-Ő, azt hiszem én most haza megyek… - szúrta közbe Ben, kissé kellemetlenül, de senki sem figyelt rá. Bill és Nicole némán meredt egymásra, mellkasuk zaklatottan süllyedt és emelkedett szapora egymásutánban.

-Azt hiszem, én is… - intett le egy taxit Adam – Mondanám, hogy nagyon örültem, de… - azzal már ott sem voltak.

-Tudjátok … - szólalt meg pár perccel később Audrey – Ez az egész már reménytelen…

-Hogy érted? – nézett rá Tom kíváncsian. A lány most először nem látott semmilyen rosszindulatot  a tekintetében hosszú ideje.

-Az lenne a legjobb, ha békén hagynánk egymást. Ti utáltok minket, mi pedig pontosan értjük miért… De ha nem bocsátotok meg, akkor inkább ne is találkozzunk. Semmi értelme folyton felszakítani a sebeket…

-Csak hogy ma sem szándékosan futottunk össze. Azon vagyunk, hogy túl legyünk rajtatok.

-Ahogyan mi is, Tom. De mit gondoltok, nem lenne egyszerűbb mindenkinek, ha véletlenül összefutunk, akkor normálisan viselkedjünk egymással?

-Nem szívesen mondom, de talán igaza van… - látta be Bill, és láthatóan kezdtek ellazulni a vállai.

-Rendben! – bólintott Nicole – Ennek az egésznek már úgy is lőttek…

-Oké… - Tom.

-Hát… akkor mi megyünk… - pillantott fel Tomra félénken Audrey – Minden jót nektek srácok…

-Nektek is… - nyögte ki Tom.

Azonban nehezebb volt ezt kimondani, mint amilyennek tűnt. Bele lehet halni a szavakba? Sarkon fordultak és két különböző irányba indultak el.

-Még csak annyit… - fordult vissza Nicole, Bill tekintetét keresve, amit meg is talált – Tudom, hogy ettől még nagyon haragszotok ránk… de… az ember nem tud haragudni olyan emberre, aki nem érdekli… nem?

…

-Igaza van…

-Hm? Kinek? – kérdezte Tom. A stúdióban voltak, mivel egyikük sem tudod elaludni, gondolták majd a munka segít.  Rendeltek egy-egy tál kínai kaját, ha már éhen maradtak, és míg Tom a laptopon pötyögött valamit, addig Bill egy halom papír felett firkált. Dalt akart írni, de úgy érezte, teljesen üres a feje. Már ami a munkát illeti. A feje nagyon is tele volt… csak épp Nicole-lal.

-Nicole-nak…

-Mármint?

-Te jó ég Tom, merre jár az eszed?

-Tudni akarod? – sóhajtott fel türelmét vesztve- Audrey-n. Bárhogy is haragszom rá, egyszerűen nem megy ki a fejemből, milyen szép volt ma este, még dühösen is. Most boldog vagy? Pötyögöm ezt a szart, de egyszerűen nem jó, nem jó, nem jó!  Utálom ezt az egészet. Még mindig képtelen vagyok elengedni őt.

-Hát ez az… Amit Nicole mondott… Ha nem érdekelnének minket, az átverés sem fájt volna.

-Igen… És megint Adam…

-Te is tudod, hogy ki nem állhatja. Ugyanazt csinálták, mint mi. Tovább léptek. Pontosabban akartak. Mint mi… Hasonlóan jár az agyunk.

-Akkor is elszúrták.

-Tudom.

-Még hozzá nagyon…

-Inkább menjünk haza… - állt fel Bill – Megpróbálhatnánk aludni.

-Simán! – csukta le a laptopját Tom.

Eközben a lányok már pizsamában feküdtek a tv előtt, amiben valami bugyuta vígjáték ment. El akarták terelni a gondolataikat, de már akkor tudták, hogy nem fog menni, amikor bekapcsolták a tv-t. Túlságosan fel voltak kavarva. Az este összességében pozitívan alakult. Legalább már nem fognak fújni rájuk, és ez is valami.

Már éjfél is elmúlt, amikor elvonultak szobáikba. Audrey mélyen befúrta magát a takaró alá, és lehunyt szemmel próbálta magát alvásra kényszeríteni. Váratlanul kezdett el rezegni a telefonja, kis híján szívrohamot hozva rá. Ki lehet az ilyenkor? Ha Adam az, kinyírja. Bár volt egy olyan érzése, hogy a ma este után végleg megszabadult tőle. Kinek kellene ennyire komplikált csaj? Tomnak sem… Nagy sóhajjal nézett a készülékre, ami közben elhallgatott. Tom? Mi a… Miért hívta? És miért rakta le ilyen gyorsan? Véletlenül hívta? Vagy szándékosan, csak meggondolta magát? Nem fogja visszahívni… Hülyeség lenne… Biztosan csak félre tárcsázta… Igen… Biztosan.

-Tom? – már csak amikor meghallotta a saját hangját, akkor eszmélt fel, hogy megtette. Visszahívta!

-Igen én vagyok… öhm…

-Miért hívtál? Engem hívtál?

-Csak azt akartam mondani, hogy… - egy örökkévalóságnak tűnt a csend – … hogy jó éjt Audrey…

-Jó éjt, Tom… - válaszolt halvány mosollyal az arcán. Aztán elhalt a vonal. Mégis úgy érezte magát, mint amikor egy rossz álom után az ember megiszik egy pohár langyos tejet és megnyugszik. Pár percen belül elaludt.

Nicole pityegő telefonjára kapta fel a fejét. Mi ez, sms?

„Jó éjt.” – olvasta Bill üzenetét. Bill üzent neki? De… vajon miért?

„Jó éjt, Bill.” – írt vissza fülég érő szájjal.