Kezdetben elég nyugodtan battyogott le a lépcsőn egyenesen be a konyhába, hogy egy ébresztő kávéval indítsa a napot. Mit is kell ma csinálni? Elsősorban kibírni a lányát. Biztos benne, hogy nem lesz egy nyugis napja. A kávé lassan főtt le szürcsölős hanggal bántva a gitáros fülét. Türelmetlenül, hunyorítva nézte a főzőt, mintha azzal megfenyegetné és elérné a hamarabbi eredményt. Elég ráérősen állt ott, mikor a vonalas telefon vette fel hangjával a versenyt a kávéfőzővel. Ez a két nem épp csöndes dolog így reggel eléggé bosszantotta az eleve rosszat álmodott férfit. Fáradt pislogással vette fel a telefont.

-         Halló, tessék? – szólt bele, direkt jelezve, hogy nem igazán díjazza, bárki is az, ha a vonalast hívják, mert annak a csörgését kifejezetten utálja.

-         Te még alszol, ember?! – hallatszódott az eléggé mérges hang a túlsó oldalról.

-         Neked meg mi bajod? – kérdezte az álmosabbik. Felismerte a telefonban öccse hangját.

-         Mi az, hogy mi?! Tom ma van a díjátadó! Ne bosszants fel, hogy most keltél! Már Georg és Gustav is készen van!

-         Hogy mi van? – azonnal felkelt a gitáros. El is felejtette, hogy ma EMA.

-         Jól hallottad. Egy órád van elkészülni! Utána jön a kocsi és megyünk próbálni. Aztán pedig a helyszínre. David már ott van és már el van döntve melyik színpadon lépünk fel, stb stb.

-         Akkor ne cseverésszünk! – már le is tette a telefont. Öccse fülébe már csak zúgás jelezte, hogy eredménnyel járt a felszólítása.

Tom rohant fel, hogy összeszedje magát. Idejét sem tudta hírtelen megmondani, mikor próbált utoljára. Az rendben hogy nem olyan rég, mint, ahogy azt képzelnénk, de mégis. Megfordult a fejében, hogy most fog mindent elrontani, és miért? Mert a munkáról elvette a figyelmét a lánya. És az újabb felfedezés, hogy ezt a rosszcsontot, akit nem mellesleg szeret is, magával kell vinnie. Megígérte neki és akarja is, de… biztos nem fogja megbánni? Valahogy érzi, hogy fog ez még fájni. Nem kicsit, nagyon…

-         Sandy… - keltegette, finoman rázva a kis testet.

-         Apa… - motyogta a fiatal, de aludt tovább.

-         Sandy! – szólt rá, picit odaillőbben, hogy keljen.

-         Apa!  - nyöszörgött a lány, de tovább aludt.

-         Sandy! Ne szórakozz, kelni kell! EMA van! – emelte meg a hangját.

-         Apa! Miért nem ezzel kezdted! – bújt ki az ágyból, nyújtózott egyet és besétált a fürdőszobába, magára hagyva a meghökkent férfit, aki csak pislogott maga elé. Egyszer még megőrjíti ez a gyerek. Meglepni azt mindig megtudja. Mindig. Elkezdődött a nap, a reggeli már megvolt, a többit is ki kell bírni. És még azt is ki kell találni, hogy ki fog vigyázni a lányra a fellépés alatt, mert bizony fellépés is lesz nem csak díjat vesznek át.

Sandy épp hogy kijött a fürdőből, Tom akkor vette észre mennyire kevés idejük is van elkészülni. Azonnal válogatás nélkül összekotort ruhát a lányának és, hogy siessenek, elkezdte felöltöztetni. Az eredmény siralmas lett. Szegény lánynak ideje nem volt levenni a pizsamát. Idétlenül nézett ki. Pulcsi alól kilógott a pizsama nomeg a fordítva felvett póló, és a nadrág felett egy szoknya.

-         Apa… - kezdte volna a figyelmeztetést.

-         Ne most! Sietünk! – kapta fel a lányának az estélyi ruháját és már rohant vele le.

-         Apa… - kezdte megint.

-         Mondom, nem érek rá, nem látod, hogy sietek? – rohamosan pakolászik.

-         Apa… - próbálkozott megint.

-         Inkább segíts. – rohangált a házban ide-oda, majd meghallotta, hogy dudálnak. – megjöttek, gyere, megyünk próbálni. – fogta meg a cuccokat, amiket vinnie kellett, vele együtt a lánya estére való ruháját is és rohant ki berakni a kocsiba. Majd visszarohant hogy bezárja a házat, és a lányát felkapta, úgy vitte a kocsihoz. Beszálltak a többiek hatalmasra nyílt szemei láttára és majd csak bent nyugodott le Tom. – nektek is szia.

-         David miatt igazán nem kell sietni. Ő itten a legkisebb gondunk, ellenben nézz a tükörbe. – pislogott rá öccse.

