Lassacskán haza is értek. Tom gyorsan összedobta a széthányt cuccait a szobájában valahova, ahol nem látja senki. Sandyvel végigsepertette a házat. Minden apró morzsát eltüntetett a konyhából. Pillanatok alatt olyan álrendet csinált, hogy az embernek fel se tűnik, hogy csak szőnyeg alá söpört kosz és „hibajavítók” keltik a szemfényvesztést. Tom már rég nem konyított a postaláda felé, ezért most kiment oda. Kicsit meg volt tömve. Volt ott minden. Egy fontos levéllel együtt. A feladó a kórház, ahol elvégezték Sandyvel a tesztet. Tom fejében megsem fordult, letelt e az egy hét. Egy érdekelte csak, hogy tudja, nem az ő lánya. Remegve bontotta fel a borítékot, de a levelet nem merte kivenni belőle. Nagy levegőt vett és megfogta a papírt, de mégsem húzta ki. Elengedte, a borítékot visszazárta, bement a házba és az összes többi levéllel, újsággal együtt levágta az előszobában lévő asztalra.

-          Apa, mikor érkezik meg az eredmény? – kérdezett rá lánya, mivel látta, hogy Tom levelekkel és újságokkal tér be.

-          Lehet elfelejtették. – mondta Tom hevesen dobogó szívvel. Félt a levél tartalmától. Izzadt a valóságtól. És mi van akkor, ha számára kedvező a szöveg, ami benne áll? Itt kicsit megnyugodott, de kétes a helyzet és csak két lehetőség van, ahogy a mágnes rúdnak is két pólusa. Olyat csak nem írhatnak, hogy talán. Annyit ő is tudott, azaz nem szeretne annyit se tudni.

-          Ők nem te vagy.

-          Kérlek, most ne feleselj vissza.

-          Miért, ünneplünk?

-          Azt majd én este.

-          Azt mondtad nem bántod és csak megkérdezed azt a valamit tőle.

-          Nem is fogom bántani. Eszed legyen.

-          Az van. Nem baj, ha átmegyek Bill bácsihoz egy pillanatra?

-          Otthon van?

-          Miért ne lenne?

-          Nem figyeltél rám az interjúnál? Sok dolga van.

-          Azt hittem hazudsz.

-          Abban nem. Legalábbis nem teljesen. De ha már átmész és ott van, nem maradnál ott holnapig?

-          Te le akarsz passzolni? Apa!

-          Semmi apa, mert nem vagyok az ezt már igazán megjegyezhetted volna.

-          Az előbb sem szóltál rám.

-          Akkor most rádszólok! – mondta Tom hangosan és mérgesen. Idegesnek látszott, de Sandy korántsem tudta mi bújhat emögött.

-          Baj van?

-          Elég nagy! Nem mész?! – mondta még mindig fenyegetően idegesen.

-          De vissza fogok jönni. – jelentette ki teljesen nyugodtan Sandy.

-          Hogy pusztulna meg az a jó ég!

-          Káromkodni nem szabad!

-          Bölcs leányzó, mikor leszek mögötted?

-          Tessék? Ezt nem értem.

-          Egy idősebb csaj már rég félreértette volna, nemhogy értené… De elmagyarázom. Mikor lépsz már ki innen?

-          Mitől lettél ilyen ideges?

-          Rögtön jobban leszek, mihelyt távolabb esel tőlem.

-          Idegesnek látszol.

-          Nocsak észrevetted? Tényleg nem vagyok jó passzban, kérlek.

-          Na így már mindjárt más.

-          Köszönöm! – hálálkodott a gitáros. A lány nem értette, mi lehet apjával. Az ajtónál, mikor járt, mégegyszer hátranézett, mit csinál apja. A kanapén feküdt, úgy hogy nem láthatta a lányt. Sandy ezért bátorkodott kutakodni a behozott dolgok között. Rá is talált a borítékra. Nehézkesen ugyan, de elolvasta magában és úgy vélte ez az ami kell neki. Kilépett a házból, maga mögött bezárta az ajtót. Átcammogott Billhez. Pár csengetés után ki is nyitotta. Gustav vendégeskedett nála.

-          Szia bácsikám, azthittem nem talállak itthon.

