- Na hozd a macid... és menjünk... Tombácsi sem várhat ránk örökre - kuncogtam fel.
- Nem bácsi. - vágott műsértődött arcot Tom, de nem sikerült túl hitelesre, főleg, hogy elnevette. Majd a kocsihoz mentek, ahol tom már nyitotta is a hátsóajtót, hogy beültesse a kis Mirjamot, aki csak csodálkozva nézte a kocsit.
- Ülés? - kérdezte aranyos hangján, ugyanis ő még kicsi volt és gyerekülés vagy magastó kell neki, de az nem volt a kocsiban.
- Tom... túl kicsi, hogy magasító nélkül üljön be. - mosolyogtam rá. - Inkább csak sétáljunk el a legközelebbi parkba, jó?
- Az az igazság, hogy nekem még van dolgom otthon, ezért akartam kocsival menni, de milenne ha holnap is találkoznánk? Nagyon jóléreztem magam és megszeretném ismételni... persze ha van kedved...
- Az remek lenne- mosolyogtam el . Örültem hogy akar még találkozni. "Jaj istenem mért van ilyen szép szeme? Baszus.. már megint belepirultam..."
- Meg is adod a telefon számod hogy hívhassalak? -  mosolyodik el és egyböl a telefonjárét kezdett el kotorászni. Én is elövettem az enyémet.
- Persze ha én is megkaphatom – próbáltam eltüntetni a zavaromat de nemnagyon sikerült. Szinte pirulva diktáltam le neki a telefonszámomat majd miután ö is lediktálta, ismét belenéztem a csillogó barna szempárba.
- Ez csak természetes. - mosolyogva bepötyögte számát Viki telefonjába. - Nagyon örülök hogy találkoztunk... akkor holnap- lassan odahajolt és egy puszit nyomott a számra majd beült a kocsiba és elhajtott.-"édes istenem... ez a pasi egyszerüen eszméletlen... és szájra puszit adott... menten elolvadok... de nem tűnik neki úgy hogy hamar megkap? Jaj mit tegyek... félek Adamtől... de már nembírom vele... kell tennem valamit... Tom... ö...ö másnak látszik... kedves... szívdöglesztő - itt egy levakarhatatlan mosoly került az arcomra és elpirultam- és egyáltalán nem volt durva még azokat az apró jeleket sem vettem észre amik erre utalhattak volna mint anno Adamnél amik felett elsiklottam vagy nem vettem észre"
Majd Mirjammal együtt elmentünk a megbeszélt helyre, a parkba. Már ott várt minket Betty. Mirjam boldogan szaladt anyjához.
- Szia. - köszöntem barátnőmnek.
- Sziasztok. - mosolyodott el és két puszit kaptam tőle, majd adott lányának is, aki utána mint egy kis majom, a nyakába csimpaszkodott boldogan, így Betty karjaiba vette őt és úgy egyenesedett fel vele. - Hát te mitől vagy ilyen vörös? - lepődött meg, a még mindig magamon viselt piruláson.
- Találkozott Tombácsival - kezdett pletykálni a kislány, de nemtudtam rá haragudni, hisz gyerek... de ellenben én teljesen elpirultam, ahogy megemlítette Tomot. - Vicces a bácsi. - na erre mégjobban elpirultam.
- Igen? - mosolygott rám Betty sokat sejtöen a pirulásomat látva. - Vikiii - húzta a nevem vigyorogva. - Mesélj csak. - mire én mégjobban elpirultam de eszembe jutott Adam.
- Majd elmesélem de most rohannom kell... Adamnek nemszoltam hogy vigyázok a kiscsajra...- elsötétült kicsit a tekintetem- na szijjasztok...- azzal ott is hagytam a parkban a két egyént én meg hazasiettem. Nemsokkal utánnam Betty  padja mellé állt egy kicsit fura kinézetü ám annál sármosabb férfi és nézte a gyerekeket mosolyogva és eltűnődve.
- Leülhetek? - mutat a padra, majd a többi padra nézett, amik dugig voltak, hiszen minden szülő a környékről idehozta a gyerekét. Bettyt, fiatal kinézete miatt sokan nem is néznék anyukának.
- Anya, nézd! Szedtem neked virágot!- azzal át is adott neki egy szálat majd ránézett anyja mellet ülő férfira mosolyogva és neki is nyújtott egyet.
- Köszönöm- köszönte meg a nő. Ám a férfi meglepödött hogy gondolt rá de jól esett  neki a gesztus.
- Köszönöm széphercegnő- köszönte meg mire a kislány a megszólitásra boldogan felkacagott.
- Hogy hivják a bácsit? - kérdezte aranyosan és kiváncsian meg a kisgyerek mire a férfi elmosolyodott.
- Bill... Bill Kaulitz...és téged széplány? És ha szabad, az anyukádét is megtudhatom? - kedvesen nézett rá majd az anyukájára is.
- Mirjam Hausmann. - mutatta be lányát az anya. Mirjam csak édesen mosolygott, bólogatott büszkén és egy közeli homokozóba ment játszani. - Én pedig Betty Küsse. - mutatta be magát is kedves hangnemben.
- Örülök hogy megismerhetlek...-kezet fogtak és mosolyogva nézett a kislány fele aki már a homkozóban játszott- szerencsés egy apja lehet... gyönyörü kislány...- kicsit szomorú volt hisz ő is szeretett volna gyereket.
- Köszönöm. - mosolyog.  - igen szeretni való gyerek. - nézte a homokozóban játszó kis tüneményt. - igen szerencsés az apja...
- Amúgy hogy bírod? - nézte mosolyogva az energikus kislányt.
- Mármint mit? - csodálkoztam el kérdésén.
- Hogy családanya vagy... úgyértem fiatal vagy.
- Nem olyan ördöngős dolog, mint azt képzeled. - elmosolyodott a nő, és játékosan nézett rá, hogy nyomatékosítsa, amit mondott. - Sokan annyira félnek ettől.  Család... házzasság, gyerekek, de nem vészes... szerintem. Jó az ha az ember nincs egyedül. Van egy mindennapi társa. És egy kis gyerkőc akiért van értelme élni, akinek a cseperedését végignézheted. Csodálatos dolog és neked vigyáznod kell arra hogy minden olyan is maradjon. Lehet, sokszor fárasztó, de az eredmény, ami szinte minden nap látszódik és tapasztalható, felemelő. - beszélte el a nő a helyzetet, miközben csodálva nézte a játszó kis csöppséget. Bill pedig mosolyogva hallgatta és nézte ő is a kislányt.
- Meghívhatlak titeket egy forró csokira? - mosolygott kedvesen Bill.