Későre járt, így hát a vendégek – az a túl nagy létszám -, hazamentek. Másnap már Utazniuk kellett, hiszen este EMA. Amint a vendégek távoztak, Tom és Sandy is nyugovóra tértek. Kényelmes ágyuk kinek milyen éjszakát rejtett, melyik paplan tudott többet, az már más kérdés volt. Tom reggel kómás fejjel ébredt a csengő hangjára. Nem értette, hogy ki zaklatja ilyenkor. Akkor gondolt csak rá, hogy el fognak késni, mivel még utaznak is. De ha belegondolt hogy nem sokat, mivel itt lesz az országban a díjátadó, akkor megint csak morcos lett, hogy ki meri zaklatni. Lassan álmoskásan felkelt és lelépkedett a lépcsőn. Nagy sóhajjal nyitotta ki az ajtót, viszont mikor megtette, nagy szemeket meresztett. Egyre izgalmasabb az élete, mióta a lánya feltűnt benne. A két személy között váltogatta a tekintetét.

-         Hát maguk? – kérdezte túllépve a csodálkozásán.

-         Jó napot én Dr. Helen Benesch vagyok. Maga Tom Kaulitz? – kérdezte a kissé sötétbe, mégis elegánsan – mint egy ügyvéd – öltözött nő.

-         Igen, én lennék.

-         Szociális munkás vagyok. Gyermekotthonban dolgozom egyrészt. Két napja, elhunyt Tina Huber édesanyja. Kutatásunk szerint, senki rokona nem él, magán kívül. – magyarázta, közben támogatóan a kislány vállán tartotta a jobb kezét, hogy ne féljen.

-         Tessék? És mi közöm hozzá? – értetlenkedett a férfi.

-         Kutatásaink alapján maga az egyetlen rokona, az édesapja. Nem is tudott róla? – kérdezte, Tomnak pedig leesett az álla szinte. Azt hitte rosszul hall. Mégegy lány neki? Ez komoly? Hát merre fejlődnek még a magvai? Ezzel az erővel hány gyereke lehet még?

-         Ez tévedés, nekem nincs még egy lányom. Egyetlen egy van!

-         Ha nem hiszi el, itt vannak a papírok Uram. Teljesen biztos, hogy maga az apja. Az anyakönyvi kivonatában ott van minden. És az ismerősöket is végigkérdeztük. Nem egy óra alatt találtuk ki az eredményt.

-         Ezt nem hiszem el! – dühöngött a másik.

-         Nézze, nekünk az a dolgunk hogy a fedél nélkül maradt gyermeknek rokont keressünk, aki felneveli, és otthont ad neki. Ha pedig nincs ilyen, aki megfelelő környezetben tudná nevelni, akkor sajnos árva gyermekeknek létrehozott otthonba kerül. – magyarázta.

-         Ilyen nincs! – szidta már tulajdonképpen saját magát. Egy gyermek, aki most előtte áll, ébenfekete hajjal és nagy barna szemeivel néz rá, hátha azokkal megbabonázza. Ha nem segít neki, akkor rossz társaságba kerül, 18 éves koráig kemény szabályokban él és család nélkül. Most már szabályosan átkozta magát belül.

-         Minden rendben? Megbeszélhetjük a dolgot vagy tárgytalan? – kérdezte türelmesen a nő. Jól beletanulhatott a munkájába. Ha Tom lenne egy ilyen szociális munkás, akkor rég szétvergődte volna a házat, hogy meggyőzze a benne lakót.

-         Hogy minden rendben van e? Maga szerint, ha épp nem olyan rég állított be a lányom, akiről nem is tudtam, és nehezen fogadtam el, fenekestül felfordult az életem, majd minden rendben lesz? Mert kurvára nincs semmi sem rendben! – kelt ki magából, fel sem fogva, hogy mit mondott.

-         Csak teher vagyok neked, apa? – kérdezte Tom háta mögül Sandy, aki idő közben felébredt. Hangja szomorú volt és csalódott. Tom látványosan megdermedt. Hidegzuhanyként érte, hogy ez történt.

-         Nem úgy értettem Sandy… én csak…

-         Ne mentegetőzz apa. A felnőttek nem tudnak jó kifogást kitalálni… - mondta és elment az ajtóból.

-         Gyerekek jelenlétében ne merészeljen káromkodni! Mindenkinek lehetnek rossz napjai, de a gyerekekre legyünk tekintettel! – oktatta ki a nő. – ha tárgytalan, akkor elnézést, hogy zavartuk!

-         Na ne kapja fel a vizet kérem, nehéz időket élek. Beszéljük meg ezt a dolgot, ha valóban az én lányom.

-         Hazudnék én? Ki is rúgnának!

-         Bár megtennék… - nézett fel egy pillanatra az égre a férfi.

-         Ne féljen, van más szociális munkás rajtam kívül, nem én vagyok a hibás, és ugyanakkor van más lehetséges ember, aki befogadná ezt a gyermeket. – mondta és hátraarccal elindult a gyerekkel együtt. Egy munkája során sem húzta fel magát ennyire.

-         Ne! Álljon meg! Beszéljük meg! Hozza a papírokat, vagy mit tudom én mit. Sajnálom. Eldurrant az agyam. Vállalom a felelősségét. – ment utána kissé észbe kapva a gitáros.