-          Sandy? Ezt a meglepetést! Tom kidobott?

-          Valami olyasmi, de én mondtam neki először, hogy ide szeretnék át jönni.

-          Mond.

-          Mit?

-          Miért szerettél volna átjönni.

-          Mert úgyérzem most nagyon apa idegeire mentem.

-          A beszólásaid nála nem kerülnek fülön átra, szóval azt kanyar nélkül elhiszem, hogy kihúztad a gyufát nála. Mit csináltál?

-          Semmit, legalábbis nem emlékszem, hogy most valamivel felidegesítettem volna. Viszont érkezett egy levél és mióta ezt a többivel együtt behozta, azóta olyan ideges. Kiabál velem. Félelmetes.

-          Tud olyan is lenni, de mintha ezt az oldalát már megtapasztaltad volna, nem?

-          Igen, de mindegy. Bemehetek?

-          Jah igen bocs. – engedte beljebb a lányt, majd bezárta az ajtót és ő is helyet foglalt. – Milyen levél az ott a kezedben?

-          Nem tudom mi van benne, de ez az egy volt felnyitva a többi között.

-          Megnézhetem?

-          Persze, tessék. – adta oda neki.

-          Ez a kórházból jött. A DNS-teszt eredménye. – vázolta fel a helyzetet Bill, majd kivette a levelet a borítékból és figyelmesen elolvasta.

-          Mi áll benne?

-          Nem csodálom, hogy Tom felkapta a vizet. 99,9 százalék, hogy te vagy a lánya. Tehát az eredmény számodra pozitív.

-          Juhúúú én mondtam! Én megmondtam! – pattogott Sandy. – Nem hitt nekem, hát főjön a levében.

-          Azért ne legyél kárörvendő. Ő nem volt felkészülve erre tudod és gyereket is csak a későbbiekben szeretett volna.

-          Én örülnék, ha megtudnám, hogy van egy nagylányom.

-          Ez a felnőtteknél másképp megy.

-          Anya úgy írta le apát, hogy gyerekes.

-          Inkább csak nővadász.

-          Akkor én nem megyek vissza. – nézett félve.

-          Te még nem vagy nő, te megnyugodhatsz.

-          De miért? Mit csinál a nőkkel? Hajszolja őket? Lefuttatja velük a maratont?

-          Nem. – nevetett Bill. Régen hallott már gyerekes ökörségeket. – De tereljük is a témát. Nagybácsi vagyok. – vigyorgott.

-          Miért nem beszélsz sem te, sem apa erről?

-          Miről?

-          Hát, hogy apa mit csinál a nőkkel?

-          Egyelőre ne akard tudni, de idővel rá fogsz jönni.

-          Atya gatya! Mi van, ha terrorizálja apa őket?

-          Nem bántja őket. – szórakozott jókat a hülyeségeken.

-          Akkor?

-          Majd megtudod. Még fiatal vagy ehhez.

-          Badarság. Érett gyerek vagyok és mindent tudni akarok.

-          Neked nem is hiányzik az anyukád?

-          Már megint tereled a témát. – nézett laposan a gyerek.

-          Tényleg érdekel, amit kérdeztem.

-          És neked?

-          Én találkoztam vele és Tom is még a múlthéten.

-          Na látod én is.

-          De te mégis csak gyerek vagy. Több időt kell anyukáddal töltened, mint kóborlással. Azt majd bepótolod a tini korodban.

-          Bill bácsi. – nézett fel rá.

-          Csak Bill.

-          Csak Bill bácsi, apa utál engem?

-          Jajj dehogy, csak váratlanul érte a dolog. Máris átmegyek, addig te maradj itt Gustavval, aki nem nagyon jut szóhoz. Talán jobban ledöbbent, mint én. – nézett hátra az említettre.

-          Nem, nem azért. Csak nem akartam belekeveredni a családi dolgokba. Amúgy egyetértek Billel, Sandy. Menj csak Bill, mi elleszünk itt.

-          Rendben. – mondta és már el is távozott köreikből.

Megtette a két ház közötti „hatalmas” távolságot és bekopogott testvéréhez. Az ajtót nem nyitotta ki senki, ezért benyitott. Az ajtó nyitva volt.

