Egy harmincas éveiben járó nő állt az ajtóban. Hosszú barna haja nagy hullámokat követve omlott a vállára. Sötétbarna mandulavágású szeme, nagy dekoltázsa és tökéletes alakja tárult a két házban lévő felé. Nem vita tárgya, azonnal felismerte mind a két személy a nőt. A nő, amint meglátta Tomot és mögötte nem sokkal Sandyt, szikrákat szórt a szeme. Látszott, hogy nem ok nélkül jött és, hogy nagyon nem tetszik neki valami.

-         Dia? – nem titkolta döbbenetét a gitáros, amint meglátta maga előtt a nőt, főleg a dühös, elkerülhetetlen tekintetét.

-         Mit keres nálad Sandy? – számon kérő hangján válaszolt, ugyanolyan mérgesen, mint, ahogy megérkezett.

-         Ő jött ide hozzám, de te se nagyon kerested! Itt van már nálam mióta! Ne mond, hogy ez a nagy anyai hiányérzet, mert falhoz vágom magam! - förmedt vissza a fonatos.

-         Kezdheted, ugyanis viszem magammal, és nem tartozom neked magyarázattal! – szűkítette a másik fél is a szemeit.

Sandy, ahogy figyelte apját és most érkezett anyját, elöntötte a keserűség a fondorlatos szemeit, melyek megcsillogtatták és nagy gyöngyökben távozni kényszerültek, mikor szemhéjai egymással találkozva kitessékelték onnan. Fel is rohant a szobájába, amit apja rendezgetett neki, ezek alatt a napok alatt.

Tom a gyorsléptek irányába nézett és azonnal lejött neki, hogy lánya felrohant. Bűntudata támadt, de nem tudta pontosan megmondani, mitől és miért. Majd lassan visszafordult az ajtóban álló nőhöz, és már higgadtabb hangnemben folytatta.

-         Nem gondolod, hogy ezt nem az ajtóban és nem egymás fejét leszedve kéne megbeszélni? – nézett a nő szemébe, hogy hatásosabb legyen. Mondjuk nem mintha nem mondta volna így is eléggé komolyan. Mély hangja végigjárt a nő testét és a fülében körözött.

-         De, talán igazad van. – vett lejjebb a hangerőből Dia is. Ő is látta, amint lánya felrohan és anyai szíve nem engedte szegény kislány szívét tovább sajdítani.

-         Akkor fáradj beljebb. – tárta ki jobban az ajtót a gitáros és végignézte, ahogy a nő belépked. Hogy is felejthetné el? Ez a járás, ez a nézés, ez az illat. Nem csoda, hogy ő volt az egyetlen akivel tovább bírta anno. Mondjuk az sem volt túlzottan sok, a becsülete miatt.

-         Pakolj össze neki, hazaviszem. – jelentette ki normális hangszínen, már bentébb állva.

-         Meghallgatnál engem is? – emelte meg éppen egy picit a hangját, hogy ne erőltesse ezt a dolgot álandóan a nő. – Még mielőtt tényleg elvinnéd?

-         Csak nem marasztalni akarod? Annak idején, hallani sem akartál róla! És már megbocsáss Tom, de nem te vagy a legmegbízhatóbb ember, akit ismerek és korántsem vagy érett az apaságra! Különben is, tudod, mit össze nem aggódtam magam, hogy hol lehet szegény? Te maradtál az utolsó reményem, hogy itt van, és láss csodát! A világ legfaragatlanabb emberénél talált szállást.

-         Megértem, hogy mérges vagy, de nem én hoztam el. Nem is kerestelek. És teljesen igazad van és régebben nem akartam gyereket és mikor mondtad, hogy de van, nem hittem neked a teszt eredményének ellenére sem és most megtalált a lányunk. De belenőttem az apa szerepbe és habár furán hangzik tőlem, én igenis akarom őt! Megkedveltem. És nagyon örülök, hogy az én lányom. Büszke vagyok rá, habár nem sokat szerepeltem az életében. Beírattam suliba is. Vigyázok rá. A srácok kedvelik... na jó kivéve Georgot, bár ő is a maga módján.

-         És most azt várod, hogy hassravágjam magam ettől a dumától és engedjek? – hitetlen hang.

-         Hát reménykedtem benne. – vallott.

-         Tévedsz. Hiányolta az apját és én azt se tudtam, hogy szegénynek mit mondhatnék, hogy ne szomorkodjon folyton. Tudod, milyen rossz volt azt mesélni neki, hogy az apja hosszan tartóan dolgozik, hogy jól éljünk? De ő nem éppen a te eszedet örökölte, így nem csodálom, hogy itt tartunk. Valahogy nem hitt nekem.

