Reggel Sandy, mint valami 4-5 hónapos baba, ébredezett és emelgette a fejét hason fekve. Még nem tért teljesen magához, csak éppen érezte, kéne már kelni. A végén még megússza a napot nélküle az apja. Oldalra kezdte tolni magát. Egyszer csak eléri az ágy szélét, nem? Pont, mikor már gondolatban ott tartott nem is ágyon fekszik, keze alatt eltűnt az ágy és lefordult annak széléről. Hatalmas puffanás jelezte a lent készülődő Tomnak, hogy lánya ébredőfélben van. Mosolyra húzta a száját és beállt a lépcső aljára, hogy, ha majd döcögne le a lánya, mindenképpen lássa. Azért van valami jó dolog is abban, hogy nem élsz egyedül. El tudsz szórakozni a másikon. Ez meg is történt pár pillanat múlva, mikor Sandy fel tudott kelni a földről a landolás után. Kinyitotta az ajtaját, mely ugyanolyan álmos volt, mint ő, így nyikorgott egyet. A lány csoszogva érte el a lépcső legtetejét, amiről lenézve, alján apja várta.

-         Jó reggelt – vigyorgott nagyban Tom, mikor meglátta lánya még álmos fejét, kócos hajjal vegyítve.

-         Te is jól nézel ki apa. – mondta motyogva és a korlátot megfogva bátorkodott lejjebb lépni.

-         Nono, először is. Jó reggelt apa. Ismételd utánam. – tette keresztbe a kezét.

-         Jó reggelt apa. Amúgy mi van veled, már a bóknak sem örülsz?

-         Ez gúny volt… - jegyezte meg laposan.

-         Honnan veszed?

-         Sandy... Mióta is vagy nálam?

-         Nem vagyok matekzseni. – mondta még mindig kicsit nyűgösen.

-         Mindegy megkíméllek az erős gondolkozástól. Szóval a lényeg, hogy elég ideje ahhoz, hogy kiismerjelek.

-         Szóval kiismertél. – nézett szúrósan apjára.

-         Ki hát! Minden kis csínyedet kívülről fújom!

-         Oh, hát ezt örömmel hallom. Na de megtudhatom, hogy minek vagy így kicsípve?

-         Sandy. – ment fel hozzá apja és a homlokára rakta a kezét. – te lázas vagy?

-         Ez most, hogy jön ide? – nézett értetlenül apjára.

-         Onnan, hogy még tőled értelmes kérdést nem hallottam. – hüledezett.

-         Te vagy a beteg. – húzta el a száját a lány és felhúzta a szemöldökét.

-         Nem, nem. De be ne sértődj. Nem úgy gondoltam én, elfelejtettem még mondani, hogy de mondatot se. – erre Sandynél kicsit kiment a biztosíték, de egyelőre nem adta ki.

-         Tartom az álláspontot, de végre válaszolsz vagy sem? – könyökölt unalmában a korlátra és úgy nézte apját.

-         Nos. Randim lesz. – jelentette ki, mintha azt mondaná a fű, zöld.

-         Csodás! És addig akkor átjön Billbácsi? – örült meg.

-         Mit örülsz neki annyira?

-         Jobb fej, mint te. – vágta egyenesen apja szemébe, akinek kissé rosszul estek ezek a szavak.

-         Tudjál róla, nem fog átjönni és te se mész át! – lett kicsit ideges.

-         És miért nem? – gyermeki cinikus hangnem.

-         Mert ő is randira megy!

-         Mégsem jobb fej… - húzta el a száját.

-         Na jó ma reggelre is megvolt a napi adag. Most mennem kell. Nem leszek el sokáig csak fél óra, sietek miattad. De azért majd óránként menj ki az udvarra és lesd meg a szomszéd kutyáit, ugyanis azokra is mi vigyázunk. – magyarázta vigyorral az arcán. – Ja és szia. – köszönt el tőle és már kint is volt a házon kívül és nem sokkal később már a kocsi motorjának hangja jelezte, hogy elment otthonról.