-          Tom! – szólt a házba, hátha meghalja bátyja.

-          Bill! Csá tesó! – ment oda hozzá megölelni. Hírtelen megindulásból. – Szörnyű, ami történt. Egy darabig azt hittem megszabadulok ettől a tehertől, de most tessék!

-          Tom, mindvégig magadon hordtad és igen, tudom, sajnálom.

-          De te micsodát? Ekkora a telepátia? Már nem csak érzed, amit én, hanem tudod is miért?

-          Miért ne kéne tudnom?

-          De mit? Valami történt Sandyvel? – nézett teljesen komolyan Billre.

-          Nem dehogy! Ő is tudja, hogy miért vagy ilyen ideges és, ami azt illeti én teljesen megértelek. Ha örülnél neki, azt mondanám gratulálok, jah és persze, ha nem ennyi év után történne.

-          Miről beszélsz? – savanyodott el Tom képe.

-          Az idegesség elfelejtette veled? Tudod, megérkezett a levél, amiben leírták, hogy 99,9 százalékban vagy Sandy esélyes apja. Magyarán apa vagy.

-          Micsoda? – dermedt le.

-          Te nem is tudtad?

-          Ez biztos?

-          A teszt nem hazudik. Te komolyan nem tudtad?

-          Nem…

-          Akkor miért voltál ideges?

-          A levél miatt. Nem akartam megtudni mi áll benne. De hogyan? – nézett jobbra-balra.

-          Had ne tartsak felvilágosító órát.

-          Nem úgy értem.

-          Mindenféle magyarázatra tudsz elég tapasztalt választ adni magadnak. Maradjak itt vagy menjek el?

-          A filmekben annyit látni, hogy egy férfi mennyire örül, mikor apa lesz. Én miért nem örülök neki?

-          Mondjam azt, hogy túl fiatalon játszottad az eszed?

-          Vagy valami egészen mást játszottam, csak abból életrekelt valaki.

-          Sandy, ha akarod nálam maradhat éjszakára.

-          Ha nem nyúlsz hozzá, akkor még meg is kérnélek rá.

-          Tom én nem te vagyok. Pedofil meg végkép nem.

-          Jó, de azért vigyázz rá.

-          Csak nem megkedvelted?

-          Nem. – erre Bill sejtetően nézett Tomra. – Na jó talán egy kicsit. Mégiscsak itt lakik egy ideje nálam, nem?

-          Így van, na, akkor hagylak lenyugodni.

-          Köszönöm. – mondta és visszavágta magát a kanapéra. Bill pedig visszament a saját lakásába.

Tom fel se kelt egészen estig, amikor csengetést hallott. Elmélyült magába hírtelen, hogy most igen jól fognak jönni, azok az apai tanácsok. Már pár pohárral ivott a nagy hír után, ezért is maradt kidöntve. Egész jól leplezte állapotát, míg odaért az ajtóhoz, meg persze azután is több-kevesebb sikerrel. Az ajtó előtt Miia állt.

-          Kit látnak bogaraim? A szépséges Miia lepte meg szerény személyemet jómagával. – köszönt neki.

-          Jól érzed magad, Tom? – ment beljebb Tom intésére, majd mögötte Tom bezárta az ajtót.

-          Egy egészen jó hírrel lettem ma gazdagabb.

-          És mi volna az, ha szabad tudnom. De ha nem akarod elmondani, nem kell.

-          Van egy lányom, baba.

-          Egy kisbaba?

-          Nem, te vagy a baba, cica. – lépdelt minden szóval egyre közelebb hozzá a gitáros.

-          Tom, mintha azt mondtad volna, hogy nem csinálsz semmi meggondolatlanságot. – figyelmeztette egyet hátralépve a nő.

-          Nyugi szépségem, jól meggondoltam, mit csinálok.

-          Nem ebben állapodtunk meg. Ki a lányod? Sandy?

-          Ne beszéljünk róla. Ő had legyen a holnapé. Az este meg legyen a miénk. – ezeket a szavakat már közvetlen, füle mellett hallhatta Miia. Tom már olyan közel ért hozzá és Miia oly mértékben felejtett el reagálni, hátralépni, hogy a férfi már a nyakába szuszoghatta monológjait.

