A csapatnak a hosszú keleti út után járt egy kis pihenő. Nem hosszú, csupán egy hosszabb hétvégének megfelelő. Az érkezéskor történt incidens után Tom és Georg együtt távoztak a lányok házától. Tom egész úton meg sem bírt szólalni, annyira restellte magát. Folyton újra és újra átgondolta, amit a lányhoz vágott. Volt pillanat, amikor úgy gondolta jogosan tette és volt amikor ismét szidni kezdte magát.

Nicole és Audrey otthon volt ezeken a napokon. Legalább erre a kis időre nem akartak foglalkozni a saját hibájukból eredő bonyodalommal. Egy hétvége nekik is kijár. Tervbe volt egy kis közös kiruccanás, vásárlás vagy hasonló, de persze az ötletet hamar el is vetették, tekintve, hogy nem kéne kockáztatni ki ismerhetné fel őket. Nem mellesleg, mi van ha már a   sajtó is szimatolt kicsit az új munkatárs, Nicole után? Azoknak semmi se szent. Egy friss infóért a bandáról ölni tudnának. Ez a változás is szemet szúrhatott pár közeli-távoli emberkének, illetékesnek és illetéktelennek egyaránt. Ha pedig a közelükbe férkőznek, ott semmi sem lesz szent. Pont ezért inkább a saját házukban ütötték el a napokat, csak kettesben, mint a régi szép időkben. Sikerült így kicsit feltöltődniük is. Lassan eljött az a nap is, amikor ismét dolgozni kellett menni. A soros most Nicole volt, illetve nem nevezhető sorosnak, inkább a munkára jogosultnak. Úgy indult neki, hogy nem kell többet a testvérének gondot okoznia. Innentől már minden simán fog menni, hiszen eredetileg is így kellett volna.

Kicsit gyomorgörcse volt, hogy is lesz az első nap azok után, amiket hallott. Ráadásul nehezebb lesz bármit lereagálnia, hiszen emlékek híján másképp jöttek le nekik a dolgok. Ez az első nap bizonyosan nem olyan volt, mint a ténylegesen első. Mennyire is könnyebb volt az, pedig ugyanúgy izgult. Na igen, de más miatt. Némán belépett az ajtón, osonni akart. Szinte alig kapott levegőt s már egy komoly mélybarna szempár előtte is termett. Nem éppen a túlzott öröm, inkább a számonkérés csillogott benne. Mit tudhat, amit nem kellene?

-         Történt valami? – kérdezte az érkező őszinte meglepettséggel, pedig nem így képzelte az „első” találkozást vele.

-         Ezt én akartam kérdezni. Egész hétvégén próbáltalak elérni, de sehogy sem lehetett. – Nicole-ban most tudatosult, hogy tényleg nem figyelt semmiféle hívásra a hétvégén. A gondoktól távol akart maradni. De ácsi Bill gond lenne? Nem! Csupán a saját lelkiismeretével nem tud elszámolni. Az időt a testvérének szentelte csupán  mint ember, és nem mint helyettes, ahogy az előző napokban kicsit előtérbe került.

-         Ne haragudj, senki nem érhetett el, mert dolgom volt.

-         Olyan, amit nem mondhatsz el? – kérdezte, mielőtt a lány kitalálhatott volna valami hazugságot. Mintha csak ráérzett volna, hogy mire készül. Ez nem jó jel. Talán kiismerte?

-         Igen olyan – pislogott a lány.

-         Mit titkolsz?

-         Nem titkolok semmit – kezdett kicsit kétségbeesni. Most ideje nem volt, hogy indokokat keressen. Ennyi időt kimarad a hazudozásból és már nem is megy neki? Rossz teljesítmény Nicole…

-         Aha persze… - a hangjában érződött a hitetlenség. Ha ezt nem magyarázza ki, félő, hogy mosolyszünet következik. És még azt se tudni biztosan, hogy Georg nem e szólta el magát. Na de még is csak megbízható. Nem támadná őket hátba. Vissza tudnának vágni neki, hogy ő is tudott az egészről, tehát cinkostárs.

-         Egy ismerősömmel töltöttem a hétvégét.

-         Oh szóval így…

-         Ne gondolj semmi rosszra, nem hím nemű, hanem egy barátnőmről van szó. Szerettem volna vele lenni, kicsit vigasztalni, vidítani.

-         Hát mi történt? – húzza fel a szemöldökét.

-         Ne kérj, hogy teregessem ki a saját barátnőm életét. Ez most fontos volt, rendben? Soha többet nem csinálok többet ilyet, hogy nem figyelek a hívásaidra, látom mennyire bánt, pedig már nagyon hiányoztál, és még a hétvégén sem hallhattalak…

-         Öhm, sem? – megakadt a fülébe a szó.

-         Hát ige… illetve úgy értem, most hétvégén nem találkoztunk semmilyen módon és úgy érzem, hogy kicsit hanyagoltalak a Japán úton is. – mentette ki gyorsan magát.

