Amint kitörő örömmel - ami sajnos visszafojtva is majd megfojtotta Diát, Tom karjai által – fogadta a győzedelmét Tom, kissé csillapítva magát hazament. Nagy boldogan csörtetett be a házba, hogy magára vonja a két bent lévő figyelmét.

-         Hát te? Későbbre vártunk. Mi ez a nagy öröm? – pislogott rá Bill.

-         Sikerült! – nagy vigyor telepedett az idősebb, enyhén borostás arcára.

-         Te meg… - ki se mondta a kislány előtt.

-         Bill… én annak csak jobban örülnék, de egyelőre örülök, hogy elértem, hogy Sandy eljöhessen velünk.

-         Éljen! – ugrált boldogan a kislány, majd apja nézésétől inkább visszaült. Azt a paradicsomos dolgot, még meg se beszélték. De kell azt?

-         Egy feltétellel… - egészítette ki mondanivalóját az idősebbik.

-         Na erre kíváncsi leszek. – nézett rá várakozóan öccse.

-         Velünk jön Dia is. – jelentette ki.

-         Mi? De azt hittem szülő nélkül utazhatok végre! Tudod milyen jó, ha kevesebb a felügyelet? – morcosodik a lány.

-         Szülő nélkül? - húzta fel a szemöldökét Tom.

-         Hát anya nélkül.

-         Én meg az apád vagyok, ha jól tudom, és a szülőkbe én is beletartozom, de javíts ki, ha tévednék. – kicsit felbosszantotta ez a kijelentés.

-         Nálad nincs annyi szabály.

-         Ne félj, ezen változtatunk.

-         Ne haragudj. – hajtotta le a fejét a kicsi.

-         Ilyet is ritkán hallani tőled. – jegyzi meg.

-         Hogyan akarod ezt beadagolni Davidnek? – nézett fel rá Bill, mivel ült, Tom meg még mindig állt… khm a nappaliban.

-         Gondoltam egy teával, mellé egy kis desszert nyugtatóval.

-         Jó menü, de én nem akarok ott lenni, mikor tálalod.

-         Pedig reménykedtem a támogatásodban – jegyezte meg epésen.

-         Lelkiekben mindig veled vagyok, ugye tudod?

-         Most hogy mondod…

-         Na jó, én most megyek. Ti pedig ne legyetek rosszak – köszönt el és távozott is. Jobb hamar eltűnni onnan, ahol nagy valószínűséggel kisebb tájfun halad majd végig.

A házban maradtak közül az idősebb várakozóan nézett a lányra, mintha csak azt várná, hogy az szólaljon meg. Nem sokat várt, csak annyit, hogy megköszönje, hogy elintézte a lánynak az utat és bocsánatot kérjen a paradicsomért.

Másik szemszögből Sandy is várakozóan nézett apjára, egyrészt, hogy kérjen bocsánatot, amiért olyat mondott, amire kiérdemelte a paradicsomot, hogy aztán esetleg bocsánatot kérhessen megint, egy iménti elszólásáért és megköszönje az utazást. Ez a helyzet oda vezetett, hogy a két egyén farkasszemet nézett egymással. Egyik se lépett. Mind a kettő kitartóan szúrta tekintetével a másikét. Ennél jobbat még a filmekben sem látni.

Körülbelül öt percen keresztül bírták állni a csendet.

-         Nem mondasz semmit? – vonta fel a szemöldökét Tom, hátha lánya eszébe juttatja a dolgokat.

-         Nem. Mit kéne? – pislogott ártatlan szemekkel.

-         Mondjuk egy bocsánat a paradicsom miatt…

-         A paradicsom egészséges!

-         Ha megesszük, nem akkor, ha megdobsz vele!

-         Te nem kaptad el…

-         Ne pimaszkodj velem!

-         Én ugyan nem…

-         Megint kezdesz rossz lenni, pedig néha azt gondoltam már, hogy benőtt a fejed lágya.

Erre megint csak csönd állt be. Süvített köztük a jelen esetben fent álló nem szimpatizálás.

-         De köszönöm, hogy anyával beszéltél. Most jóban vagytok? – szép szemek a lánytól, mintha egy pillanat alatt elszállt volna minden haragja és persze, mintha semmi sem történt volna.

-         Úgy vagyunk egymással, mint eddig is. – nézett zavartan a lányára. Sose fog kiigazodni rajta.

-         Én mindig is egy igazi családot akartam, hogy anyukám és apukám együtt legyen. – vágott szomorú arcot.

-         Ne kezdj el kérlek önsajnálatot adni. Sajnálom, hogy ez a helyzet, de én nem tehetek róla. – mondta a szokásos szöveget, habár ide ez pont nem illett.

-         Hanem én tehetek róla? – nézett fel szomorúan apjára.

-         Hát… nem igazán… - nem akart semmit mondani. Az hogy szétmentek az anyjával az egy dolog, a helyzetüket pedig rontotta, mikor megtudta, csak akkor még nem hitte el, hogy gyereke lesz.