kezdődött minden, nem igaz? Belerángatta az egyetlen olyan embert, akire tényleg számíthat. Önzetlenül belemászott ebbe a már elején is csapdának látszódó „játékba” és most ő kapott a fejére a legtöbbet. De mostmár felesleges az okokat keresgélni és a felelősöket. A helyzetet kell kezelni. Nicole leült testvére mellé és átölelve próbálta vigasztalni. Ismét csak egymásra számíthattak.
A srácok azóta mérgükben már egy doboz cigit is elszívtak, mégsem nyugodtak teljesen le. Nem állt össze a fejükben az ok-okozat. Nem tudták, mivel érdemelték ezt ki. Bill a Nicole-hoz köthető cuccait nézte. Egy-két ajándék, levél… hmm levél. A legutóbbi, amit kapott, mikor bocsánatot kért benne. Az segítette a döntésben. Őszinték voltak-e azok a sorok? Az énekes szétbontotta a papírt és az ismert sorokat újra végigfutotta. Marta a torkát és csípte a szemét az emlék. A monológ végére ért. Össze akarta hajtani a levelet, de észrevette, hogy lentebb még van pár sor. A lélegzete elállt, mikor elolvasta. Egy vallomás volt ott, méghozzá a cserebere helyzetről. Már akkor bevallotta a lány, csak Bill nem olvasta el és így a lány is jobbnak látta nem firtatni, örült, hogy Bill megenyhült felé. Ha akkor tovább olvassa, most mennyivel jobb lenne, vagy talán mégsem.
- Tom… Nicole mikor bevallotta, hogy megcsalt veled… utána később ezt a levelet írta. – megállt testvére előbb a levéllel a kezében, amit már össze-visszagyűrt, annyiszor olvasta újra.
- Megnyugtatlak nem csalt meg téged Nicole. – maga elé meredt, bal kezével az állát támasztotta és meredt a semmibe.
- Igen ez most már… tudom, hogy igaz – gondolkodott el ezen. Valóban tiszta volt így a kapcsolatuk és minden furcsa reagálást, viselkedést megmagyarázott.
- Bill, a lényeget!
- A levelet nem olvastam végig, a végén leírja, hogy van ikertestvére és a cserét is. – na erre már Tom is felfigyelt és abban a pillanatban Billre nézett.
- Mikor írta? – kapta ki a kezéből és futotta végig a sorokat lent illetve a dátumot – már akkor szólni akart, de te nem olvastad végig – most éppen kissé szúrós pillantásokkal nézett fel rá a sorok közül.
- Most mit nézel így? Nem változtatott volna semmit! Csak hamarabb kibukott volna az egész.
- Addig se szenvedtünk volna tovább! Tudod milyen bűntudatom volt? Azthittem mögötted áskálódtam, holott sose nyúltam ahhoz a nőhöz, akit szeretsz!
- Csak ez az egy jel volt szerinted? Te nem lehetsz ebben hibás?! NE mondd, hogy még véletlenül sem volt olyan pillanat, amikor elgondolkodtál! – kezdett kialakulni a vita kettejük között. A levél totálisan összegyűrődött, Bill arca is kezdett vörösödni már. Tom elgondolkodott.
- Egyszer volt, amikor Adammel találtam meg. Épp zargatta. Adam folyton azt mondta, hogy Nicole és Audrey két különböző nő. Akkor én nem erre értettem. Honnan tudhattam volna? De most, hogy tudom, helytálló a figyelmeztetése, hogy pofára fogok esni… igaza volt.
- Te is észrevehetted volna már itt, hogy van valami…
- Igen Bill, mindketten észrevehettük volna. Amikor egyik pillanatban szerette másikban meg nem a kínait… Imádtam az anyajegyét is, amit néha eltakart.
- Soha nem rakott fel alapozót Tom. Nicole-nak nincs anyajegye a szeme alatt – nyílt fel a szemük, hogy ilyen dolgon máris elsiklottak.
- Egek! Mennyire vakok voltunk! – fogta a fejét a gitáros. Ez a felismerés ugyanúgy fájt talán neki, mint az első szembenézés a lányokkal, mint ikrekkel.
- A szerelem vakít fiúk - jelent meg Georg. Mindketten ránéztek. Ennyire hangosak lettek volna? Még senkinek nem kurjantották szét a dolgot, hiszen ő maguk se nyugodtak le.
- Mindent hallottál? – egyöntetű volt a kérdés.
- Mindent tudok – helyesbítette ki őket.
|