Reggel Dia jóval hamarabb kelt, mint Tom. Volt mikor jól esett neki is egy hosszabb alvás, de nem ez volt az a pillanat. Többnyire korán kelt. Ahogy kinyitotta szemét a nap beszűrődő sugarai, azonnal gondoskodtak arról, hogy ne sokáig tehesse ezt meg. Hunyorogva térképezte föl a szobát. Fehér és fekete függöny, hatalmas ablak, nagy rumli. És amit utoljára észre vett, egy élő párna. Most kapcsolt csak, hogy ez nem az ő szobája. Hírtelen ült fel, csak utólag belegondolva, szerencséje volt, hogy nem ébredt fel a gitáros. Hamar realizálta, hogy este mit műveltek. Kettős érzés futott végig rajta. Egy jóleső, boldog és innen elszakadni nem akaró, a másik meg bűntudatos, önmarcangoló. Rövidebben… jó volt az este, de lehet nem a leghelyesebb. A következő pillanatban kissé megijedt. Nem emlékezett mi van Sandy-vel. Hol van most? Kikelt óvatosan, mégis sietősen az ágyból és összekapkodta magát, majd az ajtóhoz sietett. Zárva. A kulcsot kezdte keresni, de hiába. Feladva, nagyot sóhajtott Tomra nézve és visszamászott mellé. Ha már nincs kiút, akkor, amíg Tom biológiai órája nem ébreszti, addig kiélvezi a helyzetet. Ez nem bűn. Nem tudott visszaaludni így unalmában a férfi mellkasán játszott ujjaival. Esze ágában sem volt felkelteni. Egy ideig ezzel el volt, közbe nem látta a lassan elszélesedő vigyort az Adonisz testűn. Majd csak akkor vette észre, mikor annak erős karjai ismét magához szorították.

-         Jó reggelt – fel sem nézett rá a nő.

-         Az van – vigyorog szélesen Tom kihasználva a helyzetet gyors csókkal kezdve a reggelt – neked is.

-         Hol van a kulcs?

-         Ne rontsd el a reggelt ezzel, kérlek.

-         Nem tudom te hogy vagy vele, de van egy lányunk, akit nem tudom hol van!

-         Biztos, hogy jól van, engem örökölt.

-         Akkor szar helyzetben lehet – nagy szemeket meresztett.

-         Na ne írj így le. Miért ne szólhatna ez a reggel kettőnkről?

-         Már hárman vagyunk…

-         Mi? – nagy szemek a férfi fején is megjelentek.

-         Sandy.

-         Jah… - kissé mintha, megnyugodott volna. Átfutott az agyán, ellenőrzés képen, hogy védekezett-e, előző este. – Biztos vagyok benne, hogy leleményes gyerek.

-         Derítsd ki, hol van, vagy engedj ki!

-         Jól van jól van, nyugi. Nem ilyen reggelre számítottam. – motyogta, majd a telefonjáért nyúlt, hogy kikeresse Bill számát. Tisztában volt vele, hogy nagy haverjához, Georghoz nem mehetett lánya, hiszen Georg be se engedné kincsére való tekintettel. Gustavot meg nem ismeri annyira, Bill viszont csípi a fejét és ez fordítva is igaz. Dia kíváncsi szemekkel figyelte a telefonálást. – cső tesó, egy kérdésem lenne. Hol van az én khm khm khm szemem fénye? – szándékos köhécselés jelezte apai szeretetét. – áh értem. … oh… akkor ezek szerint… én sem tudom… rendben pá – tette is le, majd a nőre nézett, aki hatalmas szemekkel nézett rá.

-         Mi a fene van! Hol van! Mit mondott? Kit hívtál?!

-         Billt hívtam, de… nincs ott és egyik srácnál sem elméletileg. – mondta, kis tartással a nőtől.

-         Tessék? – majdhogynem kiakadt szegény. – Ez miattad van, te szemét! – kezdte nőiesen püfölni Tomot a mellkasánál.

-         Ha látnád most magad. – felkacagott a vele szemben lévő, mintha meg sem érezte volna a csapásokat.

-         Hogy érted ezt?!

-         Sandy megvan. Billnél van – nevetett, hogy bekajálta a dolgot. Dia abbahagyta a püfölést és csík szemekkel szurkálta nézésével Tomot. Nagy lett a csönd részéről, csak Tom nevetése hallatszott, ami kezdett picit csillapodni, viszont amint ez megtörtént egy pofont kapott. – Áú! Ezt most miért kaptam?

-         Szemét vagy!

-         Ezt már hallottam.

-         Büszke lehetsz magadra, hogy nem változtál! – kicsit mintha komolyabbá vált volna ettől Tom, hiába volt egy megjegyzés a nyelve hegyén. Visszanyelve, tartogatva inkább lányának.

-         Pedig rengeteget változtam. – most nem nevetett és nem is volt érezhető, hogy viccel.

-         Jah… elmúlt pár év. Öregedsz.

-         Nem úgy értettem. Viselkedésben is. Jött Sandy is. Ha más nem akkor, miatta biztos változtam.

-         Sandy már rég megérkezett, már rég meg kellett volna, ahhoz változnod, hogy értékelni tudd. Jobban, mint a világias életed.

-         Ne kezdjük előröl! Nem tudom visszapörgetni az időt, ez van!

-         De lehetnél jó apa és megkomolyodhatnál végre! – mondta, bár kicsit el is gondolkozott azon mit is ejtett most ki. A mondat második fele kicsit utalóan hatott. Maga se hitte el, hogy pont ő fogja mondani, pont most egy ilyen éjszaka után. Egyáltalán mit is jelentett neki ez az éjszaka? Ahogy felnézett Tom döbbent, picit ellenálló és talán rosszalló tekintetébe, amikre még így se tudott haragudni, hiába nyelte el a lányt, tudta a választ: Mindent.