Az idősebbik Kaulitz végigaludta onnantól kezdve az utat, hogy Georg beszólt neki. Addig se gyötörte magát a gondokkal. Egyre jobban kezdett ráérezni, milyen is apának lenni. Illetve remélte, hogy álmaiban nem érik el a gondok, de mint tudjuk, az álom sokszor a vágyak és félelmek kivetülése. Szerencsétlennek is éppen a félelmeit vetítette szemei elé. A lánya elvesztése, miután még jobban kikészíti, hírnevének megromlása és mindez egy nagy pofon az élettől. Felriadt izzadtan.

-         Na végre, hogy felkelsz, állj fel, már leszálltunk. – unszolja öccse.

-         Oké, máris – liheg. Fel sem ocsúdott még, úgy szedett össze mindent. A reptéren túl már mindenki ment a maga útjára.

-         Nem is mész utánuk?

-         Lepakolhatok, Bill?

-         Le ne harapd a fejem.

Morgott a gitáros végig az úton és számolgatta az életben maradás esélyeit. Otthon lepakolt, és azonnal kocsijába is pattant, és a családja felé vette az irányt. Milyen furcsa is kimondani. Hamar meg is érkezett, természetesen a sebességkorlátozásokat figyelmen kívül hagyva. Azonnal kopogott is az ajtón.

-         Szia, apa! Anya, apa van itt!

-         Mit szeretnél? – állt be az ajtóba Sandy helyett Diana. Nem beszélt lekezelően, mint akinek feljebb állna. Normális volt. Igazából azt se tudta eldönteni, hogy mérges, vagy csalódott, vagy zavarodott, vagy ezek kombinációja.

-         Tudom, mit gondolsz, illetve sejtem. Igen, vettem be bogyót, és a hatása alatt voltam, mikor először velem voltál. Az volt az első és utolsó ilyen alkalom. Ha az igazat elmondanám, akkor nem hinnél nekem, sőt még talán jobban haragudnál is, amiért kitalálok ilyesmit.

-         Próbáljuk ki. Lehet, hogy már nem fog meglepni semmi. – mondta, persze Sandy is odaállt anyja mögé, hiszen érezte, hogy köze van a dologhoz.

-         Nevetséges kifogásnak fog tűnni, de szimplán csak fájdalomcsillapítót kértem, egy jó erőset. Tudod azt a kéket. Sandynek mondtam, hogy hozzon olyat. Ő készségesen hozott, is, de nem tudom mit adhatott elő annak, aki adta, de nem fájdalomcsillapítót hozott végül a lányunk, hanem ezt. Merem feltételezni, hogy nincs tisztában még vele, hogy mi a jelentősége annak, amit hozott.

-         Rá mered fogni a lányunkra? – ahogy azt Bill megjósolta, úgy reagált a nő.

-         Tudtam, hogy ezt fogod mondani.

-         Igazat mond anya. Én vittem neki a pirulákat, de nem tudtam, hogy ebből baj lesz. A recepciós fiú adta nekem.

-         Most csak véded apádat?

-         Nem. Tényleg így volt. kettőt vittem neki és csak az egyiket vette be. Azt hittem, hogy az fájdalomcsillapító, de most már tudom, hogy agressziót keltő bogyó, azért viselkedett úgy apa, ahogy. Ne haragudjatok. – ez utóbbit mindketten megmosolyogták. Tehát még nincs fogalma erről az egészről. Diának is összeállt a kép a történtekkel kapcsolatban.

-         Hát ez tényleg hihetetlen – mosolyodott el és a végén már nevetett – kicsit sajnállak, amiért ilyeneket élsz át pár hete. – már nem haragudott a férfira és boldogan nézett fel rá. Visszatért a csillogás a szemébe.

-         Igen néha én is magamat, de hogy őszinte legyek, ennél szebb hónapom még soha nem volt – mosolyog.

-         Le akarsz venni a lábamról – mosolyog ajkait beharapva Dia.

-         Benne van a terven – nevet.

-         Akkor regélj még – vigyorog.

Beinvitálta Tomot és ott hallgatta tovább a bókokat. Tom szinte nem is győzött hálás lenni az elmúlt napok zűrzavaráért. Igen a zűrzavarért, azért, hogy lánya van, azért, amiért ilyen a lánya, és amiért megismerhette az élet ezen oldalát. Azt sem felejtette el megköszönni a lányának, hogy ittlétével, maga után húzta az édesanyját, akivel most végre alakul valami. Soha nem a hosszú kapcsolatairól volt híres, ezért még neki is szokatlan ez a helyzet. Ez a délután, arra is tökéletes volt, hogy megbeszéljék, Sandy Tomnál lehessen.

