-         Én ezt már megpróbáltam – mondta. Nem lehetett kivenni a hangjából, hogy dühös, meglepett, vagy semleges. Valahogy mindegyik és egyik sem.

-         Sandy szeret – nyugtatta meg e felől a férfit.

-         Bosszantani és a nyakamon csüngni.

-         Csak azzal szórakozik, akit szeret. Sokat dob a dolgon, hogy az apja vagy. – halvány kis mosolyt eresztett meg Dia.

-         Nah emlegetett szamár – forgatta meg a szemét Tom, mikor meghallotta a nálánál sokkal kisebb kezek dübörgését az ajtójukon. – rossz kislány – sziszegte, mire talán most először igazán jót nevetett rajta a nő. A lánynak különösen jó érzéke volt ahhoz, hogy mikor nagyon nem kéne, avagy döntő pillanatokban megjelenjen. Nagyon sóhajtott lányán, de ahogy látta, hogy kacag a vele szemben lévő, ő se bírta visszafogni. Tényleg röhej. – ezt az érzéket tőled örökölte – nevet.

-         Nem is, sose jelenek meg rosszkor – széles mosoly.

-         Áh dehogy! Hagy ne emlékeztesselek a… - sorolni akarta az eseteket a múltból, de a döbbenete is belészorult, amit majd egyfajta elégedett érzés váltott fel. Dia, még mielőtt hallaná régi tetteit, egy régi-új vágyának tett eleget. Megcsókolta Tomot. Ha már hibázott az éjjel (már ha egyáltalán az, hiba volt), akkor hibázzon nagyot. Hírtelen nem számított, hogy pár pillanattal ezelőtt le akarta csapni a fejét a srácnak, mert elpoénkodta lányuk hollétét. Most abszolút nem haragudott rá, majd később fog… magára. A kopogás abbamaradt, Tom meg felbátorodott ösztöneire nézve. A nő kedves gesztusát csapdává formálta és fordította jó remény érdekében maga alá. Azonban ismét dörömbölés hallatszódott az ajtó felől és Sandy hangja. Épp elég volt, hogy kizökkentse a nőt kábultságából.

-         Most már menjünk reggelizni. – tolta el az immár megdöbbent férfit.

-         Ezt ne csináld – kínzott fejet vágott.

-         Te ne csináld. A kisujjam nyújtom és a karom kell?

-         Hm, amit nyújtottál az nem a kisujjad volt – vigyorog pimaszul – és ami kell, az sem csak a karod – még szélesebb vigyor.

-         Örülök, hogy élvezed a helyzetet, Tom – mászik ki alóla, majd ő is elvigyorodott – a kulcs az enyém – siet az ajtóhoz és kinyitotta, Sandy azonnal adott egy ölelést anyjának és jó reggelt öleléssel akarta jutalmazni az apját, ehelyett döbbenten megállt előtte.

-         Apa pucér vagy! – sokkos fej.

-         Igen? Na ne mond – kapott egy párnát ékessége elé. Sandy pedig az anyjával együtt ment ki. Dia még visszanézett egy pillanatra mielőtt bezárta volna az ajtót. – ravasz nőszemély… – rázta meg nevetve a fejét Tom, majd mikor bezáródott az ajtó, hozzátette: …ek.

-         Anya, elhiszed, hogy zavarba tudlak hozni egy pillanat alatt? – hintáztatta magát a széken reggeli közben.

-         Próbáld meg – mosolygott rá Dia, mintha nyugalma rendíthetetlen lenne.

-         Mit csináltál apuval odabent? – szép felcsillant szemek.

-         Hát öhm – köhögte vissza a félrenyelt kenyérdarabot. Ebben lánya segítségére ment, megveregetni kicsit.

-         Megmondtam – kuncogott győzedelmesen a lány. – képzeld apa, mit tudtam meg tegnap – büszkélkedik, mikor meglátta már nem pucéran, lejönni apját.

-         Nem tudom, hallani akarom e. – hunyorgott lányára.

-         Az tökmindegy – csüccsent le vissza a lány, nem érdekelték apja kikerekedett szemei. – tudom, hogy lesz a baba. – na erre a kijelentésre már nem csak Tom szemei kerekedtek el. Ahhoz képest, hogy ebbe a témába már legalább kétszer belefutottak, még most is át kell élni.

-         Kinél is volt az este? – Dia kissé élesen vizslatta Tomot.

-         Billnél. – nyelt egyet.

-         Van egy kör, és a körhöz siet sok-sok baktérium és megfertőzik. – piszkálta a tükörtojást, okos fejet vágva. Pár pillanat csönd után hangos nevetés tört fel a két felnőttből. – mondhatom durvábban is, de az 18-as karikát igényel. – szűkítette szemeit a lány, persze csak blöffölt, mégis sikerült elnémítania a szüleit, akik el is hitték hírtelen, hogy miket nem tud.

-         Azt hiszem lesz Billhez egy-két szavam. – szűkítette a szemeit Dia.

-         Nekem is. – mondta ugyanolyan eltökéltséggel Tom. Sandy pedig örült a fejétnek, hogy legalább ennyi közös hangot, egyetértést, közös célt össze tudott kovácsolni szüleiben.

-         És apa… - kis vigyor a lány felől.

-         Mi az?

-         Ebből kifolyólag… tudod, vagyis tudjátok, kicsit egyedül érzem magam. Szeretnék egy kistesót. – nem tudta leplezni döbbenetét immáron sokadjára ezen a reggelen, Dia. Még levegőt is elfelejtett venni.

-         Mi?? Egy lófaszt!

-         Nem… hanem kistesót!

-         Tom! Tőled tanulja ezeket a kifejezetten „finom” szavakat.

-         Ez kikívánkozott.

-         Az ilyen szavak az erényed?

-         Nekem másféle erényeim vannak, erre este emlékeztettelek. – vigyorogva kacsintott a nőre.