-         Na remek, akkor ennek vagy rossz a beszélőkéje, vagy elfelejtette, hogy itthon engem nem lehet hagyni, vagy elvette a nő az eszét, ahogy az időérzékét, vagy a kulcsát… - ment az ajtóhoz Sandy, ezeket motyogva magába. Az ajtóban ugyanis ott maradt a kulcs. Persze a lány kihasználva a helyzetet kivette a csomót a zárból és belülre rakta majd visszacsukta az ajtót. Bement, megnézte apja készített e neki reggelit. Meglepte, de igen. Az asztalon egy műzlis tál várta, teliöntve. Vagy lehet hogy ez a Tomé, csak elfelejtette megenni? Mindenesetre Sandy befalta, ami előtte volt. Majd gondolt egyet, felment és felöltözött, majd a nappaliba sietett, hogy mesefilmet nézzen. A Tom&Jerry ment a CN-en. Pont ide kellett most ez a mese. Nagyon szerette, ahogyan a véletlenül pont Tom nevezetű macskát kikészíti az egér. Bele tudta volna magát képzelni az egészbe. Közben azon tűnődött, hogy mivel kéne megszépíteni az apja napját. Hiszen csak nem hagyhatja, hogy csak úgy menjen magától. Abba semmi izgi nincs. Valami isteni jelre várt, hogy jusson eszébe, mit kéne, mikor megcsörrent a telefon. Először megijedt és felpattant a helyéről, majd nemtudta mit csináljon. Végül unta, hogy a vonalas az szétdurran a szüntelen rikácsolásba, ezért bátorkodott felvenni.

-         Haló? – szólt bele kissé félénken Sandy. Még jó, hogy Tom ezt nem hallotta.

-         Hello. Amanda vagyok. Te ki vagy? És Tom ott van? Vele szeretnék beszélni. – mondta kényecskés hangon.

-         Csak nem félresikerült a randi, amire most ment el? Sajnálom magát, hogy csak úgy felültette. – színpadiasan lebegtette a hangját. Ha Tom hallaná vagy akárki, hogy most éppen miket, mond, letagadtatnák vele a korát.

-         Milyen randi? Megcsal? Hát jó… ha neki ez kell! – hallhatólag nagyon kiborult a csaj. Iszonyú mérges lehetett.

Nem telt bele egy fél óra, és ismét csengeni kezdett a telefon, fülsüketítően.

-         Haló? – vette fel mostmár biztosabban a lány.

-         Helló. Tomot keresem. Maga kicsoda? – ismét nyávogós hang.

-         Miért keresi Tomot? – forgatta meg a szemét.

-         Az esti ottalvós dolog miatt. – csámcsogott a rágójával.

-         Bocsásson meg. Egyrészt, ne cincogjon nekem a telefonba, másrészt pedig betelt a naptára! – mondta a kislány elégedetten, habár nem értette mire, de ennek így kellett kijönnie.

-         Tessék? Szóval megcsal! A macsó… - és még szidta tovább, de Sandy letette, ugyanis hiába érdemes egy két helyzetre megtanulni ezeket a szavakat, most mégsem esik neki jól.

Ismét letette a telefont és elment tőle jó messzire. Ahogy kérte apja megnézte a kutyákat. Éppen aludtak, így visszament. Leült TV-t nézni, ami előtt be is aludt. Kb egy óra múlva kelt fel telefon csörgésre. Gondolatban épp kínozta az áldozatot, úgy ment álmoskásan a telefonért. Aztán felvette és egy hírtelen ötlettől mást mondott.

-         Halo? Itt Sandy Müller, Tom Kaulitz szexi szobalánya. – már várta a sipítozó nőt a túlsó oldalról.

-         Sandy? – hallatszódott egy döbbent férfihang a másik oldalról. Mikor ezt meghallotta a lány, köpni-nyelni nem tudott.

-         Apa? – egyre kínosabban érezte magát.

-         Gondoltam felhívlak, hogy egyben van e a ház, de úgylátszik, neked hamarabb van valami gondod ott belül. – még mindig döbbenet hallatszódik a másik oldalról.

-         Én… öhm jól vagyok csak szórakoztam. – vörösödött a vonal egyik végén…

-         Szórakoztál mi? Na otthon majd megbeszéljük. – hallatszódik, ahogy a vonal másik végén feláll az asztaltól.

-          V-várj! Meddig maradsz?

-         Még elleszek, te csak nézd a tükröt és figyeld a személyt. Fontos! Nehogy rosszat csináljon! – mondta – na szia – mondta és letette.

Sandy először nem értette a célzást, mit mondott apja, de mikor beállt a tükör elé, leesett neki a tantusz. Ma minden kicsit később esik le neki, mint kéne. Mi van vele? Visszafeküdt aludni, hátha utána jobb lesz, de alig ért el a kanapéhoz, máris ismét zenélni kezdett a telefon. Immár egy labdát emelt fel, amit még az udvaron talált, és dobta a telefonnak, de nem használt. Mellé ment. Laposra nyúlt képpel bicegett vissza és vette fel, de félő volt, hogy apja az, ezért ismét másképp köszönt.

-         Haló, itt Sandy Kaulitz, Tom Kaulitz lánya. – köszönt bele, mire fülsüketítő sikítás hallatszódott a másik oldalról.

-         Haló!  Ne őrjíts meg! Tomnak nincs lánya! – ideges női hang.

-         De van. Az én személyemben és 8 és fél éves vagyok. – mondta az őszintét.

-         A nyavalyás, büdös macsó! – káromkodott és lecsapta a telefont.