-         Akkor miért nem éled ki magad? – mosolyodott el végre. Teljesen bekajálta minden egyes szavát. Az egyetlen hiteles dolog az volt, hogy tényleg hiányzik neki. Nem is volt rest elkérni, illetve behajtani a jutalmát.

-         Nem érk… - hallatszott a távolból a hang, de befejezetlenül maradt. Tom indult meg, hogy öccsétől megérdeklődje, hol késik már Nicole. Azonnal megtudta, mikor meglátta őket egymás karjaiban és szájában. Eléggé elsárgult, a szíve elszorult. Piszkosul féltékeny volt a testvérére. Érezte, hogy már csak ezért is a pokolra fog jutni. Csak tudná, hogy a lány miért ennyire kétszínű? És ő miért foglalkozik ezzel? Hiszen éppen nemrég adta ki az útját. Ez akkor sem jogosítja fel erre. Ha nincs ló jó a szamár is? Annyira nem tudta, mi a fene van körülöttük. Bosszankodva elment a gerlepár hatóköréből.

Nicole kicsit felvillanyozódva vált el Billtől. Észre sem vették, hogy Tom valaha is járt erre és láthatta őket. Boldognak érezte magát, hogy megadatott neki ez a pár pillanat is, és hogy nem került nagyobb gubancba. Bill elment Daviddel beszélni, Nicole pedig a saját helyére tartott. Bent a szobában már Tom ott ült.

-         Nem tudlak kiismerni eléggé – szólalt meg a gitáros. A haja a mellkasára seperve szanaszét állt, szeme csalódottságtól és szomorúságtól csillogott és a fején egy jellemző sapkával próbálta takarni mindezt. Nem ápolta magát a hétvégén. Borotvának még csak nem is köszönt. Pont előnyére is vált egy kicsit ez a hanyagság. Ha Audrey ezt látná…

-         Hogy érted? – telepedett le az asztalhoz a nő is pakolászni.

-         Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Van lelkiismereted? Mert nekem van! Nem bírok nyugodni attól, ahogy megvádoltalak hazaérkezéskor, egész hétvégén őrlöm magam. Minduntalan te jársz a fejemben. És most meg Billel enyelegsz megint…!

-         Tom… - sóhajtott kicsit gondterhelten.

-         Ennyire nem jelentett semmit egyetlen csókom sem? És az az éjszaka? Ne mond, hogy te semmit nem éreztél!

-         Az az éjszaka nem létezik – nézett fel rá a szemébe. Neki is rossz volt ezt mondani, bár könnyebb, mintha testvérének kellett volna. A férfiból viszont igenis ki tudta olvasni, hogy ez egy tőr volt a szívébe.

-         Menekülnél mert nem tudod mi a helyes út – vonta le a következtetést Tom. – az öcsémet már nem szereted, de félsz a következményektől, ezért nem lépsz. Talán ha megtudná, hogy mi történt, akkor minden sima lenne. Egy ideig harag lenne, de legalább őszinték lennénk, és nem kellene többet bujdosnunk. Igen ez lenne a leghelyesebb.

-         Tessék? – nyíltak hatalmasra a szemei. Azt hitte rosszul hall. Elmondani Billnek ezt? Abba nem csak Bill roskadna bele, hanem ő is. Hiszen szereti. Elveszíteni a számára testvére után legfontosabb embert. Soha nem tudná megbocsájtani magának, hogy egy félreértés vigye zátonyra a talán jövőjét jelentő kapcsolatot. Őszinteség, tiszta lap. Két olyan dolog, amire ugyanúgy vágyik, mint Tom. De még nem lehet és nem így.

-         Jól hallottad – állt fel és ment ki.

-         Tom! Állj meg! Ezt nem gondolod komolyan ugye? Nem ér ennyit az egész, kérlek ezt az ötleted felejtsd el.

-         Nem kell félned – nézett még vissza rá, majd kilépett az ajtón. Nicole már csak azért nem ment utána, mert ismerős arcok voltak a folyosó végén. Feltűnést nem akart kelteni. Miért nincs egy nyugodt napja itt? Miért nem mond fel? Új életet kezdhetne Audreyval… na de ez mindenkivel kicseszés lenne. Itt hagyna egy jól fizető állást ráadásul, karnyújtásnyira van, akit szeret és aki viszont szereti. Ráadásul Audrey sem látná többet Tomot, ami szintén szörnyű lenne neki akármilyen helyzet is álljon fent. Saját magáról tudja, hogy ha Billt kéne elfelejtenie, akkor ugyanúgy összetörne.

Tom közben ezernyi gondolattal a fejében járta a köröket az épületben és annak udvarában. Bizonyost és bizonytalant mérlegelt nehéz szívvel, majd határozott. Elindult befele és megkereste öccsét.

-         Áh Tom pont kerestelek! – örült meg testvérének.

-         Bill… beszélnünk kell. - komoly arccal nézett rá, ami a tükörképéről is letörölte a nagy boldogságot.