Audrey szívverése felgyorsult. Esze ágában nem volt, azaz józan esze ágában nem volt elhúzódni Tomtól, holott, lehet az lett volna helyes.

-         Öhm, neked nem… azaz ti már… te végeztél? – alig tudta összeszedni a szavakat a lány és még így is félt, hogy semmi értelmeset nem sikerült mondania.

-         Még nem teljesen, de rád tudtam szakítani időt. – megtartva kaján mosolyát hajolt közelebb a lányhoz csökkentve a már amúgy is alig lévő távolságot.

-         De hát akkor… - próbált valami okosat mondani, de nem tudott már és amúgy sem jutott már eszébe semmi értelmes.

-         Csss… - hallgattatta el a lányt, annak ajkaira tett ujjával. Majd az ujját saját ajkaival helyettesítette. Előbb még lágyan ízlelgette a lány felső és alsó ajkát, majd utat tört köztük nyelvével és forró táncba kezdett a lányéval.

Audrey nem is tudott ellenkezni. Egyszerűen vonzotta a férfi őt és most teljesen elszállt minden józan ítélő képessége arra a pár pillanatra. Ajkai belezsibbadtak a csókba, testével pedig majd beleolvadt a férfi karjaiba. Még szerencse, hogy Tom biztos kezek közt tartotta a lányt, ki ne folyjék közüle.

Hiába kívánta Audrey, hogy ez a pillanat sose érjen véget, hogy megmenekülhessen a csere okozta csalódásoktól és következményektől, hogy ne kelljen visszatérnie a Föld nevű bolygóra, ahol a sok jón kívül, megannyi rossz is van. Ezekben a pillanatokban, mégha nem is gondolt egyáltalán a férfi szándékaira, mégis kicsit kikapcsolták az elméjét és egy jobb helyre repítették, ahol csak ők ketten vannak. Mégis hírtelen tért vissza a józan esze és azonnal eltolta Tomot magától.

-         Most… mennem kell! – tapogatta a zsebeit hogy biztos minden magánál van e, mint pót cselekvés.

-         Miért? – értetlenkedett Tom. – nem volt jó?

-         Erről szó sincs, csak, beteg vagyok azthiszem, nem vagyok túl jól. – hadarta alig érthetően a lány. Csoda hogy a férfi, aki vele szemben állt, megértette a szavait. – szia – szintén hadarva köszönt és már sietett is el onnan.

-         Várj… Nicole! – lépett utána, de már a lány nem hallotta, hogy utána szól. Kissé szidta magát, de aztán győztes vigyor ült ki az arcára és úgy ment vissza a többiekhez dolgozni.

Audrey, ahogy kiért berobbant a kocsijába és már repesztett is hazafele a városban. Mellette csak a vízszintes csíkokban jelent meg a táj. Az agya csak úgy kattogott az előbbi momentumokon. Eléggé felhúzta magát. De miért is, ha ő is akarta, ha nem bánta meg, legalábbis egy részben biztos nem. Mint valami akció filmben, úgy parkolt le az utolsó helyre is a parkolóban, szerencsére minden nemű karcolás nélkül, majd besietett. Még a betervezett testvéri leoltást is elfelejtette, csakis egy pihe puha párnát akart a feje alatt tudni és egy pihe puha ágyat a teste alatt. Nem értette magát, hiszen mit művel? Úgy viselkedik, mint akinek most kormozták be a napját, holott ez volt a fény benne. Vagy esetleg túl gyors volt a dolog? Lehet… viszont nem tudott mosoly nélkül visszagondolni, arra a csókra. Teljesen libabőrös lett, mikor csak arra gondolt, ahogyan a Tom hideg ajakpiercingje, végigszántotta az ő ajkát.

Nicole csak pislogott a lakáson átvágtató testvérén, de nem óhajtott utána menni, hátha megússza azzal a letolást. Csöndben meglapult.