-         Ennek szívből örülök. – vette ki a kocsiból a papírokat és a lány cuccait és bementek a házba. A nappaliban foglaltak helyet, ahol konzultálhattak.

-         Szóval?

-         Tehát, ő itt Tina Huber. A maga lánya. Ha valamit kételyezne, akkor elvégezhetünk apasági tesztet, ami biztos eredményt adhat, de nálunk egyelőre nincs elég férőhely. Csak nyomorogna a többi ráadásul neveletlen gyerek mellett. Mindenképpen magánál kéne legyen. Amennyiben nem maga az apa az apasági teszt eredménye alapján, kártérítést fizetünk. De higgye el, nem szórakozunk. Tévedni tévedhetünk, de a maga és még más néhány esetben, a kutatás eredménye megbízható. Nem tudunk róla, hogy bármire is allergiás lenne. Reggelire csak a teát issza meg és csendes lélek. Legalábbis, ahogy én ismerem, ezalatt a pár nap alatt. Mondjuk ez megérthető az adott helyzetet nézve. 7 éves. Ha elvállalja a gyámságát, írja itt alá. Figyelni fogom magát az első napokban, hogy biztonságos e neki itt. Ha erőszakot tapasztalok vagy bármi olyan lesz itt, ami gátolja az érvényesülését és a lelkének a gyógyulását, elvesszük. De mielőtt megörülne ennek, hogy megszabadul tőle, tájékoztatom, hogy az a körülmény, ami Tinának nem felelne meg, abból következik, hogy a maga eddig biztos lányának sem felelne meg, ezért annak tudatában azonnali hatállyal mindkét gyermeket elvesszük öntől. Világos voltam? – kérdezte, mikor a monológja végére ért. Tom eléggé megütközve és döbbenten nézett a nőre. Első, ami lejött neki, hogy sokat beszél, a másik, hogy írtó jó nő az alakját nézve, a harmadik a mondanivaló tartalmi lényege, azaz hogy ha egyet eldob, kettőt veszít. Ezzel szinte sakkban lett tartva.

-         Miért a negatív részével világítja meg a helyzetet? Már bocsánatot kértem a viselkedésemért! Mi kell még? Fektessem meg? – szaladt ki a száján, minek következtében, abban a pillanatban, csípést érzett az arcán. Egy hatalmas kéznyom díszelgett ott.

-         Írja alá, vagy küldjön el! – tolta elé a papírt mérgesen, de a gyerek miatt visszafogta magát, habár ő is vétett így az erőszakosságával.

-         Maga se 100-as! Itt pofoz fel a gyerek előtt! Jót tesz ez a lelkének?!

-         Fogja vissza magát. A veszekedés sem tesz jót neki! – mondta határozottan a nő, mire Tom pufogva aláírta a papírt. – köszönöm. Akkor szép életet! – állt fel sietősen a nő és távozni készült.

Ment az ajtóhoz. Tom pedig követte. Ám mikor az ajtóhoz értek, a nő kívülről becsapta az ajtót, minek következtében az őt követő, futó Tom neki vágódott a zárt ajtónak. Jajgatva ment vissza a nappaliba, fájó orral. Ott ült előtte Tina, és már csatlakozott Sandy is. Mindkét lánnyal farkasszemet nézett. Elemezte mindenüket. Sandyben biztos volt, de Tinában? Benne nem. Tanácstalan volt és feldúlt. Félt is és nem is. Mérges is volt. Már lepörgött előtte hogy elviszik mindkét lányát. Azt nem engedheti. Kell segítség. Kell tanács. Egy normális embertől, nem attól a nőtől, aki kirohan a lakásából, egy papírral, mint aki meg akar szabadulni a gyerektől. Na de ácsi, nem is a gyerektől akart megszabadulni, hanem Tomtól. Pár kijelentésével egy könnyen felhúzható nőnél telejsen kiverte a biztosítékot a fonatos. Most büszke legyen magára? Ahogy gondolja… ahogy jólesik. De ne térjünk el az eredeti problémától. Két gyerek. Mennyi baj lesz ezekkel… te jó Isten! Ekkor történt a megváltás. Tom mobiljának muzsikálása törte meg a néma csendet, a három, egymás tekintetét fürkésző egyén között. A gitáros felállt, hogy felvegye a telefont, de hiába nyomta meg a felvevő gombot, a telefon tovább csörgött. Már kezdte idegesíteni Tomot, mikor is már kiverte az álmosságot a szeméből. Kinyitotta a szemét és meglepetten nézett körbe. A szobájában feküdt az ágyon. A takaró az ágy másik oldalára rugdosva. És a telefon ébresztője fülsüketítően visította, hogy ideje ébredni. Mi történt? Alig bírt magához térni. Lenyomta a telóját, majd kimászott az ágyból és átment Sandyhez. A lány békésen aludt az ágyában még. Csak álom lett volna? Pedig olyan valóságosnak tűnt az egész. A pofon, az orrbeverés, az érzések. Végül is megnyugodott, hogy csak egy lánya van. De az álom miatt félt. Remélte nem veszik el tőle. Még az anyja sem, legalábbis örökre nem.