-         Szeretném, ha átengednéd hozzám. Rövid idő telt el ugyan, de hozzám nőtt. Szeretem.

-         Nem engedem el, magam mellől a lányunkat. Az a pár nap is szörnyű volt nélküle. – mondta vizslatva a férfi arcát, aki nagyot sóhajtott szomorúan – éppen ezért… és mert Sandy szeretne nálad lenni, kénytelen leszel engem is vinni – mosolyodik el.

-         Mi? Te? – leírhatatlan döbbenet futott végig rajta. Álmában nem gondolta volna, hogy ez megtörténhet. – összeköltöznél egy olyan balhés férfival, mint én? – nevet.

-         Majd megnevelem én azt a férfit – vigyorog.

-         Boldoggá teszel, és nem csak Sandyvel, hanem magaddal is – eljött az ideje egyszer ennek is, hogy Tom ne csak kerítős macsó dumákat szórjon.

Forró csókkal pecsételték meg a döntésüket. Tovább most nem mehettek, tekintve, hogy Sandy hangja ismét szétszakította őket, de ezen már csak nevetni tudtak. Összepakoltak másnap és meg is kezdődött a költözés, be a Kaulitz házba. Bill a saját háza ablakából nézte, hogy Tom már nem csak Sandyvel, nemcsak Dianaval, hanem bútorokkal is érkezik.

Tom ízlésesen berendezett házában volt bőven hely, hogy az áthozott dolgokat elhelyezzék. Nem is olyan nagy dolgokra kellett gondolni, hiszen a dolgaik nagyja Magyarországon volt. Az éjszaka folyamán ezt is átbeszélték Tommal. A család kiköltözik a családfőhöz és a korábbi országot minden addigi emlékkel hátrahagynak, egy új boldogabb élet reményében.

A régi és új iskolával is beszéltek, mindent elmagyaráztak, mi miért történt, és hogy minden normálisan lesz ezentúl.

Mindezek elintézése pár napba beletelt, sok papír, átírások, hirdetés feladás a régi lakásnak, mivel albérletbe bocsájtják. Azóta is Sandy rendszeresen járt iskolába, de minden jó ellenére nem tudta megszeretni a sulit.

-         Utálom! Holnap nem megyek be – határozott szemekkel meredt a matek füzetére.

-         Dehogynem, nyílj meg pár ember előtt, nem lesz gond.

-         Apa… már 2 hete járok iskolába és nem szeretem!

-         Két hete itt, emlékezz vissza, hogy milyen volt a régi suliban.

-         Szar.

-         Tom! – hallatszott a konyhából a mérges női hang.

-         Esküszöm nem tőlem tanulta! – mentegetőzött a férfi.

-         Sandy szerintem most már menj aludni, késő van, holnap pedig iskola. Ha friss vagy, akkor jobban mennek a dolgok és boldogabban jössz haza. – jött ki a konyhából az anyja egy kacsintással.

-         Rendben anya megyek aludni.

-         Varázserőd van? – sziszegte hunyorogva a férfi.

-         Csak értek hozzá – kacsint. Felkísérte a lányát, és lefektette aludni, egy jó éjt puszi után kiment. Felváltotta őt Tom.

-         Igazán megtaníthatnál, hogy fogadjon szót. – terelgeti a nőt a folyosó végén lévő szobába.

-         Akkor már nem lenne olyan vicces, hogy hatok rá – kuncog halkan Dia.

-         Rendelkezni akarok a képességeddel – szorította falhoz.

-         A képességemmel? – vigyorgott Dia fel a férfi szemeibe huncutul.

-         És Veled – forrtak egybe ismét, mint ahogy sokszor együttélésük óta is. Tökéletes technikát alkalmaztak, hogyan is legyenek hangtalanok, ne zavarják, az alvó gyermeket.

Még az éjszaka közepén is halvány fény égett a felnőttek szobájában. Sandy kiment a szobájából. Nem hagyta nyugodni a matek feladat, másnap pedig teljesíteni akart az iskolában. Mindig tudott váratlan dolgokat produkálni. Minden gond nélkül besétált szülei szobájába, ahol ismét nem kellett volna megjelennie.

-         Sandy!!! – szüleiben felment a pumpa.

-         Bocsánat – suttogta és már ott sem volt.