Ez a kis beszélgetés csak mégjobban arra ösztönözte Tomot, hogy – ahogy Bill is mondta – harcoljon a lányáért. A nap további része egy jó pasis nap lett. A srácok csak estefele szándékoztak hazamenni, addig Tomot boldogították. Az éjszaka így gyorsan el is telt. Az a kevés belőle, ami maradt. Tom nem is kívánhatott volna jobb lazítást. Reggel ahogy felkelt, viszont ismét kissé izgult, hogy hogyan fog sikerülni ez az egész. Tud e majd beszélni Sandy anyjával és rábírja e, hogy ő is láthassa a lányát. Mit tagadja? A szívéhez nőtt. Bár ezt csak így nem mondja ki, akármikor és akárkinek. Görcsösen várta a délutánt. A nap nagy részét Billnél töltötte vendégként, majd mikor délután fél 5-öt ütött az óra, mint akit tűvel szurkálnak, sietett ki a házból és pattant be a kocsijába, hogy elérjen a célhelyhez.

Nagy levegő és becsenget. Így van. Nyugi. Még saját magát sem bírta lenyugtatni. Merte remélni, hogy amint belép, - ha egyáltalán beléphet – nem fog ráborulni egy vödör jéghideg víz. Az ajtót Sandy nyitotta ki lassan.

-         Szia csajos. – mosolyodott el. – Na miért nézel így? Kit vártál?

-         Hát téged nem. Most éppen anyu barátnője a kertben van, és nem szándékozik bejönni, de ha szeretnél velem beszélni, azt megtehetjük itt az előszobában, ugyanis úgy látom kezd beborulni.

-         Nem is tudtam, hogy ilyen kis komoly tudsz lenni. – lepődött meg az informáltságán.

-         Pedig de. Bejössz? – hiába minden komolyság, azért lehetett látni rajta, hogy örül neki és büszke rá, amiért nem hagyja csak úgy annyiban az egészet.

-         Persze… az előszobába.

-         Akkor lépj eget előre és én üdvözölni foglak. – adta ki az utasítást, mire Tom be is lépett az ajtón. – Üdvözöllek szerény előszobánkban. Anyuval fogsz beszélni?

-         Megfordult a fejemben, de most úgysincs itt és a barátnőjével sem akarok összeveszni. – tiltakozott az esett ellen.

-         Nem fogsz, ha nem perverzkedsz. – jelentette ki és már szinte érezte, hogy az apja ezt hogy fogja lereagálni. Előre meg is mosolyogta.

-         Ezt meg honnan hallottad már? Ki tanította neked? – húzta fel a szemöldökét. Ha esetlegesen ő tanította volna, se emlékezne rá, mert ezeket a szavakat ő már megszokottan használja.

-         Ha te tanítottad volna, se emlékeznél rá. Bill mondta rólad, mikor nála maradtam. – őszintén vallott.

-         Bill??? Miért nem szóltál erről hamarabb! Tegnap nálam volt. Móresre tanítottam volna!

-         Mózes? Vallásos vagy, apa? – kötekedett.

-         Mórest mondtam. Süket vagy, lányom? – utánozta a hangnemet.

-         Amúgy meg tőled sokkal több mindent hallottam már, szóval Bill még csak egy angyal hozzád képest. – érvelt.

-         Persze… angyal… - vágta be a durcát.

-         Úgy tűnik, hogy Mary elaludt.

-         Az ki?

-         Anyu barátnője. Kint van a kertben, de innen úgy látom, hogy a hintaágyon elaludt. –nézett hátra, át egyenesen a házon, ahol ki lehetett látni a kerti hintaágyra.

-         Rendben, most viszont megyek. Majd holnap még jövök. A számomat tudod. Ha bármi van, hívj. És ne engedj be senkit, rendben? – kérdezte, miközben hátrált is, hogy távozik.

-         Meglesz, apa. – kacsintott mosolyogva, mire Tomon is büszke mosoly jelent meg.

-         Akkor szia. – adott ismét neki egy puszit, ami már nem lepte meg a lányt. Kilépett az ajtón, majd megvárta, míg Sandy kulcsra zárja azt. Csak ezután lépkedett le onnan. Viszont alig pár méterre ment el, mikor szembetalálkozott, azzal, akivel nem tervezte a mai nap folyamán. – Dia! Hát te?

-         Ne mond, hogy nem tudod. Láttam, honnan jöttél ki, és Sandy nem olyan, aki titokban tartja, hogy az anyja, ha nem otthon, akkor hol máshol van. – mondta kicsit unott, mégis okos hangon.

-         Igazad van. És mi finomat vettél? – kérdezte felesleges témaként, de valahogy kicsúszott a száján.

-         Nem mindegy az neked? Úgysem kapsz belőle.

-         Olyan harapós vagy ma… mint tegnap. Nem is gondolkodtál azon, hogy mi legyen vele? – kérdezte és követte vissza a házig, ahol az ajtónál állva Dia már a kulcsát zörögtette, hogy megtalálj a megfelelőt, ami nyitja az ajtót.

