Meglepően hamar kikeveredtek a klubból és vissza se nézve leintettek egy taxit. Hazaérve, mint akiket kiütöttek a kanapéra dőltek és ott is aludtak el. Ez utóbbi nem volt a terv része. A nagy izgalom, sietség után a nagy csend kb. két órán keresztül uralkodott felettük. Egy éles hangos pittyegés törte meg a pihenés zavartalanságát. Audrey pattant fel először ágy nyikorgását felülmúló nyöszörgéssel karöltve. A telefon pittyent, villogott a jelzőfénye. A sötét szobában eléggé egy buli hatását kölcsönözte. Megnézte a kijelző vakító fényében, hogy mi zavarhatta meg a nyugalmukat.

• Tedd már le azt a vackot! – takarta a szemét Nicole a másik kanapén szenvedő arckifejezéssel.
• Te… Nicole… létezik, hogy az italunkba valamit kevertek?
• Az könnyen megmagyarázná a képzelgésedet.
• Akkor még nem múlt el a hatása – meredt a képernyőre.
• Rosszul vagy?
• Azt írja csinosak voltunk ma és kár, hogy siettünk.
• Ki? – Nicole már nem bírta. Az ő szeméből minden nyűg el is tűnt, azonnal felült és már csak a heves szívdobogása lehetett volna a felelős, ha hirtelen megszédül.
• Georg… - Egészen lassan és döbbenten meredt testvérére Audrey.
• Mi? – Nicole kikapta a lány kezéből a telefont, hogy megbizonyosodjon róla, amit mond… illetve, hogy Audrey jól van, mert ha üzenet van, akkor Audrey sem képzelődik, azonban az azt jelenti, hogy eddig sem tette.
• Ott voltak – konstatálta a lakberendezői vénákkal rendelkező iker.

Nicole már nem gondolkozott. Izgatott lett maga sem tudja miért… vagy talán mégis tudja. Válaszolt az üzenetre hevesen dobogó szívvel. Megérdeklődte azt, ami már eleve egyértelmű volt. A srácok a közelben vannak. A válaszra újabb üzenet már nem érkezett, ezért ha már fel lettek keltve, elvonultak rendbe szedni magukat, és kényelmesen elvonultak aludni, már amennyire ezek után tudtak. Ha sikerült is, csakis az alkohol hatása lehetett.

• Képzeld, furcsa álmom volt – csoszogott ki Audrey a konyhába, ahol épp annyira kómás fejjel Nicole a kávét készítette.
• Nekem is, de mesélj te.
• A buliban láttam Tomékat, este pedig Georg írt. Furcsa volt.
• Le se tagadhatnánk, hogy ikrek vagyunk – nevetett Nicole –, épp ugyanezt álmodtam. Várj, felveszem a telefont – nyúlt is a készülékért, aminek a kijelzőjét meg se nézve már fel is vette. Felesleges lett volna olvasni próbálni rajta. Amennyire fájt a feje a dehidratáltságtól esélytelen küzdelem lett volna, és a másnaposság nyer. – Hallo, itt Ni… szia… ezek szerint igen, azaz igen, ott voltunk… öhm nem zavarsz… akkor várunk – ennyi hallatszódott Audrey számára, aki döbbenten figyelte a beszélgetés felőle hallható oldalát.
• Ki volt az?
• Georg. Említette a tegnap estét, hogy látott minket és sajnálja, hogy így eltávolodtunk, lenne-e egy percünk rá, ha leugrana hozzánk.
• Akkor most jön.
• Így van, szóval öltözzünk fel. Nem lesz sokáig, mondta, hogy nem akar zavarni.

A rövid beszélgetés után a szobájukba rohantak és életképes ábrát varázsoltak magukra, mintha a tegnap este nem is ittak volna egy kortyot sem. Mire nem képes a smink? Éppen készen lettek, és már a csengő meg is szólalt. Audrey nyitott ajtót. Végigpásztázták egymást, ki mennyit változott, mindezt némán.