-         Nana, héj! Nem vagyok befolyásolható! Én nem próbáltam neki semmit sem beadni.

-         Mert nem volt rá alkalmad. Megnéztelek volna, hogy mit teszel, ha tőled kérdezi ugyanezeket!

-         Válaszoltam volna nem kerítettem, volna!

-         Rossz döntés! Ápolni kell a lelkét, nem összetörni!

Így veszekedtek lent, közben Sandy fent, hamar abbahagyta a sírást és kiment a lépcsőkorláthoz hallgatózni. Szívfacsaró volt, amit lentről hallott. Nem a nagy családi hangulat, nevetés és boldogság hallatszódott, vagy egy-két piszkálódós megjegyzés, hanem veszekedés, amit őrajta veszekednek. Ez jól is esett neki, meg nem is. Jól, mert mindketten őt akarják, és rosszul, mert magával összeugrasztotta a szüleit, akiket mindennél jobban szeret. De várjunk csak! Őrajta veszekednek, mert mindketten őt akarják! Az apjának is kell Ő. Harcol érte! Hihetetlen boldogság öntötte el Sandyt, mikor erre gondolt. Hírtelen belegondolt abba, hogyha az anyukája pár nappal vagy egy héttel hamarabb jön, akkor apja, hogy reagált volna erre az „elviszlek” dologra.

„

-         Áh Diána! Micsoda meglepetés! Rég láttalak! – üdvözli kissé gúnyos és meglepődött hangon a gitáros.

-         Nem gúnyos jópofiskodni jöttem Tom, hanem a lányomért.

-         Áh Sandy a te lányod? Végre, hogy eljöttél érte! Nekem már az agyamra ment!

-         Én is szeretlek apa! – hallatszódik a háta mögül, mire a fonatos arra fordul.

-         Én is Sandy, méghozzá annyira, hogy segítek összepakolni, mert anyukád jólelkűen felajánlotta, hogy elvisz. – örült meg.

-         Még nem is mondtam, de kitaláltad. Tényleg elviszem. – szólalt meg az ajtóban álló.

-         Óh millió köszönöm, Dia. Egy gyerek még nem az én világom.

-         Neked sose lesz az…

-         Rendben apa, akkor majd szólj, ha készen állsz rám! Viszlát! – ment ki anyjához sértődötten és zaklatottan a kislány. Már kezdték felvenni a gyöngyök a formájukat a szemében.

-         Mindenképpen. Pápá! – siettette a távozásukat és majd bezárta az ajtót, végül este jót bulizott a bandával és minden ment a régi kerékvágásban.             ”

Ez a gondolat, mint valami villám hasított végig Sandyn. Ugyanúgy, ahogy gondolta, a valóságban is gyöngyös volt a szeme, de korántsem, amiatt, amit éppen feltételezésből gondolt, hanem ezek az örömkönnyek voltak, hogy az apja nem egy szívtelen ember felé nézve se.

-         Megértem, hogy haragszol rám Dia, de Sandy az én lányom is és ő is szeret engem, ahogy én is és szeret itt lenni nálam! Tudom, hogy furcsa mellettem, mert senki sem nézi ezt ki belőlem, de ő a lányom és szeretem, és nemhiába keresett fel. Kell neki egy apa.

-         Tisztában vagyok vele, Tom. – mondta kissé nyugodtabban.

-         Akkor? Itt maradhat nálam?

-         Nem. – jött az egyszerű, mégis határozott válasz. Ekkor léptek zaja hallatszódott. Egy kis alacsony test ért le hozzájuk.

-         Anyu, én szeretek itt lenni. – vallotta a lány.

-         Biztos vagyok benne, hiszen az apád, de nem tudom, mit mutatott eddig, hogy ennyire maradni akarsz… Haza már nem is akarsz jönni?

-         De igen anyu, de apu is jöjjön!

-         Az lehetetlen.

-         Miért? Apu szereti a nőket. Téged is biztos szeretne. – tette a magabiztost a lány.

-         Tudom, hogy szereti a nőket… - itt gúnyosan Tomra néz. – És engem is épp annyira „szeretett”, mint a többi nőt.

-         Miért vagy vele ilyen gonosz?

