Tom nem is akart azokra gondolni, de egyáltalán előre bele sem, hogy mi lesz, ha Sandy tényleg megtalálja álmában. A hideg futkosott ettől a hátán. Legyen férfiból és erős testtel, idegzettel stb-vel megáldva, akkor is… neki is van gyengepontja, és lám, ez az egyik. Még megvárta míg Sandy életképessé teszi magát, majd levezette és lesokkolta a tegnap vett dolgokkal.

-         Úristen! Te bevásároltál? – kapott a szája elé és csodálkozva nézte a cuccokat.

-         Igen, egy kis apai kedvesség tőlem. – mosolyodott el. Sikerült meglepetést okoznia lányának. Valahogy most örömöt érzett.

-         De miért? – nézett még mindig csodálkozva.

-         Mert a lányom vagy és mert iskolába jársz.

-         De apa! Ezek nem illenek hozzám! Mindenki ki fog röhögni! Hülye Hannah! Nekem nem kell az a Hannah Montana-s tolltartó meg füzet! Nagylány vagyok! – tüntetőleg állt karba tett kézzel, duzzogva nézve le a vett dolgokra.

-         Ezt ugye most nem gondoltad komolyan. – hitetlenkedett. Mindent kinézett lányából. Azt is hogy örömében szabályosan megfolytja, de ezt?

-         Fúúúj! – húzta a száját tovább.

-         Sandy! – mérgesen emelte fel a hangját, mire a lány összerezzent, és mint egy szobor duzzogva, felhúzott szájjal maradt úgy. – Én itt kedveskedek neked, hogy egy ujjad se kelljen megmozdítani. Mondhatni kinyalom a segged! – mondta még mindig felemelt hanggal. Erre lánya megmozdult és a fenekét mutatta neki, hogy „csak rajta!”. Természetesen Tom sem hagyta annyiban. Most reggelre neki elég ez a pimaszság. Hát sose fog változni a lánya? Akkor milyen nevelésről beszélnek az emberek? Jah, elnézést… ő már arról a korszakról lekésett. Itt a tűrés van. Meglendítette a kezét és egy hatalmasat csapott a kis fenékre. A lány felordított fájdalmában és ugrott egyet. Mikor visszafordult, apja mérges tekintetével találta szembe magát, ami hullámzott, mivel szeme megtelt könnyel a fájdalom miatt. – Itt a táskád! A tolltartód! És pár füzet! – pakolta bele mérgesen, majd lányára akasztotta a táskát.

-         Így nem tudok menni. – hisztizett az ajtóban, mikor látta, apja előre ment.

-         Akkor ott maradsz!

-         Még mindig jobb!

-         Na most azonnal jössz! – fordult hátra és visszasietett lányáért.

-         Neeeem! – visongatott a fiatalabbik és azonnal arrébb is ment.

-         Jössz magad? – tekintélyes hang.

-         Megyek… - mondta durcásan Sandy és ment apja után. Nem volt mit tenni.

Ezután elvitte Tom, lányát az oktató épületbe és otthagyta, majd hazament, ahol hívás érkezett, hogy be kéne mennie próbálni a többiekkel, mert elhanyagolták egy ideje ezt. A stúdióban régi ismerősök várták. Georg, Gustav és a „legtávolabbi” Bill. No, meg persze a többi ott dolgozó David Jost-tal az élen.

-         Na kigyerekezted mára magad? – kérdezte széles mosollyal Georg.

-         Minden percem vele megy el. Olyan gyerekes… - háborgott Tom.

-         Hát milyen legyen? Felnőttes? – nevetett a feltételezett szitun.

-         Az kéne még, hogy felnőtt legyen. – Gustav – még a végén magára hagyja a mi kis magányos macsónkat.

-         A tinikor lesz a legnehezebb. – jegyezte meg Georg.

-         Ezt úgy mondtad, mintha neked már lett volna gyereked. – nézett rá szúrósan a fonatos.

-         Te meg ezt úgy, mintha a gyerek csak egy átmeneti dolog lenne. Haver, Sandyt, a lányodat fel kell nevelned. Ha az anyja nem jön érte, és nem viszi haza, akkor a te felelősséged a jövője, a sorsa. Érted?

-         Megkedveltem az tény. Tudok rá haragudni és imádni is tudom, de felnevelni, az túl sok lenne. Arra talán még nem érzem magam készen. – sóhajtott fel, mire a többi srác egymásra nézett.

-         Hát igen, nő nélkül ez bizony nehéz helyzet. – együtt érző mégis színpadias hang ikrétől.

-         Mert te aztán nagyon otthon vagy a nőknél öcsi… - gyanús méregetések.

-         Már segíteni se lehet? – csattant fel a fiatalabbik Kaulitz.

-         Jól van jól van… De akkor is. Valahogy vissza kell juttatni az anyjához. Nálam nem maradhat. Biztonság szempontjából sem.