• Őszinte leszek, hiányoztatok – szólalt meg végül Georg.
• Ti is – mosolygott bentről Nicole – khm te… - javította azonnal magát, de Georg már apró féloldalas mosollyal el is raktározta ezt a kis rejtett információt.
• Gyere beljebb, ülj le – tárta szélesebbre az ajtót Audrey.
• Nem szeretnék zavarni, tényleg csak beköszönni jöttem.
• Nem azért készültünk el egy bulis este után, hogy csak úgy a küszöbnél fordulj egyet.
• Igazatok van. Értékelni kell, hogy ennyit készültetek – nevetett a férfi és beljebb is lépett. Hellyel kínálták, illetve frissen főtt kávéval.
• Mik történtek veletek, mióta nem beszéltünk? – tette fel ártatlan kérdését Nicole, mire Georg csak sejtelmesen elmosolyodott.
• Szerintem ez egy olyan kérdés, amire nagyjából tudjátok a választ. Inkább folytatom onnan, hogy megérkeztünk ide és most egy lazulós hét van. Jövő héttől ismét munka. Arra emlékszem, hogy Audrey te elkezdted egyengetni az utad az álmaid felé. Hogy haladsz? – tette fel a témaindító kérdést Georg.

Így egészen belelendültek a társalgásba. Olyan jól el tudtak beszélgetni, mintha nem is történt volna semmi, mintha csak egy rövid áramszünet lett volna az este az utolsó beszélgetésük és a most kezdett között. A lányok arcára az őszinte mosoly került vissza. Bátran és élménnyel mesélték az elmúlt időt a férfinak, aki figyelmesen hallgatta őket és kapcsolódott be a megfelelő helyeken. Örült, hogy a lányok rendbe tudtak jönni és az álmaiknak élnek. Az ikrekről csak éppen annyit mondott, amennyit a lányok kérdeztek. Azonban látta az érdeklődést a ragyogó arcokon.

Az egy órás látogatás után a szállásra visszament. Nem számolt be arról, hogy merre járt, részletesen meg végképp nem. Arról a lányokat is biztosította, hogy a napokban még jelentkezik, de mindenesetre lebeszéltek egy időpontot, amikor majd hosszabb ideig találkozhatnak és kivesézhetnek mindent, amire abban az egy órácskában nem kerülhetett sor.

• Így jó leszek? – forgott a tükör előtt Audrey a találka napján még otthon készülődés közben.
• Randira készülsz? – kuncogott Nicole – Georggal találkozunk.
• Tudom, de Georg is férfi, nem mellesleg, mi lesz, ha egy jóképű férfi elsétál arra?
• Igazad van – mosolyodott el az ikre.

Elindultak a megbeszélt helyre. Egy parkban volt a találkozó. Tökéletes hely arra, hogy kényelmesen a friss levegőn eltöltsenek egy délutánt. Közel vannak a boltok, fagylaltozók, sőt éttermek is vannak a közelben. Mégsem a központ a hely, ne rohanják le Georgot a rajongók. A lányok vidáman beszélgetve haladtak a bokorral és fákkal takart padok felé. Nicole, ahogy odaért, körbenézett, de a kör be se zárulhatott, máris a földbe gyökerezett a lába. Szinte érezte, ahogy a testvérének is, nem kellett ránéznie se, hogy tudja. Meredten bámultak a padra, amely már foglalt volt, s ahonnan éppen úgy néztek vissza rájuk. És Georg? Ő sehol. Helyette szavak nélküli, mégis emlékek hadától hangos csend keletkezett. Madarak csiripelése, a lombok és a szellő tánca, a nap és az árnyék területfoglalási játéka? Ezek ekkor sehol sem szerepeltek a négy személy között. Bizony négy. A padon ugyanis, két teljesen egyforma tojás ült más köntösben. A szőkésbarna haj és a szmoking eleganciája tökéletesen komoly külsőt ábrázolt. Tulajdonosa a napszemüvege mögött sem tudta titkolni, ahogy Audreyra néz. Szomszédja tőle szokatlanul rövid hajjal, farmerral és fekete dzsekivel már-már egészen letisztult hatást keltett. Ő éppen Nicolt elemezte. Ha elment mellettük egy ember és megnézte őket, vitatkozni lehetne, mi kelthette fel az érdeklődését, a hírességek vagy éppen már annyira régóta nézték egymást, hogy az nem csak nekik tűnt annyinak, hanem a kívülállóknak is eléggé szokatlanul festett.