-         Csak haragszom rá, kicsim. Menjünk haza. Nagyon aggódtam érted. Halálra ijesztettél, hogy se puszi, se pá, otthagytál, én meg nem tudtam merre keresselek. Még a rendőrséget is riasztottam, de ők 2 nap múlva abbahagyták a keresést, és aztán az újságban láttalak meg. Arra is a rendőrség hívta fel a figyelmem. Kérdezték ide betörjenek-e, de nem kértem ilyesmit. Nem kell neked a felhajtás. Inkább jöttem most én. – mesélt mindent, ami csak kikívánkozott. Amikor a felhajtásnál tartott a szövegben, Tomnak elhúzódott a szája, ugyanis volt itt gubanc. Remélte, hogy Sandy nem szólja el magát. Közben felállt és arrébb sétált, így pont Sandyvel szemben volt, neki pedig Dia háttal.

-         Óh anya nyugi, apa már megmentett. – kezdett bele a lány, mire anyjának kíváncsi tekintetével találkozott. Tom meg közbe kapálózott hangtalanul mögötte, hogy vegye észre a lánya. Éppen jelezte, hogy ne mondjon semmit, de a lánya nem figyelt rá és folytatta.

-         Elraboltak engem, mikor apuval voltunk vásárolni. Két nagy ember jött és elráncigált. És megkötöztek, meg minden. Minden olyan volt, mint egy filmben. Aztán jött apu és megmentett. – mesélte beleéléssel és csodálattal. Hősnek tekintette az apját. Tom mikor meghallotta a történetet, a nagy kapálózásban a csillárba beverte a kezét. Hát mit ne mondjon az ember szépen sajoghatott neki. Diának pedig a történet közben egyre jobban nyíltak ki a döbbenettől a szemei. – Jah és betörtek ide is. – mesélte lelkesen.

-         Tom! – nézett hátra a nő a „tettesre”, aki éppen a kezét szorongatta, mert fájt neki.

-         Minden rendben lett Dia. A tettest lecsukták mindkét dologban, és különben is hallottad, megmentettem, nincs baja itt van, és kész. Nyugodtan itt maradhat, vigáyzok és figyelek rá.

-         Figyelsz rá? – ütötte a magas „c-t” a hangja. – akkor hogy tudták volna csak úgy elrabolni?

-         Mindig vannak kivételek. – húzta a száját.

-         Nos igen. A szappanoperákban vagy a szép mesékben itthagynák a gyereket, de ez a valóság KIVÉTELesen, és én nem hagyom itt. Viszem magammal. Remélem nem rontottad meg szegényt. – fogta meg lánya karját és már indultak is.

-         Várj! Nem vagyok pedofil! A lányomat meg végképp nem bántanám!

-         Kaptam egy pofont, de semmi különös. – mondta ártatlan arccal a kislány. Nem tudta, hogy ezzel az őszinteséggel csak maga alatt vágja a fát.

-         Felképelted? Hol van benned az apa Tom! Vagy egyáltalán valami szeretet? Sehol! Érzéketlen vagy és egy gyereket is tudsz bántani, aki ráadásul a lányod! Na itt fejeztük be Kaulitz! Gyere Sandy. – ezzel ki is mentek a házból és a kocsi felé tartottak.

-         Nem az nem azért… - magyarázkodott. - … de várj már! Ide jár iskolába! Itt vannak a holmijai! Mégis miért hagynál csak így itt! Segítettem. Ráadásul díjátadóra is fogunk menni és ő is jönne velem! Kérlek! – ment utánuk.

-         Köszönöm, hogy élve találtam meg a lányom. Pá Tom! – ezzel szó nélkül beindította a motort és már gázt is adott.

Sajnos nem volt szerencséje sem Sandynek, sem Tomnak. Elég harapós kedvében találták ma Diát. Csak döbbenten állt az ajtóban és nézett az elhajtó kocsi irányába. Most mi lesz? A lányának pár holmija itt van. Sulis dolgai is. Most ki kéne íratnia a suliból? Bár most ez a legkevesebb… A legfontosabb. Látja e még valaha? Amilyen hírtelen jött a lánya, olyan hírtelen ment is el. Nemrég még erről álmodott, most meg? Azt kívánja, bár visszaforgathatná az időt. Kezét a zsebébe temette, hogy ott találjon nyugalmat. Viszont a zsebe nem volt üres, így a keze beleütközött valamibe. Megfogta és kiemelte, hogy szemügyre vegye, amit talált. Amint meglátta, mit szorongat a kezében, már tudta is mit fog tenni. El is indult a megfelelő irányba.