Nem sokkal később, mikor már Sandy nyugodtan aludt pár órácskát, ugyanis a reggeli ágyból landolás nem egészen tette meg a hatását, megjelent Tom a házban. Hát igen látszott rajta, hogy nem most szedte össze magát. Úgy nézett ki, mint aki egy kiadós dugásról érkezne. És nem is tévedtünk ebben, ugyanis tényleg onnan jött. Lassan sétált végig a nappaliban, mikor észrevette Sandyt a kanapén szuszogni.

-         Jó délutánt szexi szobalányom. – nevetve hajolt le hozzá, hogy felkeltse.

-         Apa! Az nem úgy volt! – pattant fel talán túl hírtelen. El is felejtette, hogy ágyon van, így szerencsésen leesett a földre és onnan kapaszkodott fel. Na ez már kemény volt.

-         Na akkor hogy? – kérdezett rá, mire hangos csilingelés járta be a házat.

-         A szobalány nem nyit ajtót, menj apa. – tolta őt a lánya.

Tom nem is tétovázott ment, hogy kinyissa az ajtót. Mikor ezt megtette 1 bombázó állt előtte, de nem éppen kedves kedvében.

-         Randizgatsz a hátam mögött Kaulitz? – köszönt neki a nő.

-         Áh Amanda! Cicám. Na honnan veszed ezeket?

-         Egy nő mondta, aki felvette a telefonod! A vonalast!

-         Mondtam, hogy azon ne hívj.

-         Igen? Csak mert féltél lebuksz? – vágta képen jó erősen. – mostmár nem kell félned! – mondta haragosan és már el is ment onnan.

-         Amanda! – kiabált utána, de nem ért vele semmit. Majd Sandyhez fordult. – Ez a te műved!

-         Én csak felvettem a telefont. – nézett rá ártatlan szemekkel.

-         Elég volt annyi is, mint látod!

-         Apa, ne kapd fel a vizet, volt még úgyis… - kezdett bele, de csengettek, Sandy pedig visszabújt ahol volt. Tom még lányán tartva a szemét lépkedett az ajtóhoz és még előre se nézve nyitotta ki, de bár ne nézett volna előre. Hatalmas pofon csattant az arcán.

-         Neked meg mi bajod? – fogta az arcát a képen ütött.

-         Hogy megcsalsz!

-         Nem is!

-         Ez gyerek duma volt… - mondta sértetten és el is ment.

-         Sandy! – vágta be az ajtót.

-         Az úgy volt hogy… - megint csengettek.

-         Ezt nem hiszem el. Ezek tuti ismerik egymást. Itt állnak a házam előtt és lesik, mikor vagyok itthon. – lépkedett bátortalanul az ajtóhoz, de csak résnyire nyitotta ki. Mikor meglátta, hogy egy bombázó áll ott, feltette a kikötéseit. – dugást vállalok, pofont nem.

-         Igaz, hogy van egy gyereked?

-         Mi közöd hozzá?

-         Csajod voltam. – nézett rá komolyan.

-         Az a két nap? Baby annál nekem többet nyújtsál, akkor leszel a csajom, na pá. – zárta be a meglepett nő orra előtt az ajtót. – Sandy, ugye nem tartogatsz több meglepetést mára?

-         Nem terveztem.

-         Akkor tegyük fel, hogy semmi sem történt. Inkább meséld csak el, hogy is van az a szexi szobalányos dolog?

-         Apa, azthiszem álmos vagyok.

-         Én meg tudom, hogy nem. Szóval?

-         A telefonba elmondtam.

-         Alig mondtál valamit.

-         Csak mert sokszor mondod egy nőre, hogy szexi. Gondoltam kipróbálom, milyen hatást vált ki. Nomeg elférne ide egy szobalány neked, hogy kitakarítson, ugyanis állandóan nagy a kupi. És már annyira elegem volt, hogy nők hivogatnak téged, hogy gondoltam ezzel a két szóval eliesztem.

-         Ehelyett engem döbbentettél meg.

-         Sajnálom.

-         Jó felejtsük el. Na inkább csinálok kaját. És te takarítasz utánam. – vigyorog.

-         Szuper. – hallatszott a nem túl lelkes válasz, majd együtt nekiálltak főzni. Végül mikor befejezték a kajálást, mégsem Sandyre maradt minden. Tom is segített neki. Aztán beültek társasozni, ami ritka pillanat volt náluk. De a lényeg, hogy nem veszekedtek. Aztán olyan 2 óra múlva ismét csengettek. Tom ment unott képpel ajtót nyitni. Sandyvel a nyomában. Mikor kinyitotta az ajtót, azonban az unott képe nagy szemeket váltott fel, ahogy Sandynél is. Mindketten meglepetten álltak.