-         Mindegy a majd a csarnokban normálisabban átöltözök, meg a stylistok úgyis kipofoznak. – kényelmesedik el. – na most mondhatod. – nézett lányára, ám elkerekedett a szeme mikor meglátta, hogy néz ki. Nincs kifésülve, idétlenül néz ki. – hát te meg?

-         Pont ezt akartam mondani, apa… - lapos nézéssel illette meg az idősebbet.

-         Ennyire figyelsz te a lányodra? Nem azt mondtam, hogy őrült módjára készülj el, hanem picit tempósabban. Lemerem fogadni, hogy reggelit se kapott. – szúrósan nézett bátyjára az énekes.

-         Nem kaptam. Üres a pici poci. – simogatja a hasát az egyszem leányzó.

-         Ne kényeskedj! – szólt rá az apja.

-         Én ugyan nem. – tartja fel a kezét, védekezés képpen.

-         Teljesen illetek egymáshoz. – vigyorodik el a basszeros az előttük lévő sorban.

-         Sandy előre fél, ne félj Georg. – nézett rá csendre intő szemekkel.

-         Na jó, mi történt az éjjel, hogy ilyen morcos vagy ma reggel? – kérdezte öccse.

-         Reggel kedvesen keltett, szóval az óra az oka. – árulkodott a kisebb.

-         Te mit mondasz Tom? – direkt kérte, hogy Tom is mondjon valamit, mert Sandy miatt jelen pillanatban kész lett volna levágni a fejüket.

-         Csak rosszat álmodtam… - motyogja a fonatos.

-         Megvigasztaljalak? – gügyögött hátra Georg, mire csak gyilkos pillantásokat kapott hátulról.

A kocsi lassan meg is állt. Megérkeztek. Egyesével elhagyták a kocsit és az épület felé vették az irányt. Ám Sandy Georg elé fordult be, és tökönverte. A lány elégedetten nézett maga elé, az összerogyó barnára.

-         Ezt miért kaptam? – nyöszörgi fájdalmasan egyre közelebb érve a földhöz.

-         Mert kötekedtél az apámmal, mikor nem kellett volna. – komoly ábrázat. Akkor ért mellé Tom is és hallotta és látta is a dolgokat. Széles mosollyal karolta át a lányát.

-         Megtartom. – értette ezt arra, hogy a védelmére kelt a lánya és így ilyen tulajdonságokkal előnyös. Ám ez Sandynek nem tetszett, hogy csak ezért tartaná meg. Ökölbe szorult kézzel nézett fel mérgesen apjára. – meg amúgy is megtartanám. – nyelt egyet kijavítva magát félve Tom és inkább felsegítette a haverját és bementek az épületbe.

-         Hűha! Mennyi hangszer! Én is akarok játszani! – rohant be az egyik helységbe Sandy.

-         Ezek nem játékok. – szól rá az apja.

-         De te is azt szoktad mondani, és általában mindenki, hogy hangszeren játszani.

-         Mert az hogy nézne ki, ha azt mondanánk, hogy hangszeren dolgozni?

-         Akkor feltaláló lennél. – csillogó szemek.

-         Hagyjuk ezt a témát. – forgatja meg a szemét. – És kérlek, ne fárassz le az EMA előtt. Nagy esemény lesz, és toppon kéne lennem.

-         Ha bármi ilyen történik csak magadat okolhatod. – válaszolt szépen a lánya. – Meg szeretnék tanulni hangszeren játszani. – jelentette ki.

-         Rendben. – látott valami esélyt a dologban Tom, sőt örült, hogy gitározni taníthatja a lányát, ám Sandy nem a gitárok felé indult meg, és még véletlenül sem a zongora felé. Egyenesen dobolni támadt kedve. – Remek. Inkább srácok most már kezdjünk neki próbálni, különben hallgathatjuk Sandy püfölését.

-         Ez bosszú volt? – fonja össze maga előtt a kezét a kisebb.

-         Nem. Ez a munka lányom. – adta a végszót, majd beállt a többiekkel, összeszedték magukat és eljátszották párszor azt a számot, amit elő akartak adni az este folyamán, meg egyszer-egyszer más dalokat is, hogy ne essenek ki a formából.

Sandy pedig csak nézte a 4 zenélő tagot, akik átadták magukat a zenének, néhol konzultáltak, hogy a színpadon ennél meg ennél a résznél mit kéne, ami feltétlen oda illene, és most megmutatnák magukból. Rosszul esett a lánynak, hogy apját így megbántotta. Nem arról van szó, hogy nem akar gitározni is, mert de, de hírtelen a dob érdekelte. Az tűnt gyerekszemmel a legszabadabbnak. Egy gyerek mit szeret? Tombolni, dobolni, énekelni, játszani, szórakozni, rohangálni. És ezt a szabadságot mind a dobban látta a lány.