-         Tom, örültem, hogy él a lányom. Nem volt erőm gondolkodni. – érvelt közbe nyitotta volna az ajtót, de a kulcs nem ment bele teljesen. Megakadt a benti kulcsban, ami elfordítva díszelgett a zázban. – Sandy! Kicsim, nyisd ki nekem az ajtót létszíves! – kopogott be, mire csak egy kis vékony hangú válasz jött.

-         Nem engedek be senkit! – mondta dacosan és visszament játszani.

-         De én vagyok az, az édesanyád! Engem beengedhetsz! – szólt vissza, Tomon pedig egyre szélesebb vigyor formálódott.

-         Senkit! – szólt vissza bentről a hang.

-         Ki mondta ezt neked?

-         Apa! – árulkodott.

-         Na, ezért sem beszélek veled! – nézett szúrósan a mellette állóra.

-         Kénytelen leszel, ha nem akarsz némán állni mellettem, ugyanis mint látod esni kezdett, és nálam van esernyő csak. – győzedelmes vigyor. Erre Dia csak morgott valamit. – Nos?

-         Jó… beszéljünk. De nem hiszem, hogy nagyon megtudnál hatni. – nézett rá nyomatékosan a nő.

-         Hát reméljük azért de. – indultak el valamerre, hogy ne csak egy helyben álljanak.

-         Meglátjuk, de mond, mert kitartóan kivárom, míg a lányom megsajnál. – siettette meg egy kicsit.

-         Rendben. Nos, tudom, hogy lehetetlen, amit most mondani fogok, de… - kezdett bele a gitáros.

-         Akkor meg se próbáld! – állította is le. Ha már lehetetlen, akkor minek róla beszélni, nem de?

-         Még végig se mondtam! Igazán adhatnál rá esélyt! – szólt rá.

-         Én adtam… - rántott vállat a vele szemben álló.

-         Miért vagy ilyen velem? Ártottam neked? – kissé rosszul esett neki.

-         Mondjuk, mert elvitted a lányomat! – érvelt.

-         Az én lányom is! És nem elvittem, hanem Ő jött! – nyomatékosította, amit mondott, hiszen, ezt már mondta.

-         Oh… Tom Kaulitztól ilyet is hallani? – nem mintha egyéb érdekességet nem hallott volna a tegnapi nap folyamán.

-         Ne gúnyolódj, szokj hozzá. – adta a feladatot.

-         Nehéz lesz. – kételkedett.

-         Akkor hajrá. – erősítette meg a feladatot.

-         És még utasítgatsz is!

-         Nem, csak javasoltam. Úgy könnyebb engem elviselni. – mondta, úgy, mintha ezzel megkönnyítené a lány életét, munkáját.

-         Téged sehogy sem lehet. – tapasztalt válasz.

-         Szandrának sikerült. – mondta ki magyarul a nevét a lányának. Hát igen… titokban utána nézett, mivel mégis magyar. Egy pillanatra ezzel meglepte az anyját, de nem sokáig tartott neki feldolgozni a dolgot.

-         Jaj ne lovagoljunk már ezen… - húzta el a száját. Úgy látszik mégsincs teljesen felkészülve még erre a beszélgetésre, pedig meg kell. Végülis ő nem is akart most beszélgetni. Tom erőltette rá.

-         Máson is lovagolhatsz. – vigyorodik el a férfi tagja az esernyő alatt álló párosnak.

-         Ne fordítsd ki a szavaimat! – küldött szúrós pillantásokat, Tom vigyorgó képének.

-         Ugyan már! Mindketten akarjuk. – hozta a formáját. Egy kis félreértés és Tom Kaulitz, újra a régi.

-         Úgyérted, Te meg Ő? – mutat lefele, Tom férfiasságára.

-         Inkább váltsunk témát. – sóhajtott lemondóan. Már vissza is tért az „új” Tom. Úgyérezte, ha most túlságosan elpervezkedi a dolgot, akkor azzal csak ront a helyzeten. Nem mintha nem lenne így is elég rossz.

-         Ez a téma érdekesebb. – próbált a perverzkedésnél maradni a női tag.

-         Csak nem belejöttél az évek során. – nem tudta megállni vigyorgás nélkül.

-         Ne nézz így! Csupán hasznosabb a téma, mintha Szandiról beszélnénk. – adta a nem túl kielégítő választ.

-         Ugyan miért? – keltette is fel a folytatásra a kíváncsiságát.

-         Mert akármit is mondasz, Sandyt vissza nem kapod, így felesleges locsogni arról, a másik témával kapcsolatban meg… jó húzni az agyad, ugyanis engem sem kapsz meg.

-         Ki mondta, hogy meg akarlak kapni? Sandy pedig igenis kell! Az apja vagyok! Jogom van látni, elvinni pár napra vagy valami! Nem tilthatod el tőlem!

-         Eddig sem érdeklődtél felőle!

-         De már benőtt a fejem lágya. Rávilágított pár dologra a lányunk és szeretném kivenni a részem az életéből! Bírósághoz fordulok, ha nem tudunk megegyezni, Diána! – hangja komolyságot vetítettek. Tényleg úgy is gondolta. És nem tetszett neki ez az eltiltós dolog.