Hogyan is kéne kezdeni? Lehet erre keresték valamelyik mellékszálon futó gondolatban a választ. Majd egyszerre szólaltak meg: „Georg?” – kérdezték úgy, mintha az illető hollétére lennének kíváncsiak, majd ismét egyszerre sikerült ugyanezt elhangoztatni csak már konstatálva a helyzetet, hogy bizony a szóban forgó egyén műve lehet az egész.

• Jól néztek ki – indította a beszélgetést kissé halkan, Bill.
• Ti is nagyon megváltoztatok – jegyezte meg egy mondatban Nicole.
• Egy év mégiscsak egy év – mosolyodott el az énekes.
• Mi beszélgetni készültünk, de… - kezdte Audrey.
• De egy dupla randi lett belőle? – folytatta Tom – mi is egy kiruccanós délutánra vagyunk hivatalosak.
• Ha már így alakult… töltsük együtt – vetette fel Bill.
• Biztos? Úgy értem, biztosan van más dolgotok, és nem is minket vártatok és mi csak… - Nicole csak hadonászott a szavakkal. Azt se tudta mit mondjon és hogyan. Zavarban volt. Nem tudta azt sem pontosan, hogy el akar menni innen, vagy maradni szeretne inkább. Valószínűleg mindkettő, ha tehetné, kettészakadna. Annyi kérdése lenne, annyira maradni szeretne, de nem lehetett, vagy nem mert.
• Hallom zombikat festesz. – Az énekes megszakította a gondolatmenetet. A lány szeme sarkában egy megkönnyebbült, érzelmes könnycsepp kezdett alakulni az örömtől. Talán a férfiéban is, de erre a lány számára nem derülhet fény, amíg a tükörképét látja a napszemüvegben.
• Láttam az egyik munkádat – említette meg Audreynak Tom – zseniális a kivitelezés. – A beszélgetés elkezdése bizonyítékként szolgált a lányoknak arról, hogy a srácok is valamilyen úton-módon figyelemmel kísérték a pályájukat.

A tudat, hogy ez így volt, már magában is boldogsággal töltötte el a lányokat, illetve eléggé sok dologra válaszként is szolgáltak. A beszélgetést nem a parkban folytatták, mert már kezdett egy kisebb csoport gyűlni a döbbenten nézők sorába. A közeli éttermek egyikébe kértek egy asztalt. Egy ebéd mellett elkezdett feloldódni a társaság. Az ebéd után pedig párba rendeződve kicsit mélyebb témákba is belemerültek. Az elmúlt egy év a helyére került a beszélgetések során. Észrevették, hogy fesztelenül tudnak beszélgetni, ugyanúgy, mint mikor még minden a legnagyobb rendben volt. Mire feleszméltek már a lányok házának kapuja előtt voltak. Audrey egy órával később érkezett testvérénél, aki már a házban izgatottan várta, hogy mesélhessen.

• Nagyon örülök ennek a szerencsés véletlennek – mosolygott szélesen Tom.
• Nem is tudom, mikor éreztem magam utoljára ilyen jól – meghatott és örömteli pillantással nézett fel Tomra Audrey.
• Én tudom – lépett közelebb eggyel.
• És, hogy mikor fogom legközelebb…
• Most… és mostantól - szüntette meg a maradék teret is köztük, hogy feleleveníthesse és bebizonyíthassa érzéseit a lány felé egy csókkal. Ahogy összeforrtak épp úgy tűntek el a múlt rossz emlékei vagy épp szépültek meg, hogy a boldog képek mögé sorakozhassanak, és új pillanatoknak engedhessenek teret. Mert ezek után mind érezték, hogy innentől egy újabb fejezet nyílik az életükben, egy jobb, szebb és boldog.