Egy fagyos téli reggel. A hó szálingózik, s megpihen a házak tetején és a földön. Egy házat se hagyott fedetlenül, beleértve azt is, melyben egy, a karácsonynál is híresebb személy lakott. Az a híres személy, aki most sietve készülődött valahová. Sálat kötött, kesztyűt vett fel, majd kulcsát a zárban elfordítva hagyta maga mögött a lakást és elindult. Fekete haja és sötét ruhája a hó általi nagy fehérségben tökéletesen kiemelte formáját. Egy áruházat vett célba. Majdnem minden osztályán megfordult s ugyanígy azokból nem tért ki üres kosárral. A szatyrok és csomagok rengetegével - mikor megbizonyosodott, hogy mindent megvett - hősünk,(ez esetben Bill Kaulitz) visszaindult az imént említett házikóba. Mikor odaért, belépett az ajtón és egy hívatlan vendég fogadta: - Szia, drágám. Mi ez a sok minden Billci baba? - akadt meg a szeme a csomagokon, s reménykedve nyávogta el a következőkkel együtt - És nekem mi lesz és mennyi ajándék tőled? Bill csak köszönéssel válaszolta meg a kérdést, majd elpakolta a csomagokat. Ezt elintézve kérdezőnk felé fordult, majd ezt válaszolta:
- Sajnálom, de nem leszek itt karácsony este...viszont nagy meglepetésben lesz részed, szeretném, ha elkísérnél valahova.
- Rendben Billci baba - mondta ismételten kényecskés hangon. - és hova? Valami étterembe?
- Nem. Valami egészen más helyre, de biztos tetszeni fog.
- Jajj, Billcii áruld már el - kíváncsiskodott tovább.
- Akkor már nem lesz meglepetés. - Léééégyszi.
- Na, jó legyen, ez a sok csomag mind-mind rászoruló gyerekeknek, családoknak lett véve. Arra gondoltam este elmehetnénk szétosztogatni. - Te megőrültél? Elmenni azokba a szutykos házakba...Még elkaphatunk valami fertőzést. Nem tudom, hogy juthatott ilyen butaság az eszedbe. Ebből a pénzből, amit költöttél, simán elmehettél volna szoláriumba egy kicsit barnulni, így is nagyon fehér vagy.
- Pont ez az, ha megtehetem, hogy segítek nekik bármilyen áron is megteszem, és nem magamra költöm, miközben ők éheznek, fáznak! Ha nem akarsz, akkor nem kell jönnöd... - Jól van, akkor nem is megyek...Elegem van a hősködéseidből, egyszer ezt ajánlasz fel,egyszer azt adod el. Felesleges dolgokat teszel olyanokért, akik meg sem érdemlik. Bill nem akart tovább vitázni, ezért csak csendben kinyitotta az ajtót, és a kijárat felé mutatott a lánynak.
- Menj el kérlek, nem akarlak látni, se most, se soha többé. Még mielőtt a lány kiverte volna a hisztit, Bill kitolta az ajtón és becsukta azt a lány orra előtt, majd felment a szobájába és elkezdett ajándékokat csomagolni
Fent aztán az összes ajándékot díszcsomagolásba tette, majd egy hatalmas zsákba pakolta mindet.
Betette kocsijába az összes kis csomagot, és elindult a város azon részére ahol a rossz sorsú emberek éltek.
Autóján fel-fel csillantak az utca fényei a nagy sötétségben. Az emberek érdeklődve figyelték, s egyre közelebb mentek, mikor a kerekek megpihentek a talajon, s a motor hangja is megszűnt.
Óvatosan kiszállt a hatalmas fém járgányból és körül nézett, hátha lát valakit, aki segíteni tudna neki.
Nem messze, egy lámpa magányában lefele világított az alatta lévő összeesés határán lévő padra, melyen egy lány pihent.