-          Kérlek, Tom! Én nem vagyok egy ócska ribanc.

-          Ennek örülök. Azokkal már megtelt a gatyám. – döntötte falnak a lányt majd a nyakát csókolgatta.

-          Tom! – szólt rá.

-          Nyugi, tetszeni fog. – mondta két csók között. Miiat a testével a falhoz nyomta.

Mindketten érezhették a másik szinte minden szemben lévő porcikáját. Tom már képzeletben az ágyban járt. A pia elfelejtette vele, mit is ígért Miának. Mint általában mondani szokás a férfiakra és, ami Tomot igazán jól leírta mindenki szemében, hogy a farka után ment. Miia sem úgy tűnt, mint, aki nagyon menekülni akart. A józanész ugyan azt parancsolta, hogy lépjen le azonnal, a teste más utasításokat követett. Nem sokáig ellenkezett, csatlakozott Tomhoz. Miért is menne el, hiszen valamennyire tetszik neki Tom már az első perctől. Előtte egy kezelhetetlen hímnek tartotta, de lehet vele beszélni, viszont vigyázni vele a szó szoros értelmében szükségszerű, főleg, hogyha már visszahallotta az ember, hogy kapós személy. Tom szemében főleg ittas állapotban nincs fék. Meg lehetne lógni és ezt Miia is jól tudja, de mégsem a házon kívül van most. Nem is akar ő elmenni, legalábbis mostmár. Tom úgyis eléggé feltüzelte már szimplán a közelségével. Még arra sem gondolt, hogy esetleg az este után Tom kihajítja őt, mint valami állatot. Csak a helyzet lebegett előtte, miszerint nincs kiszállás. Mire Miia kicsit lassabb tempót diktáló futó gondolatmenete végére ért, azon kapta magát, hogy Tom már a felsőjét szedi le róla a fogával, közben simogatta Miia hasát, majd a lényeg felé, a mellei felé vándoroltak a kezei.

-          Tom. Ezt nem itt kéne. – csúszott a lépcső felé Miia, ugyanis még az előtérben, az ajtónál voltak.

