Mikor beértek a házba Sandy lassan és fáradtan cammogott fel a szobájába. Tom csak nézett utána, hogy elfárasztotta a suli, de a suliból nem lehet kegyelem miatt kihozni a gyereket. Most kapott észbe, hogy még nem vettek suliba felszerelést. Már nem akart utána kiabálni, ezért felhívta testvérét.

-         De sokáig tudtál mellőzni tesó, hazaért a kisasszony? – köszönt a telefonba Bill.

-         Ilyenkor tudlak szeretni öcsi. Igen hazaért és kéne egy kis segítség. Át tudnál jönni, vigyázni rá?

-         Ugye nem csajozni mész, mert akkor ne is számíts rám.

-         Nem csajozni megyek. Bevásárolok neki, egy kis meglepetés.

-         Végre viszonzod az ő meglepetéseit. – hallatszódik, ahogy elmosolyodik.

-         Igen, de nem mindegy milyen értelemben lep meg. Na gyere. 2 perced van. – sürgette.

-         Megyek. – ezzel le is tette a telefont és 2 percre rá már Tom bejáratánál kopogott.

-         Köszi öcsi. – hálás pillantások érkeztek, azzal távozott is sietősen. Ekkor jött le Sandy az emeletről.

-         Bill bácsi. – mosolyodott el, hogy vendég érkezett, majd a mosoly az arcára fagyott, mikor meglátta kifele rohanni az apját. – apa hova rohan?

-         Dolga van, nemsokára jön. – adta a rövid választ Bill és becsukta az ajtót.

-         Kanos? – kérdezett rá egyszerűen, amin Billnek kikerekedtek a szemei.

-         Felvilágosító órát tartott neked? – még mindig hatalmasra nyílt meglepődött szemek.

-         Nem tudom mit ért mindenki felvilágosítás alatt. Titeket kéne felvilágosítani arról, hogy ne hordjatok nekem össze ilyeneket, mert úgyse mondjátok el!

-         Na látod Sandy ez okos gondolat.

Ezzel annyiban is hagyták a témát. Abban az egy órában, míg Tom távol volt otthonától egy áruházban, amit miatta ki kellett üríteni, mivel túl sok fan tapadt rá első próbálkozásra. Tom minden lehetséges dolgot összevásárolt Sandynek, amire csak szüksége lehet. Spirál és normális füzetek, sima, négyzetrácsos, vonalas, kicsi, nagy, mintás stb. És mindenféle színű és fajta toll, ceruza vonalzó és egyéb. No meg egy lányához illő iskolatáska. De mindjárt kettőt vett belőle a biztonság kedvéért. Tolltartó és minden, ami kell. Még az egyik ott dolgozó nő is segített neki. Elég sokáig tartott mire mindent megvett. Hatalmas batyuval tért haza utána.

-         Megjöttem. – szólt testvérének beérve a házba és lepakolva a nagy batyut.

-         Végre itt vagy. – nézett hátra a kanapéról Bill.

-         Örülök, hogy hiányoltál. – nyújtózik egyet és leül testvére mellé. - Na hogy ment a csajossal?

-         Elég jól. Nem hisztizett, meg semmi, csak épp a kanosságodról kérdezett. – jelentette ki, mintha azt mondaná a fű zöld. Tom épp ekkor nyelt egyet, ami félre is ment, ezért köhögni kezdett. – Igen valami ilyesmi zajlott le bennem is. De mégis miket hordasz te össze szegény gyereknek?!

-         Tudod te milyen nehéz a gyereknevelés?

-         Tom, idefigyelj. Túl nagy dolog lenne azt a kérést betartani, hogy fogd vissza a férfi, felnőtt nőkhöz csiszolt ösztöneidet, mikor ő is a közelben van?

-         Megpróbálom…

-         Jó lenne ha sikerülne is. Most alszik. Én megyek. Jó éjt. – mondta majd el is hagyta szavához hűen a házat.

Tom nem akart még aludni. Jobban mondva nem nyomta el az álom. Ez ment este pár órán keresztül. Csak a TV-t kapcsolgatta, mikor lépteket hallott fentről, ami a lépcsőn át egyre közeledett felé, majd a hang irányába fordult és egy kissé álmosan pislogó Sandyvel találta magát szembe.

-         Hát te? Miért nem alszol? – pislogott rá meglepetten. Azt a kevés fáradtságot is azonnal kiverte a szeméből Sandy.