-         Figyelj ifjonc! – tette Tom vállára a kezét Georg. – A haverunk vagy, ezért segítünk. És ez többet számít, mint a csekély gitártudásod. – hallatta ő is sznpadias hangját.

-         Georg a bókjaidat az arra vevő pillanataimban lődd el oké? Különben Sandyvel megüzenek egy kedves „kézfogást”…

-         Szemtelen lettél, mint a lányod. – jegyzi meg műsértődéssel.

-         Nem úgy illik, hogy ő olyan, mint én?

-         De, de te nem ezt veszed alapul.

-         Szóval mit is akartatok mondani?

-         Hogy ha nincs segítő női kéz, akkor lesz 3 segítő férfi kéz. – ecsetelte Gus.

-         Fúj haver! A ferdeséged a melegfelvonuláson fitogtasd!

-         Traumával kelt… - jegyezte meg, mivel ma kezelhetetlen, Tom.

-         Mi volt reggel a kiscsajszival? – jött közelebb a hallhatózásból David.

-         Felhúzott! Szemtelen kölyök! Nem tetszik neki az amit kap… - törölte végig fáradtan az arcát.

-         Ezek szerint akkor felkeltél. Grat a kiscsajnak! Na srácok, irány a munka! – adta ki a vezényszót és a tagok már helyükön is voltak.

Keményen dolgoztak, gyakoroltak. Még heccből új számot is játszottak, ami természetesen összeszedetlen volt. Bill is csak lökte a hülyeséget szövegként., majd Tomnak távoznia kellett, hogy ismét a már jól megismert lánya társaságában lehessen.

-         Szia kislányom. – köszönt neki, mikor meglátta felé bandukolni a suli bejáratából.

-         Nincs kedvem… - kezdett bele a lány.

-         Velem beszélni? – fejezte be az apja. – Megértelek, mivel…

-         Neked sincs kedved. – ezt viszont lánya fejezte be.

-         Ezt nagyon jól sejted, de örülnék, ha…

-         Nem fejezném be helyetted a mondatot? De hát, ha nyilvánvaló!

-         Amit mondok?

-         Pontosan!

-         Rendben… - ezzel beült a kocsiba, ahogy lánya is. – És milyen volt az első igazi nap?

-         Hagy találjam ki, a suliban?

-         Sandy! Egy ártatlan kérdés volt!

-         Hírtelen mennyire az apám akarsz lenni!

-         Még mindig a reggeli miatt vagy…

-         Úgy fennakadva? Igen papa! Egy apa sose ütni meg a kicsi, édes…

-         Egoista – egészítette ki még apja.

-         Lányát… - fújtatta duzzogva a hátul ülő.

-         De hogyha rossz a lánya, akkor igenis egy rendre tanító lendítést elenged! – érvelt a másik.

-         Hiba volt idejönnöm!

-         Na ebben egyetértünk. Ilyen sokáig tartott, míg te is rájöttél? Én az első pillanatban ezt vázoltam neked.

-         Pedig én csak egy kis időt szerettem volna az apámmal tölteni… - görbült le a szája széle és a szemei megteltek értékes gyöngyökkel. Apja a visszapillantóból nézett hátra rá és meglepődve vette tudomásul, hogy igazgyöngyöket ejt a lánya. Hátrafordult hozzá, immár higgadt tekintettel. – Mit akarsz? – dünnyögte.

-         Azt, hogy megnyugodj. – válaszolt.

-         Hát persze apa, kívánságod számomra parancs! Csak úgy, mert neked az kell, megnyugszom, oké? – sírta tovább felcsattanva.

-         Neem! Majd én megnyugtatlak!

-         Oh… - állt meg egy pillanatra a sírással és mindennemű hangjával. – addig bömbölhetek?

-         És akkor mit ér a nyugtatásom?

-         Semmit, de nem az a lényeg, hanem, hogy próbálsz apa lenni. – pimasz vigyor terült szét az arcán.

-         Hé! Így én vigyorgok! – kérte ki magának.

-         Jó napot! Úgy értesültem maga az apám, ami azt jelenti, hogy nem csak egyes külső vonásaink egyeznek meg, hanem belső tulajdonságok is. – oktatta ki.

-         Túlságosan magadba szívtad az iskolai oktatást. Árt neked a suli.

-         Akkor kiiratsz? – örült meg.

-         Dehogy is! Neked árt a suli, nem nekem! Nekem hasznos. Addig se vagy otthon. – itt idejét látta indulni. Elfordította a kocsikulcsot, és a gázra taposva már útnak is indultak.

-         Meglátjuk mennyire lesz jó. – gonosz vigyor és persze halkan mondta, hogy apja ne hallja, csak megjegyezte magának.

Aznap Sandy csak felment a saját szobájába megírni a leckét. Még ha apja tudott is volna segíteni benne, akkor se kért volna belőle, mivel most haragudott rá és természetesen már tervet szövögetett a háziját irogatva. Másnap szombat, tehát nincs suli. Kiváló alkalom a pihenésre. Na de ki is akar itt pihenni?