InuYasha & Tokio Hotel Fan Site

 

 

Tom lánya
Tom lánya : Vége

Vége

BessTibety  2014.03.09. 18:56

51. rész


Egy kis kioktatás következett másnap. Sandynek meg kell szoknia, nem akkor bemenni a szüleihez, amikor akar. Este alvás van, és csak akkor menjen, hogyha valami nagyon fontos, de akkor is kopogjon. A kis nevelés után mehetett ismét csak iskolába. Sokkal kiegyensúlyozottabb volt így az élet a házban, mint mielőtt Tom ismerte volna Sandyt.

Egyetlen alkalom volt, amikor Georgot kérték meg, hogy menjen a lányért a suliba. Eltévedt elég könnyen mielőtt megtalálta volna a lányt. Érdekes módon utána egyre többször akart a lányért menni. Később kiderült, hogy Sandy egyik tanárnője ragadta meg a basszeros érdeklődését és nem egy napra, hétre vagy hónapra. Később már nem kellett Sandy, ahhoz, hogy találkozzon a tanárnővel. Bátorságot gyújtott a nagy macsó és randira hívta. Teljesen elbűvölte, akárcsak Tomot, Diana. Persze az egyik kijelentése, miszerint imádja a gyerekeket és szeretne is, Georgot, nemhogy megijesztette, de még a megvalósításában is kételkedett a mogyoróvaj készítő ismerősének hála.

Sandy nem felejtett el beszámolni otthon Georgról, mikor látta persze. A nagy macsó is órákat beszélgetett telefonon Tommal, mit is tegyen, mit is érez, mintha csak egy nő lenne. Vagy éppen egy sör mellett az üres házban próbáltak közös megoldást találni.

Hogy Billről is szó essék, nála sem állt meg az élet. Sandy legjobb nagybátyja lett. A lány kezdetben barátok híján hozzá menekült a gondjaival, tekintve, hogy szerencsére a szomszédban is lakik. Mikor Sandynek barátai lettek, még akkor is első számú volt a lány számára. Nemcsak a lány, de a szülei is észrevették, hogy olykor egy nő érkezik a házhoz. Tom teljesen felpaprikázódott a gondolatra, hogy Bill nem szól neki egy szót sem. Kisebb vita is kialakult ebből, de elintézték utána a helyzetet egy sör mellett. Bill pedig szépen beszámolt másik felének, arról, hogy honnan ismeri a titokzatos hölgyet, milyen szálak fűzik hozzá, mióta ismeri. Egy vásárlás alkalmával futott össze vele. Mindenkit meglepett, hogy a nő egy rajongója is a zenekarnak. Tom a hírre fuldoklott is, de öccse megnyugtatta, hogy a legszelídebb rajongók közül való. Kezdetben még nem nagyon tudták elfogadni Bill barátnőjét, de bebizonyította, hogy valóban normális, és rajongása, csak belső szeretet, nem rohanja le a férfit érte, nem szolgáltat információkat a sajtónak és nincsenek beépített emberei. Sikerült is megbecsült tagja lennie a családnak. Tom pedig végre boldog lehetett, hogy öccse sincs most már egyedül.

Gustav megszabadult ugyan a kis párnájától, ami papókává varázsolta, de a sármját nem veszítette el, a kis mackós alkata több nőt vonzott később, mint egykoron Tomnak és Georgnak. Meglepő mi? Szerénysége, szelíd mosolya és lehengerlő természete terlejsen megnyerte a lányokat, főleg, hogy aki a karjaiba került az el is süllyedt a vastag karokban és soha nem akart onnan távozni.

-         Apád hol van? – kérdezte Sandyt édesanyja.

-         Épp Billel beszélgetnek nála.

-         Megjöttem – lépett be az említett és szembe találta magát a két szempárral. – valami rosszat csináltam?

-         Nem szeretem, ha késel vacsoráról.

-         Billel voltam.

-         Akkor hívd meg őt is. – mosolyog.

-         A barátnője is ott volt.

-         Akkor hívd meg őt is – már nevet.

-         Esetleg Georgot és Gustavot ne? – nevet már Tom is, ahogy ment beljebb, az étkező fele.

-         De akár őket is. Sőt édesanyádat és Gordont is.

-         Nem leszünk úgy egy kicsit sokan? – ült le a családjával enni.

-         Tíz személy neked mióta sok? – kezdett az evésbe lassan ő is.

-         Tíz? Ez csak kilenc – pislog, de azért megszámolta megint, nagyban forgatva a szájában a falatot. Mire sokadára számolta újra és mindig 9 jött ki neki, lassan rámeredt kedvesére és még a falat rágásában is megállt. Lassan lenyelte.

-         Ezt a pillanatot hiányoltam kb 10 éve is – mosolyog szélesen, mire Tom csak felállt és teli csókolgatta. – na mit szólsz? – kacarászott.

-         Még egy rosszaság? – Sandyre sandított, aki csak ártatlanul nézte boldog szüleit – kell! – csókolta meg szerelmét, hogy ezt a boldog pillanatot emlékezetessé tegye.

Azt a sok személyt pedig valóban meghívták, sőt még többet is, és újságolták boldogan, hogy a történetnek nincs vége.

 

VÉGE

 
Chat

-Ne reklámozz!
-Ne káromkodj!


 
 
 
 
Infó


    több | cserék
 
 
TH FANOK!
-
INU FANOK!

-
 


Tom: "Egész nap Billről készült képeket kerestem a fotózásról... néhány olyat, ami elég tűrhető, hogy megosszam veletek :)" - Elég tűrhető -> hát nem kedves? xD
 


2011.07.12 - Több
 
 

 

 

Ennyien jártatok itt
Indulás: 2007-08-10
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!