Tom vette a lapot, értette a mondatot, de nem válaszolt, csak beleegyezően cselekedett. Miia felsőjét egy pillanat alatt eltávolította róla, kezével rásegítve. A felső a földön landolt. A heves pár pedig felcammogott egymást egy pillanatra el nem engedve a lépcsőn. Tom szobája volt a cél és a hatalmas franciaágy. Tom ledöntötte Miiat az ágyra és birtokba vette a melleit. Ugyanakkor Miia sem maradt tétlen. Tom hatalmas pólója alá nyúlt és felnyúlt a hátáig, közben végighúzta ujjait Tom derekától a lapockájáig, majd nem várva semmire, ő is lekapta róla a takaróméretű felsőt. Tom is eközben megszabadította Miiat a melltartójától, jobban hozzáférhessen és birtokba vehesse a melleit. Tom már nem érte be Miia melleivel. Csókokat adva a nő minden porcikájára, haladt lejjebb. Nem sokat bíbelődött Miia nadrágjával, hamar lerántotta róla. A combjait simogatta egyre beljebb, ugyanakkor egyre feljebb is. Az eddigi apró nyögéseket, most egy kicsivel nagyobb váltotta fel. Tom csak mosolygott ezen, majd kezeihez társította a nyelvét is. Felérve, ismét fogaira hagyatkozott és úgy húzta le Miia tangáját. Kettőt lentről, egyszerre leszedett a nőről, viszont őt még takarta két ruhadarab. Feljebb mászott, Miia főlé, de mielőtt bármit is csinálhatott volna a lány fordította maga alá és most ő vette birtokba a testét. Tom élvezte, ahogyan Miia a nyelvével végigjárja csupasz felsőtestét s beborítja nedves csókokkal. Kedvenc része, mikor már Miia is felfedezőútját kibővítve halad egyre lejjebb a testén. Tom élvezte a helyzetet, aminek, mint eddig is hangot adott. Hatalmas sóhajok és apró nyögések hagyták el a száját. Miia sem szórakozott sokat a hatalmas méretű nadrággal viszonzásképpen, hanem forró csókokkal halmozva el Tomot, nadrágja felett, majd azt lehúzta róla. Nem sok ilyen estében lehetett része Tomnak, mióta s lánya nála van és ilyen részeges állapotban nem sokáig bírta, hogy ne ragadja meg az alkalmat. Ha tehette volna már lent rág letépte volna a most a boxerével szórakozó Miiáról a ruhát és szinte azonnal a lényegre tért volna, azonban mégis türtőztette magát egy kicsit. Most viszont nem sokáig bírja, érzi. És ezt a hatalmas, már egy ideje álló férfiassága is jól mutatta. Az élvezettől elhomályosodott a látása is. A párnája alatt kotorászott, óvszer után, mikor megérezte Miia kezeit és nem sokkal utána a nyelvét is a szerszámán. Nagyot nyögött mindkét helyzetben hatalmas sóhajokkal kapcsolva össze a felszabadult hangokat. Közben a kezével megtalálta az óvszert és odalökte az úgyis helyszínen lévő nőnek, aki véve a lapot felhúzta Tomnak, aki már eddig is elkezdte látni azokat a bizonyos csillagokat a mennyország közelében. Ismét ő akart irányítani, így maga alá gyűrte Miiat, combjai közé simult és a szemébe nézett, amit nem nagyon látott a homályos tekintetével. Nem húzta az időt, az nem az ő stílusa. Behatolt a lányba. Az est fénypontja, nagy áttörése. De, mivel nem sikerült ez elsőre, ezért büntette Miiat. Lassan mozgott benne, kínozva ezzel magát is. De hallja, amit hallani akar/t a sikolyokat maga alatt, nyögéseket magától. És látja, amit kakart, egy nőt maga alatt élvezni, bár most úgyse látja tisztán, de tudja ki az és ettől is a büszkeség ült ki az arcára. Az elégedettségből, aztán a tettlegességben, gyorsabb menetre kapcsolt, majd ismét belassított, de már nem annyira, mint előzőleg. Érezte, hogy már nem sokáig bírja, még lehajolt Miiához és csókolta, ahol érte. Tomot ismerős érzés futotta végig, majd a mennyei pillanat kerítette hatalmába. Alig pár másodperccel később Miia is elélvezett és felkerült Tom mellé a paradicsomba. A magát szexistennek nevező férfi pedig fáradtan dőlt le büszke vigyorral a képén, partnere mellé.

-          Győztem.  -  mondta nagy sóhajok közepette, Tom.

-          Nem versenyeztünk.

-          De úgy látszik csak a szád nagy, ami nem is baj. – vigyorgott kajánul, visszaemlékezve. – téged is levettelek a lábadról.

-          Részeg vagy.

-          Ettől nem válik semmissé az előbbi. – még mindig magán viselte a győzelmi vigyort.

-          Holnapra emlékezni sem fogsz.

-          Meglátjuk.

Igen, ezt megszokhattuk. Tom Kaulitz mindig győz. Mikor nem? Talán tényleg ő a szexisten és a törvény az, hogy senki sem tud pár napnál tovább ellenkezni? A max idő, az egy hét, utána úgyis beadja a derekát az illető? Tomnál ezek a szabályok uralkodnak. És mindegyiknek ugyanaz a vége? Mindegyik ott köt ki, ahonnan jött, vagy végre megtalálja Tom is az arany középutat? És amiről még nem tud, hogy másnapra nem egy újság fog róla szólni és nem egyféle sztori hagyja majd el a lapokat. Már többet nem beszéltek. Elnyomta őket az álom. Miia bele se mert gondolni, hogy reggel, hogy fogja ébreszteni Tom. Nem is akart rá gondolni, de az már jó jel, ha nem most azonnal dobta ki. Másnap reggel Bill ment át mérgesen Tomhoz. Bátyját ismét elhordta mindennek, főleg felelőtlennek, mikor simán bejutott a lakásba.

-          Tom!!! – ordította, és kereste testvérét. Nem sokba telt az ajtó mellett megtalálnia egy felsőt, ami nyomra vezetett. Felrohant Tom szobájába, ahol csalódás nem érte, ugyanis ott feküdt, persze betakarva a két anyaszült meztelen jómadár. De csak az egyiknek fájt a feje, és hogy fog, mikor elolvassa, amit öccse hozott neki.