-Szia, tudnál nekem segíteni?- szólt a lányhoz félénken. - Hello. Ha tudok. - nézett fel rá a lány kíváncsian
- Hát nem is tudom, hogy mondjam, mert ez egy kicsit kínos, de ismersz olyan családokat, vagy gyerekeket itt a környéken, akik nem élnek igazán jól. Mert most vettem pár szép ajándékot és szeretném szétosztani.
- Ez szép tőled. Itt még a viszonylag jómódúak laknak. Pár utcával arrébb laknak a szegényebbek. Van pár ház... :( - magyarázta el a fiúnak, aki végig figyelmesen hallgatta.
- Nem kísérnél el és segítenél kiosztani az ajándékokat? - nézett reménykedve a lányra
Nem igazán akart egyedül menni, és a lány társaságát sem bánta volna, mivel eléggé csinos volt.
- Rendben menjünk.
Beültek a kocsiba és elindultak arra amerre a lány navigálta Billt.
- Amúgy Melly vagyok. És te?
- Bill Kaulitz vagyok. Szép neved van - Köszi, itt fordulj jobbra.
Így hamar el is értek a célnak kitűzött helyre. Nem épp a legszebb látványt nyújtotta, ahogyan koszos, vékony és gyenge gyerekek próbálnak életet csalni az utcába és boldogságot szüleik szemébe. Bill sóhajtva nézett rájuk, majd egy kis mosolyt erőltetve a szájára, kiszállt a kocsiból.
Kivették a zsákot az autóból és nekiláttak az ajándékozásnak. Becsengettek az első házba. Egy öreg hölgy nyitotta ki nyikorgó ajtaját és nézett félve s egyben kérdőn a két jövevényre.
De végül elfogadta mindenki a sok ajándékot és a zsák is kiürült. Bill nagyon boldog volt, amikor látta a gyerekek arcán az örömöt. A lánnyal visszaindultak a kocsi felé. - Soha se hittem volna, hogy van ilyen jó szívű ember, mint te.- mondta a lány a kocsihoz érve. - Hát köszi. Mondták már, hogy mennyire szép vagy?
- Nem sokan, de köszi. - Merre laksz?
- Nem messze, pár utcányira
- Akkor hazaviszlek jó?
- Rendben, nagyon köszi. - hálálkodott, mikor kirázta a hideg. Nem épp a legmelegebb volt az idő. Bill felajánlotta a kabátját és átölelte:
- Nem lenne a legjobb, ha megfáznál - Köszi, de így te fogsz megfázni
- Dehogyis, szívós vagyok (xd)
- Csak nem szeretném, hogy az ünnepek hátralevő részét betegen az ágyhoz szögezve töltsd
- Ha úgy is lesz, legalább nem történt ok nélkül, mert megismertelek téged.
- Akkor indulhatunk? - kérdezte a lány.
- Persze - sóhajtott Bill.
A hűvösben elkocsikáztak a lány házáig. A hideget mégsem érezte egyik fél sem. A sok közös téma, melyben igen jól megértették egymást elfeledtette az idő hidegét. - Megérkeztünk. – Bill. - Köszi, hogy elhoztál.
- Köszi, hogy segítettél.
Bill közelebb akart hajolni hozzá, de a lány hirtelen kipattant a kocsiból. Bill is kiszállt utána. A lány el akart indulni a kapu felé, amikor Bill visszarántotta és megcsókolta. A lány nagyon meglepődött mi ez a hirtelen dolog, hisz csak pár órája ismerik egymást, de végül ő is visszacsókolt.
A városi toronyóra pont akkor ütötte az éjfélt és a hó is elkezdett szálingózni.
Filmbe illő pillanat volt. Mikor véget ért hosszú csókjuk, mindketten tudták, itt valami új kezdődik el. A lány behívta magukhoz Billt és így együtt töltötték a szentestét. Ezen a napon ajándékoztak s örömet is okoztak másoknak. A nekik szánt ajándék, azonban mindvégig mellettük volt ezen az estén.
by Bess Tibety és Kelly |