-         Tudtam, hogy nem tudsz elaludni, ezért felkeltem. – válaszolta egyszerűen és leült fáradtan apja mellé.

-         Te álmon keresztül jössz rá dolgokra? – nézett rá hülyén.

-         Új képesség. – húzta ki magát, és a TV-t nézte közben. Tom csak kapcsolgatta a TV-t nem is nézte mit csinál vagy hova kapcsol. Ehyik pillanatban mikor odanézett, mit néz annyira lánya, akkor látta, hogy pont egy szülést vezetnek le. Teljesen részletesen, mutatva és elecsetelve minden pillanatát. – Csodálatos dolog a születés. – meredt a képernyőre és kislányosan jegyezte meg az előbbit. Apja először hitetlenkedő fejjel jutalmazta a kijelentést, majd hozzámerészkedett szólni.

-         Fúj, dehogy! Undorító! – fintorgott.

-         Az egyik legtermészetesebb dolog, de az eredmény csodaszép – húzza ki magát egósan és büszkén.

-         Magadra gondolsz?

-         Igen – vigyorog, mire apja csak elhúzta a száját finnyásan.

-         Akkor én is csodálatos vagyok.

-         Jujj, azaz egó! – nézett apjára, hogy mennyire odavan magától.

-         És neked? Te kezdted!

-         Volt kitől örökölnöm.

-         Én mondtam másodjára, ezért mondhatnánk, hogy én örököltem tőled.

-         Mindig is tudtam, hogy érettebb vagyok nálad… - győzedelmes arc, mire az apja csak fáradtan nézett rá, amolyan „számítanom kellett volna erre” nézéssel.

-         Anyád nevelt ilyen pimasznak vagy veled született tulajdonság?

-         Tőled örökölt tulajdonság. – vigyorog.

-         Tudod mit? Segítettél lefárasztani engem. Inkább menjél fel te is aludni, most már én is megyek. – mondta miközben tenyerével végigtörölt az arcán. Nem gondolta volna, hogy lánya még este is megtalálja bosszantani.

-         Jó éjt. – vigyorgott a lány és álmosan vissza felsétált a szobájába. Ez után már csak egy ajtócsukódás hangja jelezte, hogy ismét nyugovóra tért.

Tom sem tett másképpen. Kinyomta a TV-t és felbandukolt a szobájába fáradtan és ő is eltette magát, ezúton sikeresen. Reggel 7-kor üvölteni kezdett a telefonja, jelezve kelni kell, ugyanis csütörtök van és Sandynek meg suli. Lassan kimászott az ágyból, felöltözött és áthajtott a lánya szobájába, aki békésen aludt még. Elmosolyogta magát és odament az ágyához.

-         Sandy. Ébresztő. – keltegette, de semmi moccanás erre. – Kicsim. – mondta és megsimogatta az arcát, mire a lány szemei kipattantak és felült az ágyba. Ugyanazzal a lendülettel meg is ölelte apját.

-         Jó reggelt apa! Én is szeretlek. – ölelte egyre szorosabban. Tom szeme pedig ugyanolyan arányban kerekedett ki egyre jobban.

-         Na… na öltözzél, még mielőtt megfojtasz. – tolta el magától.

-         Azt mondtad, hogy kicsim! – ugrált fel le.

-         Tegnap még érettebbnek mondtad magad. – vonta fel piszkálódóan a szemöldökét.

-         Nem mondtam. – állt meg és hitetlenkedve, csodálkozva nézett apjára.

-         Dehogynem. Tegnap este kiosztottál.

-         Nem is voltam ébren, mikor hazajöttél.

-         De miután Bill elment 2 órával vagy 3-mal jöttél és dumáltunk.

-         Ne hazudj.

-         Komolyan mondom. Nem emlékszel? Leültél mellém TV-zni és éppen szülést mutattak benne és rögtön volt megjegyezni valód.

-         Nem emlékszem. Én egész éjjel aludtam.

-         Akkor alvajártál. – gondolkozott el és hírtelen ijedt képet vágott. – akkor éjszakára bekulcsollak, hogy nehogy esetleg a frászt hozd rám! – szinte a vér is megfagyott benne. Ha a lánya alvajáró, akkor az is meglehet, hogy egyszer mikor az éjjel közepén felkel ott fog állni mellette. Még a hideg is kirázta. Nem akarta, hogy olyan estében része legyen.