Audrey este se jött ki a szobából, csak mikor már sokadjára csörgött hosszan a testvére mobilja. Ikre éppen zuhanyzott. Amint meglátta a kijelzőt Audrey, már hálát is adott az égnek, hogy nem Nicole vette fel, bár így is úgyis meg fogja tudni, de erre még a fiatalabbik nem gondolt.

-         Szia – vette fel a telefont, és próbált pihenésre szoruló hangot imitálni.

-         Szia Nicole – hallatszódott a mély férfihang. A kijelző szinte szükségtelen volt, felismerte volna így is, hogy ez Tom hangja. – minden rendben? Délután csak úgy elrohantál.

-         Igen, mondtam, hogy nem vagyok jól. – emlékeztette a nem is valós tényre.

-         Érdekes a csók idejére egész jól lettél. – hallatszódik, ahogy elmosolyodik.

-         Mert piszkosul jól csókolsz! – halkan mondta, de elég volt ahhoz, hogy az üzenet átérkezzen a vonal túlsó végére. – úgyértem, ne szállj el magadtól! Tényleg nem vagyok valami jól. – hadarta gyorsan vérvörös arccal.

-         Szóval piszkosul jól csókolok – mosolya már vigyorrá alakult a vonal másik végén.

-         Nem! Azaz… igen, de nem úgy… szóval… uhh azthiszem lázam van… - kamuzta megint csak, de ezt már csak zavarában tette a lány. Valóban úgy érezte, mint, aki menten felsül.

-         Mert zavarban vagy. – zavarba ejtő hangon duruzsol.

-         Nem igaz! Tényleg nem érzem jól magam – próbálta lerázni. Ha esélye lenne rá, akkor tartaná a vonalat, amíg csak lehet és hallgatná azt a mámorítóan férfias hangot, de Nicole sem örökké zuhanyzik és mielőtt még zavarában valami árulkodó dolgot kotyogna el, meg kell szakítani a vonalat.

-         Holnap akkor nem is jössz? – azért kicsit aggódott is. Senkinek sem kívánta hogy beteg legyen. – ez nem kérdés, ne vedd annak. Maradj otthon és pihend ki magad. Sok csók neked és az álmaidra, hátha jobban leszel – vigyorodott el ismét a telefonba. – csók baba – köszönt is el és letette.

Gyorsan kitörölte Audrey az összes Tom által érkezett nem fogadott hívást, ami most érkezett és persze a fogadottat is, majd beiszkolt a szobájába.

Másnap reggel Nicole hamar elkészült és már rohant is be, dolgozni. Mikor bent, Bill mellett elment, még mindig dühösen ment el mellette, ugyanakkor észrevette, hogy Bill is csalódott valami miatt. Nem értette miért, és a dühén a kíváncsisága felülkerekedett.

-         Bill – fordult utána és sietve követte. Nem értette miért ilyen távolság tartó, hiszen neki van oka most dühösnek lenni.

-         Neked is jó reggelt Nicole. – rá sem nézett a szólított.

-         Bill, mi a bajod? Ha jól tudom most nekem kéne feljebb álljon! – bosszúskodott a lány.

-         Tom már vár. – mondta kissé bunkón és tovább ment, otthagyva a lányt, aki mérgesen elindult az ellenkező irányba.

-         Mi a fészkes fe… - nem tudta folytatni, ugyanis a folyosó sarkánál Tom már le is kapta. A döbbenet és a hírtelen ért dolog miatt az ijedés egyszerre ült ki a lány arcára. Az értetlenségről nem is beszélve. Nem viszonozta a hírtelen jött csókot, csak döbbenten hagyta.

-         Mi a baj? Az este folyamán meggyógyítottak a csókjaim? – vigyorodik el egy pillanatra. – hogy hogy bejöttél? Azt mondtam, pihend ki magad. – aggódó szemek.

Nicole csak állt ott és döbbenten nézte a férfit. Este csókok? És miért kellene kipihennie magát? Mi a fene folyik itt?